WBQC Regensburg élménybeszámoló 2. rész + pubcast extra

írása meccsek, pubcast témában -

A szombati napon vesztes a vesztessel, győztes a győztessel játszott. Vasárnap a győztesek vesztese a vesztesek győztesével. Kicsit nehéz a double elimination értelmezése, de végül is logikus.

120928-double

Szóval szombat délután Csehország–Nagy Britannia. Délelőtt esett az eső, ezért sanszos volt, hogy nem fog sikerülni a kettőről egyre előrehozott kezdés. Bejelentették, hogy 13:45-kor lesz a mérkőzés. Mivel várakozni kellett, így 1806 néző lézengett a stadionban és a kiszolgálóintézmények körül.

Itt találkoztunk Philip Wüerfel-lel, aki a Mister-Baseball.com mindenese. Beszélgettünk vele, ő idén a kanadai női baseball VB-n, illetve a szöuli U18-as baseball-világbajnokságon járt az IBAF sajtósaként. Találkoztunk még Martin Kipphannal, aki a Mainz hármas basemane, ő 2007-ben nyert bajnoki címet, de most elfelejtette felvenni a bajnoki aranygyűrűjét, biztosan nem olvasta a bakancslista posztot. Elmondta, hogy idén nem volt jó szezonja, csak 3 home runt ütött, egyet éppen itt a Legionaeres ellen. Majd megjöttek a helyi haverok, akiknek mi mutattuk be Martint, és mikor elmondtuk hogy hol játszik, akkor csak legyintettek. A Regensburg–Mainz az a német baseball Fradi–Újpestje.

Amit még a srác nyom, az a rágódohány, a snüsz vagy dip. Csak úgy néz baseballmeccset, hogy az alsó ajkaihoz betöm egy maréknyi dohányt, és van nála egy fél literes palack a trutymónak. Nem egy épületes látvány, de sokan csinálják.

120928-moneyball

Rengeteget röhögtünk, ahogy Mike parodizálta a srácot, ahogy kitömött szájjal mondja a “I hate fxcking Regensburg” és a “Bumpfist” szavakat. Ettől függetlenül mi bírjuk Kipstát, 2009 óta haverunk, amikor előtte ültünk egy meccsen, és szerintünk idegesítettük :D

A cikk folytatása

WBQC Regensburg élménybeszámoló 1. rész

írása meccsek témában -

Mikor megtudtuk tavaly ősszel, hogy World Baseball Classic selejtezőtorna lesz Regensburgban, nem volt kérdés, hogy az idei Hungarian Baseball Freaks-túra célpontja Németország lesz. Újra, hiszen Regensburgban már kétszer is voltunk. Először 2008-ban egy Eurocup selejtezőtornán, majd a 2009-es világbajnokságon. A két torna során rengeteg barátot szereztünk, így most lehetőségünk nyílt ismét találkozni velük. Két autóval mentünk, A-csapat csütörtöki, B-csapat pénteki indulással.

Én az A-csapatban voltam, mint mindig, szóval mi meg tudtuk nézni a Kanada–Nagy Britannia nyitómeccset. A fél hétkor kezdődő nyitóünnepséget lekéstük, de a hétórás sípszóra már elfoglalhattuk helyünket a hármas bázis melletti szektorban. A megnyitóról találtok pár fotót Walter Keller honlapján, érdemes megnézni. A németek csináltak egy hivatalos WBQC himnuszt is, íme:

Nem volt teltház, pedig hivatalosan 4700 fő az Armin Wolf Aréna befogadóképessége. Amikor pályázni kellett a WBC selejtező-helyszínekre, akkor előírás volt a minimum tízezres stadion. Regensburgban ezt meg tudták volna csinálni, hiszen 2009-ben a Németország–USA derbin ennyien voltak, azonban az idei jegyeladások azt mutatták, hogy nem szükséges az outfield lelátót felépíteni. Állítólag a jegyárak még a németeknek is drágák voltak. A mi (ötnapos) hetijegyünk a második legolcsóbb volt, 85 euróba került. A pubcastben és a Eurosport-közvetítésben is felajánlott jegyekre végül nem érkezett senki, legalábbis nem ült előttünk magyar. Mögöttünk ült egy srác, de neki csak az anyukája volt  magyar, ő a német haverokkal laondáskodott.

A cikk folytatása

WBCQ első két kör vége

írása odakint témában -

Tegnap a regensburgi csoport továbbjutója is kiderült, így a World Baseball Classic selejtezők első két ágának küzdelmei véget értek.

A szombati meccsen már találkozott Kanada és Németország, azon a kanadaiak csak az utolsó inningekben őrölték fel a  németeket, akik pedig a britek elleni  magabiztos, kipontozásos győzelmükkel hangoltak tegnap estére. A torna előtt annyira fogadkoztak a németek, hogy az ember akár el is hihette, hogy lehet keresnivalójuk.

