Válassz kedvencet! (2015)

írása odakint témában -

a szerk: A Play ball! sztárigazolással ünnepli a 10. születésnapját, mától a csapatot erősíti Móhr Miklós, aki az egykori Lopok neked egy bázist blog gazdája volt. És hogy tiszta legyen, miért kerül egyből a lineupunk közepére, olvasd el az első írását, aztán keresd meg az álladat!

+++

MLB Baseball gyorstalpaló

Az alábbi írás nem titkolt célja az amerikai baseball iránti érdeklődés felszítása, és a már meglevő kielégítése lenne. Úgy persze nem lehet érdeklődni, neadjisten rajongani semminemű sport iránt, hogy annak alapvető céljait, szabályait ne ismerjük legalább mérsékelten alaposan, illetve nincs kinek szurkoljunk.

Ha először megismerkednél a baseball alapjaival, kezdd a poszt végén!

MLB-Teams

Kedvenc csapatot választani pedig nyilvánvalóan sokféleképpen lehet. Leginkább mindenki a helyi csapatnak vagy apu kedvencének szurkol, de ezek nálunk nehezen kivitelezhetőek az MLB esetében, ám ezen kívül is sok minden befolyásolhat. A csapatok eredményessége, meze, statisztikái, játékstílusa, nagyobb nevei, múltja, jelene, stb. Mindez megtalálható az alábbi összeállításban, tessék válogatni!

A csapatok neve után zárójelben a tavalyi mérlegük szerepel (W-L, győzelem-vereség) ütőik, illetve dobóik esetében 1–5-ig osztályoztuk is a csapatrészeket, nehogy véletlenül túl gyenge csapatot tervezzünk a World Series-nek hívott döntőbe szurkolni!

Az írás egy, a remélhetőleg viszonylag szép emlékű Lopok neked egy bázist blogon megjelent sorozat összefoglaló, kiegészített, aktualizált változata.

+++

NL WEST

+++

Az aktuális bajnokcsapat csoportjának bemutatásánál a már belengetett szakmai értékelés és történeti áttekintés mellett szó esik egy kubai menekültről, egy többezer tonnás gépről, Rihannáról, és szexlapokról is. A csoport megnyerésére legesélyesebb az LA Dodgers, az utolsó helyre az Arizona Diamondbacks futhat be.

+++

San Francisco Giants (88 — 74)

+++

Buster Posey

Várható ütőrend (4): Angel Pagan, Joe Panik, Buster Posey (a legjobb támadó: 22 HR, 89 RBI), Brandon Belt, Hunter Pence, Casey McGehee, Brandon Crawford, Norichika Aoki

Dobórotáció(3): Madison Bumgarner (a legjobb dobó: 18 győzelem, 2.98 ERA, 219 K), Matt Cain, Tim Hudson, Jake Peavy, Tim Lincecum (érdemes figyelni: vajon megközelíti-e még valaha korábbi formáját?)

Legmenőbb bevonulózene: Angel Pagan (Calle 13 — Baile De Los Pobres)

A címvédő Giants a legnagyobb múltú amerikai sportegyesületek egyike. Több mérkőzést nyertek, mint bárki más. Ők adták a legtöbb játékost a Hírességek Csarnokába. A klubot 1883-ban alapították, és 1957-ig New Yorkban működött, ugyanígy Giants néven. Christy Mathewson 1900-ban került a csapathoz, és döcögős kezdetek után a korszak (egyik) legjobb dobója lett. Több mint másfél évtizedes Giants karrierje alatt 372 győzelmet gyűjtve úgy, hogy a mélyen vallásos játékos vasárnaponként nem vállalt mérkőzéseket! 1902-ben lett a csapat játékos-edzője a kemény, robbanékony, de effektív John McGraw, aki harmincéves munkaviszonya alatt három bajnoki címet nyert csapataival.

