Alapszakasz után IV.

írása színes témában -

SZOMBATHELYI ANYASZOMORÍTÓK

9 győzelem – 5 vereség

Az „Alapszakasz után” című sorozat befejező állomásához érkezett, már ami a komplett csapatelemzéseket illeti. Mostani írásom az alapszakaszban 4. helyen végzett Szombathelyi Anyaszomorítókat veszi górcső alá. Az eddigi szereplésük meglepően jó, bár a 4. helyre vártam őket, de okoztak meglepetést. A már sokszor emlegetett BF verésen túl a Nagykanizsának is okoztak némi fejtörést. Az esélyesebb csapatok közül csak a Szentendre bánt el velük csúnyán.

A Szombathelyi Anyaszomorítók név 1995-ben került fel először tabellára, akkor a 3. liga Nyugati csoportjában lett 4. helyezett a csapat. Két győzelmet szereztek a 424 ellen és egyszer kikaptak tőlük, de a 4. helyhez ez még elég volt. (Akkoriban a Nemesvámos Tigersharks 58:12-re is legyőzte őket.) Aztán ’96-ban elindultak felfelé, hiszen ugyanebben a ligában már a második helyet szerezték meg, csak az azóta már megszűnt Sopron Indians előzte meg őket. 1997-ben annyira nagy volt a jelentkező csapatok száma, hogy minden ligát bővíteni kezdtek, ezért az Anyaszomorítók már a 2. ligában találták magukat, és ha már ott voltak, gondolták maradandót alkotnak, hiszen csak tavasszal három majd ősszel még hat győzelmet szereztek, ami a második helyhez volt elég. És ezzel még nem volt vége, a csapat osztályozót játszhatott. Ellenfeleik a Győri Dózsa Dark Horses és a Sopron Westwind csapatai voltak. Mindenkit legyőzve megszerezték a jogot a legmagasabb osztályban való szereplésre! A Magyar Kupában pedig a negyeddöntőig meneteltek, ahol a Bp. Players csapata állította meg őket.

A cikk folytatása

Alapszakasz után III.

írása színes témában -

DR. PADLÓ ANTS

10 győzelem – 4 vereség

Elérkeztünk a sorozat harmadik részéhez, melyben a már sok nevet kipróbált, jelenleg Dr. Padló Ants néven futó Nagykanizsa eddigi teljesítményét nézem át. Némileg meglepetés a Hangyák eddigi 4 veresége, hiszen a riválisokat egyszer sem tudták legyőzni. Talán a rájátszásra tartalékoltak, talán ennyire képesek idén? Remélem írásom végigfutása után erre is fény derülhet.

Az utóbbi években már-már megszokott dolog volt, hogy a Nagykanizsa bajnokságot nyer. A csapat már az első, 1992-ben megrendezett bajnokságra is nevezte magát, ám mérkőzést nem játszott, így nem meglepő, hogy az 5. helyen végeztek, ami jelenleg is a „legrosszabb” teljesítményük. 1993-ben aztán ismét 5. hely, de akkor már játszottak is.

1994-ben a kanizsai krónikások már feljegyezhették első bajnoki érmüket, hiszen 3. helyen végzett az akkoriban Nagykanizsa Thúry néven szereplő együttes. Valószínűleg megtetszett nekik a dobogó, hiszen innentől fogva nem nagyon akartak leállni róla. Sőt, egyre feljebb és feljebb másztak a ranglétrán, hiszen 1995-ben ezüst, majd 1996-ban aranyérmet akasztottak a játékosok nyakába.

A cikk folytatása

Alapszakasz után II.