A kanadaiak azonban nem így gondolták, és az első két inningben hét pontos előnyre tettek szert, köszönhetően a gyenge napot kifogó német starternek. Az RHP André Hughes a Bundesliga legjobb dobói közé tartozik komoly nemzetközi tapasztalattal, ám tegnap este nagyon nem volt topon. A másodikban le is cserélték, de ez sem sokat segített rajtuk.

120925ostrand

Ismét Van Ostrand volt Kanada egyik legjobbja:
2-for-4, HR, 2 RBI, 4 R, 2 BB

Chris Robinson, Adam Loewen és  Jimmy Van Ostrand home runjai után Aaron Altherr szóló bombájával már csak 1:8-ra tudták alakítani az eredményt a hazai pálya előnyét élvező németek. Az érthető módon kicsit csalódott közönség hálás volt, felállva ünnepelték becsületpontjukat. A kanadaiak a nyolcadik alján még három pontot hozzátettek, így meglett a tízpontos előny, és mercy rule-lal behúzták a győzelmet.

WBCQ, Regensburg, 5. nap: Kanada – Németország 11:1 (8)

A videó-összefoglalót, a beszámolót és a jegyzőkönyvet megtalálod a World Baseball Classic hivatalos oldalán.

A cikk folytatása

WBCQ 6. (utolsó) nap

írása odakint témában -

A floridai ágon megvan a továbbjutó, a regensburgi ágon pedig megvan Kanada ellenfele a ma esti csoportdöntőre. Kezdjük az utóbbival!

A briteket tönkreverték a kanadaiak, a németek tönkreverték a cseheket, majd a britek is tönkreverték a cseheket, aztán a németeket is tönkreverték a kanadaiak. Folytatva a logikai sort, tegnap muszáj volt, hogy az egyik csapat tönkreverje a másikat. Nos, ezúttal a britek álltak a csomag rosszabbik végén.

Az angol kezdődobót, RHP Kyle Wilsont rögtön az elsőben zéró outtal lekapták a dombról, miután kezdésként telepakolta a bázisokat. A német starter, a kubai születésű veterán LHP Enorbel Marquez no-hitterrel érkezett a hetedik aljára, miután végig hihetetlen magabiztossággal osztotta a zsugát. És nagyjából ennyi.

Enorbel Márquez: 7IP, 2H, 1R, 0ER, 0BB, 8K

A németek úgy ütötték az angol dobókat, ahogy csak akarták, míg a brit lineup csak a hetedik alján tudott egyáltalán hitig jutni. Addigra azonban a németek már 16:0-ra mentek. A becsületpont meglett, de újabb mercy rule vetett véget idő előtt a britek szenvedéseinek.

WBCQ, Regensburg, 4. nap: Németo. – Nagy-Britannia 16:1 (7)

A cikk folytatása

WBCQ 5. nap

írása odakint témában -

Tegnap nagyüzem volt a pályákon, négy találkozót rendeztek, három csapat kiesett, kettő pedig bejutott a csoportdöntőbe.

Jupiterben először az eső miatt elhalasztott Dél-Afrika – Franciaország ki-ki meccs extra inningjeit játszották le, mivel előző nap hajnali egykor 2:2-vel vonultak le a pályáról kilenc inning után. A találkozó rendes játékidejéről tegnapi posztunkban írtunk. A dél-afrikaiak gyorsan döntésre vitték a dolgot, a tizenegyedik tetjén Paul Bell ütött egy 2RBI duplát Lemestre-ről, majd befutottak még egy pontot, amire a franciáknak semmi válaszuk nem maradt az inning alján, így majd egy nappal a kezdődobás után kiestek. A dobóik 14 sétája sem sokat segített rajtuk.

Igaz, hogy ez csak selejtező, de mivel hivatalosan WBC meccsnek számítják, Dél-Afrika öt fa után megszerezte első World Baseball Classic győzelmét.

WBCQ, Jupiter, 4. nap: Dél-Afrika – Franciaország 5:2 (11)

A videó-összefoglalót, a beszámolót és a jegyzőkönyvet megtalálod a World Baseball Classic hivatalos oldalán.

A cikk folytatása

WBCQ 4. nap

írása odakint témában -

Dübörögnek a World Baseball Classic selejtezők, tegnap három meccs volt, és ma négy mérkőzést is láthatunk.

A floridai ágon a Dél-Afrika – Franciaország ki-ki meccs tétje az volt, hogy melyik csapat gyűjti be második vereségét, ami a double eliminiation rendszerben a kiesést jelenti. Nos, ez csak ma fog kiderülni, mivel a 9. inning végén 2:2-es állásnál mára halasztották a folytatást. A franciák gyorsan vezetést szereztek az elsőben, de a dél-afrikaiak kiegyenlítettek az ötödikben, és minden maradt is ennyiben. A folyamatosan szemerkélő eső miatt a meccs eleve két órás csúszással kezdődött, végig voltak kisebb szünetek, aztán végül hajnali egykor mára halasztották az extra inningeket.

