MLB – 2015. 04. 30. csütörtök

írása odakint témában -

Ismét itt a napi beszámolónk a májer eseményekről, a blog legújabb igazolása, Vulman János foglalja össze nekünk a napi eredményeket, híreket.

Tekintsük át az áprilisi utolsó játéknap történéseit: tegnap csak nyolc mérkőzést rendeztek – kettő még a hét eleji széria zárása volt, a többi pedig már a hétvégi szériák bevezetése.

150501-cooney

A Cards 9:3-ra verte a nagy bajban lévő Philliest. Az évek óta csak szenvedő, és egyre kilátástalanabb közeljövő elé néző philadelphiaiak (8-15) a mérkőzés első harmadában ugyan még visszajöttek egálra, mert – a sérült Wainwright pótlására a kisligából hirtelen mély vízbe dobott – Tim Cooney sokat hibázott. Ugyan nem lett veretes a májer debütálásának mutatója: 2.1IP, 7H, 3R, 3ER, 3K, de a meccs utáni nyilatkozatában Mike Matheny edző biztatóan beszélt a toptehetségnek tartott, fiatal dobóról, akit 2012-ben draftoltak, és jól illik a Cardinalsról kialakult képbe, miszerint évek óta saját nevelésű rotációval jutnak a playoffba.

A szériát a Cards így magabiztos játékkal 3–1-re behúzta, többek közt Carpenter 13. duplájával, illetve az ütősoruk elejének jól sikerült estéjével – a Carpenter, Holliday, Adams trió 7 ütést, két sétát, 6 beütött pontot és 6 pontot termelt.

A meccs rövid videó-összefoglalója: atmlb.com/1KzjeT7

A Cards marad otthon, hiszen a hétvégén a Pirates érkezik a Busch Stadiumba. Ma a hazaiaknál Lynn, míg a vendégeknél a széttetovált starter, A.J. Burnett lesz a kezdő. A Phillies a Marlins otthonában javíthat.

+++

Nyugaton is lezárult egy rangadó, a szériazáró mérkőzésükön kiélezett csatában nyert az Angels az Oakland otthonában. Az Athletics híres arról, hogy sosem adják fel, de csak a középkülsős Mike Trout zseniális elkapásának köszönhető, hogy végül az A’s nem fordított öt pontos, 6:1-es hátrányból. Egy három pontos rallival 6:5-re feljöttek a kilencedik alján, telepakolták a bázisokat, amikor Street dobásból Ike Davis (1B) szenzációs ütést küldött a centerre úgy 400 lábnyira, ám Trout szokás szerint jókorát nyújtózva lekapta, ezzel megmentetve a meccsüket.  A closer Street ha nem is könnyen (3H), de hozta a mentést (SV).

Ezzel a max. két pont különbségű meccseiken az A’s mérlege 0–9. Idén nem megy nekik a végjáték. Pedig az év egyik felfedezettje, az újonc LF Mark Canha tegnap is jó formában volt, de az ő 3-4, 3RBI-ja is kevés volt a fordításhoz.

A meccs rövid videó-összefoglalója: atmlb.com/1Kzjm5d

Az Oakland amúgy is kifejezetten rossz hazai rajton van túl (4-9 otthon), de hétvégén Arlingtonba látogatnak, és a Rangers ellen faraghatnak a 6,5 meccsesre hízott divízióhátrányukon.  Lesz rá esélyük. Az Angels pedig interliga-szériát játszik San Franciscóban  a Giants-szel.

+++

Az elmúlt években Francona edzővel a rájátszásba jutás határán billegő Indians otthon sült fel a négy meccses, Blue Jays elleni széria nyitó estéjén. A mérkőzés negyedik inningjében 0 outnál öt pontos rallit futottak a torontóiak, és ez elég is volt nekik a magabiztos, 5:1-es sikerhez. A hazai starter TJ House összeszórt egy 40,5-es ERA-t, így mehetett is zuhanyozni az negyedik run után. Az ötödiket már a cseréjéről ütötték be, de még House-nak írták kiérdemelt pontként: 3IP, 4H, 5ER, 3BB.

House idén nem a legfényesebb csillaga a clevelandi rotációnak, négy sima veresége és 13,15-ös szezon ERA-ja van, nem véletlenül tartják csalódásnak a tavalyi sikeres debütálása után. Mintha elvesztette volna a zónát (aka control problem), a 4 startján ugyan csak 13 inninget dobott (ez édes kevés), de már 12 ütőt sétáltatott (ez rengeteg).

