Sleepwalkers-vita: a szentendreiek válasza

írása odakint témában -

a szerk: Kisebb kommentháború zajlott a két hete megjelent interjúnk kapcsán, amiben Mérnyei Pires Péter – a sokakat érdeklő szentendrei csapat-szétválás kapcsán – kérdezte Halmos Balázst:

Helyén kezelt győzelem

Ott ő elmondta az ő véleményüket, itt most én (Tóth Róbert, roboter) a szentendreieket kérdeztem meg. Mert így fair.

De.

A blog nem választottbíróság, nem akarunk sem egyik, sem másik oldalnak igazat adni. Egyikünk sem. Ez nem a mi vitánk, bele sem látunk a lapokba. Mi csak szeretnénk kitenni hetente egy-egy programot, majd eredménylistát anélkül, hogy egyik vagy másik csapat belekössön – pusztán a leírt csapatnevek miatt. Nem a mi dolgunk eldönteni. Ugye a két felet érintő vitában talán mégsem a harmadik a hibás? Nem nevetünk, nyugi.

Szeretnénk nem erről írni. Szeretnénk kitenni ajánlókat, beszámolókat a magyar baseballról, hogy az a pár ember, aki hétvégi programként kimenne meccsre, tudja, mikor hova menjen családdal, haverokkal – és pár sörrel ;) –, majd rá pár napra ne a levlistáról összebogarászva kelljen kisakkoznia, hogy milyen eredmények is születtek. A játékosok pedig lássák, hogy igen, készülnek beszámolók a meccseikről. Ennyi. Nem sok.

És a belgák hova álljanak?

Hogy kit hogy hívnak, nem éppen építő visszajelzés a mi munkánkkal (hobbinkkal) kapcsolatban sem. Mert nem a mi dolgunk eldönteni. Félve teszem hozzá, hogy egy-egy vitának a legjobb és leghatékonyabb eldöntési módja mindig is a jó hideg sörök melletti át- és kibeszélés szokott lenni. Szép az idő, kinyitottak a teraszok.

Íme, a szentendrei válasz:

A cikk folytatása

Helyén kezelt győzelem

írása meccsek témában -

Túl vagyunk az első hétvégén hazai fronton, a Magyar Kupa selejtező köre után nem kaptunk szívinfarktust. Egyenes ágon továbbment a Jánossomorja, Budapest Reds és a fiatalabbik óbudai csapat, a negyedik kiadó helyért pedig majd a Jászberény, Óbuda Warriors, Érd hármas küzdhet meg egymással.

>> Magyar Kupa-selejtező eredmények

A játéknap slágere mindenféleképpen az Óbuda – Jánossomorja derbi volt, de én mégis egy pestszentlőrinci eredményre kaptam fel a fejem. Budapest Reds Sleepwalkers – Érd Aeros 24:0!

hami

Két NB1-es csapat között ritka manapság az ilyen nagy arányú különbség, de kezdésként visszamennék egy kicsit az időben. Mit keres az összes szentendrei játékos a Redsben?

Hazafelé vezetve hallgatom a rádiót, és bemondták az ünnepi tömegközlekedési menetrendet, de a hétfői “hét első tanítási szüneti munkanapja előtti munkaszüneti napnál” elvesztettem a fonalat, így mielőtt belemennék egy még ennél is kacifántosabb Reds-Szentendre anekdotába, inkább segítségül hívtam Halmos Balázst a Reds Sleepwalkersből, hogy mesélje már el a váltás okait. Természetesen nem maradhatott ki a kérdéssorból a háttérben nagy vitákat kiváltó névhasználat sem.

A cikk folytatása

Baseball art: Matthew99

írása színes témában -

Az arts tag alatt már évek óta gyűlnek a baseballt feldolgozó, baseball témájú alkotók, művészek munkái és portfóliói, de magyar artista egész eddig nem akadt köztük. Csibi Máté aka Matthew99 évek óta készíti a bowl.hu fórumára a sigeket. Hogy mik is ezek, arról kérdeztem őt, no meg persze a baseballról.

121228lincecumtim

 

Q: Mióta csinálod a sigeket, és a laikusok kedvéért mik ezek?

A: Az aláírások készítésével 2009-ben kezdtem el foglalkozni, miután regisztráltam a bowl.hu oldalára. Az ilyen, sporttal foglalkozó oldalakon, fórumokon szinte mindenki “visel” egy pár centis képet a kedvenc játékosáról, csapatáról, hobbijáról. Ezeket nevezzük sigeknek, azaz aláírásoknak.

A cikk folytatása