Összefog a baseball és a softball

írása hírek témában -

Az Olimpiai Hírek cikke:

A 2008 óta az olimpiai programban nem szereplő baseball és softball vezetősége úgy döntött összefog, és közös erővel harcol, hogy a 2020-as olimpián ismét ott lehessen a két sportág. A két sport a 2020-as olimpia programjából valószínűleg kikerülő birkózás helyére pályázik.

A baseball és a softball vezetői a tokiói kongresszuson bejelentették, hogy együtt szeretnék népszerűsíteni szeretett sportjaikat, így egy közös szervezetet alapítanak annak érdekében, hogy jobb esélyekkel pályázhassanak az olimpiai programba kerülésért. Az újonnan létrehozott Nemzetközi Baseball és Softball Szövetség (WBSC) keretein belül a két sportág képviselői tehát közösen dolgoznak céljaik elérése érdekében.

130418-tokyo

Tokióban a kongresszuson a Nemzetközi Baseball Szövetség (IBAF) elnöke és az újonnan megalakult szövetség társelnöke, Riccardo Fraccari elmondta, hogy a közös erőfeszítések hivatalosan is kezdetét vették. Az eseményen természetesen ott volt a Nemzetközi Softball Szövetség (ISF) elnöke, Don Porter is, aki immáron Fraccari társelnöke.

A cikk folytatása

MOBSSZ–hírlevél #1

írása hírek témában -

Vida Péter főtitkár megküldte a baseball-szövetség első hírlevelét, amiben az elnökség eddigi idei munkáját részletezi.

A 2006. január 28-án megválasztott MOBSSZ elnökség eddig 2 alkalommal ülésezett, emellett tagjai hetente tartottak megbeszéléseket. A következő elnökségi ülésre 2006. március 23-án kerül sor.

  • 1. Létrehozott az elnökség egy háromfős testületet, melynek tagjai Dobos Attila és Vámos Attila elnökségi tagok, valamint Vida Péter főtitkár. A testület a VJB feljebbviteli szerve, elfogadja a Versenykiírást, a VJB döntésekkel szembeni fellebbezéseket bírálja el, javaslatokat tesz az elnökségnek egyéb, szakmai kérdésekben.
  • 2. Elfogadásra került a Versenykiírás, amely több változtatást tartalmaz a korábbi évek kiírásaihoz képest.
  • 3. A budapesti pálya kérdésében több irányban indultak tárgyalások:
    » A korábbi, Fővárosi Vízművek sporttelepével kapcsolatban személyes találkozóra került sor az FVM vezérigazgatójával, akihez Robert Irving Dr. Borbély Attilával közösen levelet és szándéknyilatkozatot juttatott el. A végleges döntés 2 héten belül megszülethet baseball és / vagy softballpálya kialakításával kapcsolatban.
    » Az elnökség tagjai megnézték és a Budapest IV. kerület General Electric (volt Tungsram) sporttelepét, valamint a X. kerület Spartacus sporttelepét. A tárgyalások folyamatban vannak, egyrészt a 2006 évi bajnokság mérkőzéseinek helyszínét illetően, másrészt egy hosszú távú pályakialakítással kapcsolatosan.
    » Dobos Attila és Vida Péter tárgyalásokat folytatnak a Bp. III. kerületi Önkormányzat sportosztályával a korábbi Brick Factory pálya használatával kapcsolatban. Döntés egy héten belül várható, remélhetőleg így megoldódik a budapesti csapatok pályagondja.

A cikk folytatása

A levlistáról

írása hírek témában -

Kedves Mindannyian!

A mai nappal az Elnökség több tagjával együtt magam is lemondtam tisztségemről ezért a szövetség ügyvezetésével kapcsolatos feladatok Vida Péter főtitkár úrra hárulnak. Minden egyes ügyben – köztük az úti elszámolással kapcsolatosan is – forduljatok hozzá.

Budapest, 2005. november 15.

Szilczer Attila

Baseballos kritika Schmitt és Aján felé

írása hírek témában -

Vida Péter, a Magyar Országos Baseball és Softball Szövetség főtitkára közleményt juttatott el a Nemzeti Sport szerkesztőségéhez, amelyben reagál a NOB-döntésre és sportdiplomatáink kijelentéseire is:

A Magyar Országos Baseball és Softball Szövetség sajnálattal értesült a Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntéséről, mely szerint sem a baseball, sem a softball nem szerepelhet a 2012-es londoni Olimpia programján.

A NOB-tagok demokratikus és titkos szavazással döntöttek arról, hogy az egyes sportágak maradnak-e az Olimpián, vagy kikerülnek onnan. Az elmúlt hónapokban valamennyi sportág képviselői aktív lobbitevékenységet folytattak a NOB tagoknál abból a célból, hogy meggyőzzék őket arról, mennyire fontos részei a programnak. Ezek alapján várható volt, hogy azok lesznek a “vesztesek” akik kis lobbi- illetve anyagi erővel rendelkeznek.

Véleményünk szerint Szingapúrban nem szakmai döntés született. A NOB tagoknak az előzetesen megfogalmazott kritériumok – elterjedtség a világon, látványosság, nézettség, költségek, korábbi doppingesetek, hagyomány, olimpiai múlt stb. – alapján kellett megítélniük a sportágakat. A baseballt és a softballt valamennyi kontinensen játsszák, több 10 millióan, a baseball 1904-ben szerepelt először az olimpiai programban, 1871 óta zajlik az észak-amerikai profi bajnokság. Nem volt ismertté vált doppingeset az eddigi világversenyeken.

Negatív megítélést jelentett a baseball számára, hogy az olimpiai versenyek alatt nem szünetel az észak-amerikai profi liga, így a legjobbak nem vettek részt az eddigi olimpiákon. Softballban viszont mindig a legjobbak képviselték országukat, a két sportágat így nem lehetett azonos módon megítélni, mégis “éppen” e két rokon sport lett kiszavazva.

A döntést kommentáló nyilatkozatában Schmitt Pál nem tartja veszteségnek a két sportág elvesztését, szerinte “csupán egy szűk körnek fűződik ahhoz igazi érdeke, hogy szerepeljen a műsorban”. Aján Tamás szerint a baseball és a softball “idegen test volt a programban, egyik sem elterjedt sport, egy igen kis kultúrkör játéka”. Ezeket olyan sportvezetők mondták, akik korábban szóbeli ígéretet tettek, hogy támogatni fogják a két sportág olimpiai tagságát. A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke elárulta: itt érdekekről és ellenérdekekről volt szó, nem a sport szellemisége dominált, nyilatkozata nem volt méltó sportvezetőhöz.

A Magyar Országos Baseball és Softball Szövetség a jövőben azon dolgozik tovább, hogy sportágait széles körben megismertesse és elterjessze, sportolói létszámát fokozatosan növelve bebizonyítsa, hogy a baseballnak és a softballnak helye van az elismert sportágak között.

Vida Péter, főtitkár