írása színes témában -

ÓBUDA BRICK FACTORY

12 győzelem – 2 vereség

Sorozatom második felvonása következik, melyben a jelenleg második helyen álló Brick Factory csapatát nézem át. Második helyük a tabellán szinte kötelezőnek mondható, hiszen a tavalyi bajnok idén sem rossz csapat, talán még erősebbek is, mint az elmúlt évben. Tehát, akkor jöjjön aminek jönnie kell…

Kezdetben vala egy csapat, melynek neve Magyar Baseball Club volt, már innen ismerhetjük Tóni bácsit, aki az edzéseket irányította. Majd miután sorra alakultak az új csapatok, szóba jött, hogy a név már nem időtálló, hiszen jelentése egy Club mind felett. Mivel ekkortájt a csapat az Óbudai Téglagyár pályáján edzett (18-as busszal sokáig) szinte adta magát a név. És megalakult – nem a Clubszövetsége – az Óbuda Brick Factory, és a csapat azóta is ezen a néven fut. Minden budapesti klubnak van némi kötődése a BF-hez. Innen vált ki annak idején a Hungarian Astros, majd innen vándoroltak el játékosok megalapítva a Bp. United csapatát az Islanders játékosokkal, a BF-ből ered a Bp. Players teljes gárdája, a mostani Szentendre játékosok között is találunk ex-téglagyárit, és ne feledkezzünk meg az idén alakult Emigrants SE-ről sem, hiszen az ottani játékosok nagy része is Tóni bácsi kezei alól került ki. Talán a 424 az egyetlen, akinek nem sok köze van a BF-hez, maximum annyi, hogy a pályájukon játszanak. Joggal merül fel a kérdés, miért nem Óbuda Team Factory a csapat neve.

A bajnokságok történetében sokáig vezető szerepet töltött ba a csapat – bár bajnokságot nem nyertek – az első négy között mindig ott voltak. Majd váratlan hanyatlás következett, 2001-ben csupán a 7. helyen végeztek, és még ezt is alul múlták 2002-ben, amikor csak a 8. helyet sikerült megszerezniük. Ezekben az években a húzó emberek a Szentendrében szerepeltek, és szinte teljesen új garnitúrával kellett felvenniük a versenyt a többi csapattal szemben. Állandóságot talán Kalocsai Balázs és Lázár Valentin jelentett, akik végig kitartottak a csapat mellett, bár szerintem bennük is megfogalmazódott a váltás gondolata. De maradtak, és jól tették.

A cikk folytatása

Alapszakasz után I.

írása színes témában -

SZENTENDRE SLEEPWALKERS

12 győzelem – 1 vereség

Mivel a bajnokság elérkezett nyári szünetéhez, így beharangozni nem lehet semmit. Viszont egy apró visszatekintésre, helyzetértékelésre van lehetőség, így „elemezném” az NB I csapatainak eddigi teljesítményét. Terveim szerint az első négy helyezett egy-egy hosszabb terjedelmű írást kap, a második négyes pedig egyben lesz majd értékelve.

Lássuk tehát a jelenleg első helyen álló Szentendre Sleepwalkers eddigi teljesíményét…

A Szentendre Sleepwalkers az elmúlt években már-már úgy tűnt, hogy lassan beleszürkül a magyar bajnokságba. A legnagyobb csapást tavaly szenvedték el, amikor az előző évekkel ellentétben nem játszhattak bajnoki döntőt. Arra, hogy a Szentendre ne legyen az első két hely egyikén, már csak a régi motorosok emlékeztek, hiszen egészen 1995-ig kellett visszautazni az időben, ekkor volt utoljára bronzérmes a Sleepwalkers, de akkor még létezett a Bp. United. A csapat 2001-ben volt a csúcson, amikor is megnyerték az Interligát, a bajnokságban ezüstérmet szereztek, és 3. helyen végeztek a „B” csoportos BEK-en Brnoban. Bár nem ez volt a top, ami a nemzetközi szereplésüket illeti, hiszen 1999-ben „A” csoportos CEB kupán sikerült bronzérmet szerezniük Pamplonában. Tehát ezután a múlt után a tavalyi szezonukat akár nevezhetjük gyengére sikerültnek is. Az Interligában is elvétve nyertek csak meg egy-két mérkőzést.

Aztán jött az idei bajnokság. Egyelőre úgy tűnik, sikerült rendet rakni a fejekben, és kicsit felrázni a csapatot. Sokat használt a Sleepwalkersnek, hogy sikerült a fiatal játékosokat végleg beépíteni a csapatba.

A cikk folytatása