Az ötvenes évek közepéig olyan sztárok segítségével, mint minden idők talán legjobb, de mindenképpen legsokoldalúbb játékosa, a huszonnégyszeres All-Star, kétszeres MVP Willie Mays, még egy bajnoki címet csaptak a meglévőkhöz. Miután évekig meredeken zuhant romos stadionjuk látogatottsága, Horace Stoneham többségi tulajdonos komolyan elgondolkozott a költözés lehetőségén. Először Minneapolis, majd San Francisco volt lehetséges célállomás. Végül két new york-i csapat, a New York Giants és a Brooklyn Dodgers (ők Los Angelesbe) is Kaliforniába cuccolt át, öt évre magára hagyva a Yankeest, amíg meg nem alakult a queensi Mets.

1992-ben rekordösszegért (43,75 millió dollár/6 év) szerezték meg a Pirates addigra már szupersztár ütőjét Barry Bondsot, aki már első idényében félelmetes számokat (.336 ütőátlag, 46 HR, 129 RBI) hozott. Még 14 évig viselte a csapat mezét, mialatt megdöntötte a home run csúcsot (73 egy évben, 762 összesen), a walk rekordot (232). Volt olyan éve, hogy 45 home runt ért el, a dobók pedig mindössze 41-szer dobták ki (strikeout). Minden rekordját és teljesítményét beárnyékolja azonban a tény, hogy Bonds szteroidokat, meg nem engedett doppingszereket használt pályafutása során, illetve hazudott a nyomozó hatóságnak az ezek utáni vizsgálódások során. Azóta már két alkalommal nem szavazták be a Hírességek Csarnokába – tengernyi csúcsa ellenére sem.

A közelmúlt legnevesebb játékosa Tim Lincecum, a kétszeres Cy Young-győztes (korábbi) dobózseni , aki mind megjelenésével (vékony, kölyökképű), mind a hagyományostól eltérő (ám rengeteg strikeoutot eredményező) dobásaival kilógott az átlagos dobójátékosok sorából. Az utóbbi pár szezonjában azonban óriási csalódást keltve igen gyenge teljesítményt nyújt (2012: 5.18 ERA, 2013: 4.37 ERA, 2014: 4.74 ERA), ezért egy időre kezdődobó pozícióját is elvesztette. Legújabb csillaguk az igen rövid idő alatt sztárstátuszba lépett elkapó Buster Posey. Miután az Év Újonca és bajnok lett, sérülés miatt egy idényt kihagyni kényszerült, majd MVP és ismét bajnok lett a következőben, tavaly pedig már harmadszor volt a legjobb a Giants-szel. A rájátszásban egészen hihetetlen teljesítményt nyújtó Madison Bumgarner számít első számú dobójuknak, támadásban pedig Hunter Pence és a már említett Posey vezetik a csapatot.

+++

Arizona Diamondbacks (64–98)

+++

 Mark Trumbo

Várható ütőrend (1/2): A.J. Pollock, David Peralta, Paul Goldschmidt (a legjobb támadó: 19 HR, 69 RBI), Mark Trumbo, Yasmany Tomas (érdemes figyelni: nagyon várt kubai csillag, a felkészülés során mégis roppant halvány volt), Aaron Hill, Chris Owings, Tuffy Gosewisch

Dobórotáció (1): Josh Collmenter (a legjobb dobó: 11 győzelem, 3.46 ERA), Jeremy Hellickson, Chase Anderson, Rubby De La Rosa, Archie Bradley

Legmenőbb bevonulózene: Matt Reynolds (Stone Cold Steve Austin Entrance)

1998-ban csatlakoztak az MLB mezőnyéhez. Már hosszú évek óta születtek tervek egy phoenixi baseballcsapat létrehozásáról, erre végül 1995-ben adta áldását a liga egy Jerry Colangelo (ekkor az NBA-ben szereplő Phoenix Suns tulajdonosa) vezette csoportnak. Arra bazíroztak, mivel az MLB-sztárok jórésze Arizona államban lakik, könnyebb lesz őket meggyőzni, hogy a későbbiekben a D’backs sivatagi stadionját válasszák hazai pályájuknak, amit egy 8000 tonnás légkondicionáló-rendszer próbál élhetőbbé tenni. Második szezonjukban már 100 meccset nyertek, 2001-ben pedig már bajnokok voltak. Ehhez Colangelo óriási adósságokat halmozott fel, amit a csapat hosszú évek alatt hevert csak ki, neki pedig távoznia kellett. Később azzal magyarázta taktikáját, hogy a velük egy időben alakult Rays sanyarú helyzetét, illetve saját nézőszámuk csökkenését látva, nyilvánvaló lett számára, hogy sikert és ezzel szurkolótábort kell “venni”. Nos, fennállásuk első öt évében nyertek három csoportbajnoki címet, két főcsoportbajnokit, egyszer pedig a nagydöntőben is sikerrel jártak.