150501-norris

A Blue Jays starter sem húzta sokáig tegnap, az újonc évét kezdő Daniel Norrist 78 dobás után szintén a negyedikben lekapták. Ő egyébként az a dobó, akiről a Hosszabbítás is megírta, hogy egy hippibuszban lakik:

Két millió dollárt keres, mégis egy kocsiban lakik

ESPN: Man in the Van

És hiába ütöget jól a Cleveland, a pontszerző (scoring position) szituációkon rendre elcsúsznak. Tegnap például 9 ígéretes helyzetből csak egyetlen pontot tudtak befutni: RiSP 1-9.

A meccs rövid videó-összefoglalója: atmlb.com/1QSHPH2

 +++

Az AL Central két legjobb formában lévő csapata találkozott Kansas Cityben a nyitószériájukon. A Royals imponáló játékkal verte 8:1-re a Tigerst, és a divízió élére állt. A detroiti starter Simon ugyan 4-0-s szezonkezdettel érkezett a meccsre, de tegnap csak az ötödik aljáig húzta, és 6:0-s állásnál lecserélte Asmus edző. Ami annak fényében nem nagy csoda, hogy a harmadikban három, az ötödikben pedig öt pontot futottak be róla. A másik oldalon a nagy szakállú Danny Duffy viszont takaréklángon tartotta Cabreráékat: 7.0IP, 7H, 1 ER, 7K

150501-duffy

A tavalyi formáját átmenteni látszó Royals bár csak egy HR-t ütött, de LF Gordon (2-4, 1R, 2 RBI) vezérletével simán hozta a meccset. A mára rendelt dobópáros Young (KC) és Lobstein (DET) lesznek.

  A meccs rövid videó-összefoglalója: atmlb.com/1QSJI6s

+++

Végül röviden a többi meccsről:

150501-astros

A tovább menetelő Houston a tizedik inningben walk off -győzelmet aratott a Mariners ellen (3:2), és már hét meccses győzelmi szériájuk van. A kettesük, Jose Altuve is már a nyolcadik meccsén ért el legalább két ütést. A M’s OF Austin Jackson két bázist is lopott.

A Cincinnati négy szóló homárral rendezte le a Leake-Shelby dobópárbajt, és húzta be 5:1-re a Braves elleni szérianyitójukat Atlantában. A Reds-starter Mike Leake lett idén az első dobó, aki home runt ütött.

A Nats kihasznált egy bődületes védelmi hibát, és 8:2-re verte a megtorpanni látszó Mets-et, akik idén először kaptak ki a Citi Fielden.

A Minnesota a harmadik alján hét pontot osztott ki a White Sox ász Chris Sale-nek, aki ezzel karrierje egyik legrosszabb startját produkálta. Dozier 3 pontos homért vágott róla.

+++

A sérülésekről:

A Braves 3B Chris Johnson kéztöréssel került sérült-listára, a Nats OF Denard Span pedig hasfal-húzódás miatt hagyta el a pályát a hatodik inningben, de szombaton már ismét a kezdőbe várják.

+++

Eredmények:

Royals 8, Tigers 1

Blue Jays 5, at Indians 1

Nationals 8, at Mets 2

Reds 5, at Braves 1

Astros 3, Mariners 2 (F/10)

Twins 12, White Sox 2

Cardinals 9, Phillies 3

Angels 6, at Athletics 5

+++

A nap legjobb dobói:

  • Mike Leake (Reds) 8 IP, 2 H, 0 ER, 3 K
  • Danny Duffy (Royals) 7 IP, 7 H, 1 ER, 7 K

A nap legjobb ütői voltak:

150501-dozier

  • Mark Canha (A’s) 3-4, 1 HR, 3 RBI, 1 R
  • Matt Adams (Cards) 3-5, 1 HR, 3 RBI, 1 R
  • Brian Dozier (Twins) 2-5, 1 HR, 4 RBI, 2 R

A legjobbak teljes listája:

MLB Daily Leaders – April 230, 2015

+++

Április álomcsapata a Sports Illustrated szerint:

C: Vogt; 1B: A-Gon; 2B: Travis; 3B: Carpenter; SS: Iglesias; LF: Ramirez; CF: Jones; RF: Stanton; DH: Cruz; RHP: Archer; LHP: Keuchel; RP: Miller

Illetve a  13 legjobb áprilisi újoncteljesítmény volt:

C: McCann; 1B Canha; 2B: Travis; 3B: Bryant; SS: Kang; OF: Pederson, Souza, Orlando; UT: Guerrero; SP: DeSclafani, Bradley; RP: Garcia, Smith

+++

Máig tartott a türelmi idő, ami az év elején hozott új szabályokra vonatkozott. Az ütőboxból ki nem lépés, és a többi, a játékidőt gyorsító új regula megsértésért ezentúl a liga 100–500 dolláros büntetést fog számlázni az azokat megsértő játékosoknak. Bár a legújabb hírek szerint annyira elégedettek az eddigi eredményekkel, hogy mégsem valószínű a büntető csekkek küldözgetése. Eddig kb. 10 percet sikerült borotválni az átlagos meccshosszon, ami tavaly már három óra fölé csúszott.