WBCQ, Jupiter, 3. nap: Dél-Afrika – Franciaország 2:2 (a folytatás mára halasztva – meccs hatkor)

A jegyzőkönyvet és az összefoglalót itt találod. A vesztes ugye kiesik, de hogy a győztesnek se legyen könnyű napja, rá pár órára, hajnali egykor máris meg kell küzdenie a csoport másik ágának vesztesével.

A cikk folytatása

WBCQ beharangozó: Németország

írása odakint témában -

MakóG szakkomentálásával folytatjuk a World Baseball Classic selejtező csapatainak bemutatását. Közzétették a német keretet is, elég ütős lett, szakértőnk szerint ilyen erős német csapatot még soha nem raktak össze. 13 minor league-játékos van a keretben, ráadásul legnagyobb névként ott van Will Ohman, aki Frankfurtban született, és 2000 és 2012 között 483 MLB-meccsen dobott, legutóbb június 27-én a Chicago White Soxban – MLB.com videó: Ohman’s two innings of relief.

Nézzük a többieket:

Donald Lutz, 1B: 23 éves, az egyik legnagyobb német tehetség, a Cincinnati Reds AA-fiókcsapatában játszik, a spring training alatt 15 meccsen lépett pályára a Redsben, csapott 2 HR-t + benne van a Reds 40-man rosterében. (MLB.com stats)

Max Kepler (Rozycki, de az amcsikat nem kínozzák a rendes családnevével) OF: 19 éves, a legdrágább európai játékos, három éve 800 ezer dollárért írt alá a Minnesota Twinshez, azóta leginkább a rookie league-ban játszott. (MLBcom: Twins’ Kepler-Rozycki is in his element)

Daniel Thieben, RHP: 19 éves, a Seattle Mariners rookie csapatában játszik.

Toby Gardenhire, 2B: A Minnesota Twins menedzsere, Ron Gardenhire Németországban született, egy amerikai katonai támaszponton, Toby az ő fia. Hat éve profi, 2 évet a AAA-ban játszott. A 430 minor league meccse alatt mind a kilenc pozícióban játszott, még dobóként is.

Matt Vance, SS: Crazy Matt a Harvard csapatát erősítette, 4 éve játszik Regensburgban. ún. állandó lakosként jogosult játszani a német válogatottban. (Ezek szerint ilyen is van.) Alfred barátunk szerint a Legionäre valaha volt legjobb játékosa, pedig ő 1998 óta minden hazai meccsen kint volt. (HBF: Matt Vance)

Mike Bolsenbroek, RHP: ő a 2009-es WBC-n még a holland keret tagja volt, Crazy Matthez hasonlóan ő is “állandó lakosként” (permanent resident) jogosult játszani.

Aaron Altherr, CF: 21 éves, a Philadelphia Phillies kötelékébe tartozik, alsóbb ligákban játszott. Ötélű penge jelölt, de még sokat kell fenni.

Kai Gronauer C, a New York Mets-ben pályára lépett már Spring trainingen. Amúgy AA-ben nyomja. (MLB.com: German talent Gronauer finding way with Mets)

Alexander Burgos, LHP: A Detroit Tigers kötelékébe tartozik. (MLB.com stats)

Jake Shaffer, OF: St. Louis Cardinals. (MiLB.com stats)

Matt Weaver, SS: Az Atlanta Braves minor csapataiban játszott 300 meccset. (MLB.com stats)

Simon Gühring, C: ő a csapatkapitány, többször járt Magyarországon, edzést is tartott a válogatottaknak. (HBF: Simon Gühring)

A cikk folytatása

Komám, Tajvant el ne lopd!

írása odakint témában -

November 6–18. között tényleg érdemes vigyázni és odafigyelni a Kína partjaitól mintegy 150 km-re fekvő, 23 millió lakosú szigetországra, itt rendezik meg ugyanis a XXXVII. Baseball Világbajnokságot. A francia internetes televízió, a Stadeo TV jóvoltából 41 mérkőzésnek lehetünk élőben szem- és fültanúi.

Az idei legjelentősebb nemzetközi baseball eseményen 2 csoportba osztva 16 ország válogatottja küzd majd egymással:

A csoport:

  • Japán
  • USA
  • Tajvan
  • Panama
  • Mexikó
  • Olaszország
  • Spanyolország
  • Dél-Afrika

B csoport:

  • Kuba
  • Venezuela
  • Korea
  • Kanada
  • Ausztrália
  • Hollandia
  • Németország
  • Thaiföld

A csoportmérkőzések során minden válogatott egy meccset játszik mindenkivel. A csoportok első négy helyezettje továbbjut az egyenes kieséses szakaszba, ahol a negyeddöntők, illetve elődöntők után alakul ki a november 18-án, magyar idő szerint 09.30-kor, Tajvan fővárosában, Tajpejben megrendezésre kerülő döntő párosítása. [pdf link]

A cikk folytatása