Az anyagilag megzuhanó csapatnál középszerű szezonok követték egymást, pedig sok jó játékos fordult meg a sivatagban ekkor is. Hét évet töltött el náluk a közönségkedvenc left fielder Luis Gonzalez, és a legendás, a bajnoki cím megszerzésében dobó kollégájával Curt Schillinggel vezető szerepet vállaló, két méter nyolc centi magas strikeout-gép Randy Johnson is visszatért hozzájuk egy második etapra.

A korai, sikeres időszakban a csapat erőssége inkább a dobójáték volt, támadásban a már említett Gonzales mellett leginkább a még mindig népszerű Matt Williams (a Washington Nationals jelenlegi edzője) számított klasszisnak. A későbbiekben leginkább olyan egydimenziós, a játék több elemében defektes támadókat sikerült szerződtetniük, mint az újabban producer-színészként villogó Adam Dunn (2008: 8 HR, 44 strikeout), vagy MarKKK Reynolds (2009: 44 HR, 223 strikeout, 34 error).

Miután kétszer is utolsók lettek, a 2010-ben kinevezett Kirk Gibson első teljes szezonjában csoportgyőzelemig vezette a csapatot. Rendelkeznek sztár ütőjátékossal, ő Paul Goldschmidt, aki folyamatosan fejlődve tavaly már az All-Star gálán is bemutatkozott, és olyan díjakat, címeket gyűjtött be, mint NL ütőbajnok, NL Home Run-bajnok, Gold Glove (posztja legjobb védője), Silver Slugger (posztja legjobb támadója). Egy csillag azonban édeskevés, és a tavalyi katasztrofálisan sikerült szezonjuk után Gibsonnak távoznia is kellett. Ilyen halvány dobórotációval óriási előrelépésben nem is nagyon reménykedhetnek.

+++

Colorado Rockies (66–96)

+++

Carlos Gonzalez

Várható ütőrend (4): Charlie Blackmon, Carlos Gonzalez, Troy Tulowitzki (a legjobb támadó: 21 HR, 52 RBI), Justin Morneau, Nolan Arenado (érdemes figyelni: fiatal, kiválóan védekező, All-Star szintű játékos), Corey Dickerson, Wilin Rosario, D.J. LeMahieu

Dobórotáció (1): Jorge De La Rosa (a legjobb dobó: 14 győzelem, 4.10 ERA), Jhoulys Chacin, Jordan Lyles, Kyle Kendrick, Tyler Matzek

Legmenőbb bevonulózene: Charlie Blackmon (The Outfield — Your Love)

Az egyesületet 1993-ban alapították, miután számos kudarcot vallott kísérletet követően (1985-ben például a Pirates Coloradóba költözéséről pusmogtak) egy bankár Larry Varnell vezette csoport kibulizta, hogy az állam forgalmi adójának 0,1%-ából baseballstadion épüljön. Törekvését minden bizonnyal segítette, hogy a kormányzó is teljes mellszélességgel kiállt a terv mellett, mi több, a befektetői csoport összeterelésében is segített. A csapat szereplése alsó hangon is bíztatóan indult. Első győzelmük (11:4 a Montreal Expos ellen) alkalmával több mint 80 ezer néző jelent meg, ami a mai napig csúcs az alapszakasz mérkőzéseit tekintve. 67 győzelmet szereztek (újoncrekord), valamint közel 4,5 millió néző volt rájuk kíváncsi egész évben, amit szintén azóta sem múlt felül más klub.