És már szavazhatsz, hogy kik mehessenek a nyári All-Star gálára: atmlb.com/vote

Hogy nézhet ki idén az AL és az NL csapata? Kiknek van jó esélyük a keretekbe kerülni? A 2015-ös ASG-t Cincinnatiben fogják rendezni, és a Great American Ballpark ünnepségein részt vehet a baseballtól örökre eltiltott Reds-legenda Pete Rose is, miután megkapta erre az engedélyt a ligától.

+++

A csütörtöki meccsek rövid videó-összefoglalója:

4/30/15 MLB.com Fastcast

A meccsek videó-összefoglalói külön-külön:

Daily Recaps

Az öt legszebb csütörtöki jelenet videója:

4/30/15 Top 5 Plays of the Day

Az eredmények listája jegyzőkönyvekkel, fotókkal, beszámolókkal:

MLB.com Scoreboard

A meccsek nyerési görbéi:

FanGraphs: Scoreboard

A tabella állása:

ESPN MLB Regular Season Standings

A csütörtöki játéknap rövid összefoglalója: posztjaik legjobbjai; sérülések; a jó, a rossz és a csúf (3 egyéni teljesítmény); napi statisztikai érdekesség; a nap videója; és néhány egyéb sztori a pályán kívülről:

MLB Nightly 9: Astros win in walkoff fashion; Reds’ Leake dominant on the mound, goes deep

+++

Ha lemaradtál volna, a tegnapi beszámolónkat itt olvashatod:

MLB – 2015. 04. 29. szerda

+++

Izgalmas hétvége elé nézünk!

Az egyetlen kora esti kezdésen az eddig botladozó Jon Lester (CHC) próbál meg javítani a gyatra Brewers és Peralta ellen. Az éjszakai meccsek közül a sláger párosítás természetesen a Sabathia vs Masterson dobópárbajjal nyitó Yankees–Red Sox széria lesz.

Hétvégén megtörthéntet, amit napok óta hiába várunk, hogy A-Rod megüsse a 660. home runját, és utolérje az örökranglista negyedik Willie Mayst. A-Roid nem csak a drukkerek körében megosztó személyiség, de a Yanks klubház sem repes az örömtől. A bevalottan többször is doppingoló sztár egyes/hármas/kijelölt ütő szerződésében ugyanis van egy kitétel, miszerint a baseballtörténeti mérföldekért külön bónusz jár. A 660. homérért konkrétan 6 millió dollár, ami a luxusadó miatt a duplájába fog kerülni a mindig is túlköltekező Evil Empire-nek.

Nem kicsit lenne pikáns, ha ezt éppen az ősi rivális Boston otthonában tenné, ahol – ha ugyan ez lehetséges – még jobban utálják A-Rodot, mint bárhol máshol.

Mindkét csapatról olvashatsz magyarul is, a szurkolói Facebook-oldalakat itt találod:

FB/New York Yankees Hungary

FB/Red Sox Hungary

American League manager Leyland sits next to Scherzer during a news conference before the Major League Baseball All-Star Game Home Run Derby in New York

Ennél azonban sokkal jobbnak ígérkezik a Scherzer (WSH) vs Harvey (NYM) párosítás, ketten együtt 60 strike out-ot jegyeznek idén! Ők voltak két éve az akkori All Star-gála kezdői, és azt a meccset is a Citi Fielden játszották. A Buehlre (TOR) vs Carrasco (CLE) vagy az AJ Burnett (PIT) vs Lynn (STL) is ínyencfalatnak tűnik, de ma kezd a dombon a Reds újonc ásza, DeSclafani is.

Az Orioles Tampában lesz “otthon”, a Giants kaliforniai interliga-rangadón fogadja az Angelst,  és végül valami azt súgja, hogy a D’backs megnyeri a hétvégi sorozatot a Dodgers ellen.

+++

Meccsbeharangozót (5-6 körül) és napi rövidhíreket továbbra is a Facebook-oldalunkon találsz:

facebook.com/PlayBallBaseballBlog

Meccs-csetelni majd gyere a csoportunkba:

Play ball! group

Hogyan tudod nézni a meccseket akár ingyen is?

MLB 2015 online meccsnézés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.