További szereplésüket is rengeteg néző, a kis pályának köszönhető gyenge dobó-, valamint a ritkás magaslati levegőnek (és nyilván a pici pályának) köszönhető félelmetes ütőjáték jellemezte leginkább. Blake Street Bombersnek becézett, az évek során változó felállású ütőtriójuk egészen kiváló mutatókat hozott. Az ötszörös All-Star, később súlyos betegségből felépülve is sikeresen visszatérő Andres Galarraga első idényében ütőbajnok lett (.370), 1996-ban pedig 47 HR-t és 150 RBI-t ért el. A következő évben Larry Walker MVP lett (.366, 49 HR, 130 RBI). Mindkét említett szezonban három Rockies játékos ért el minimum negyven home runt.

A venezuelai Galarraga aztán távozni kényszerült, mivel a klubvezetés játéklehetőséget szeretett volna adni a tehetséges Todd Heltonnak, aztán az új GM Dan O’ Dowd lassan az összes idősödő sztárt kiszórta. A nézőszám csökkenése miatt spórolni kellett, mivel első alkalommal nem vezették a ligát a látogatottsági mutatókban. Később az állandó dobóproblémák orvoslására mégis óriási pénzeket szántak (Denny Neagle: 51 millió/ 5 év, Mike Hampton: 121 millió/ 8 év), ám senki nem vált be igazán. 2006-ban nagy sajtóvisszhangja volt, hogy Clint Hurdle edző egy afféle keresztény illemkódexet kívánt bevezetni az öltözőben, melynek részeként a férfimagazinokat, valamint a szexuális utalásokat tartalmazó zeneszámokat is betiltotta. És láss csodát, 2007-ben már tényleg csak az ütők csattogtak a Rockiesnál, egész évben elképesztően védekezve (ligarekord védekezési hatékonyság), utolsó 15 meccsükből tizennégyet nyerve jutottak a rájátszásba, majd a döntőig meneteltek.

Ekkor már Troy Tulowitzki, a csapat jelenlegi legnevesebb mezőnyjátékosa is segítette őket. Tulo 2010 szeptemberében 15 home runt és 40 RBI-t ütött. A Rockies pedig ezt egy 140 millió dolláros szerződéssel honorálta. Élő legendájuk, az egész karrierjét a csapatnál eltöltő, öt All-Star gálán szereplő Todd Helton végül 17 év után visszavonult. Másik sztárjuk a kétszeres All-Star Carlos Gonzalez, akit szintén hosszú távú szerződés köt Denverbe.

+++

San Diego Padres (77–85)

+++

 Andrew Cashner

Várható ütőrend (3/4): Yangervis Solarte, Wil Myers (érdemes figyelni: megmarad-e nagy ígéretnek), Matt Kemp, Justin Upton (a legjobb támadó: 29 HR, 102 RBI), Yonder Alonso, Jedd Gyorko, Derek Norris, Alexi Amarista

Dobórotáció (3/4): James Shields (a legjobb dobó: 14 győzelem, 3.21 ERA), Andrew Cashner, Tyson Ross, Ian Kennedy, Odrisamer Despaigne, Brandon Morrow

Legmenőbb bevonulózene: Tyson Ross (Deltron 3030 — Mastermind)

A csapat valamivel nagyobb múltra tekint vissza, mint a Diamondbacks vagy a Rockies. A Padrest 1969-ben alapították. Farmligás jogelődjükben még Ted Williams, az MLB egyik legnagyobb csillaga is megfordult. Elég hamar felmerült, hogy tulajdonosuk, C. Arnholt Smith eladja a csapatot Washingtonba, végül azonban a McDonald’s társalapítója, Ray Kroc vette meg az egyesületet, aki nem kívánta azt költöztetni. Első sztárjuk Nate Colbert volt, aki egy double-header alkalmával 5 home runt és 12 RBI-t ért el. (A double-header olyan nap, amikor a csapat két meccset játszik, délután illetve este.)

1973-ban sikerült megszerezniük a Minnesota Egyetem sztárját, Dave Winfieldet, akit a Minnesota Vikings (amerikai futball) és az Atlanta Hawks (kosárlabda) is hívott soraiba. Bár később az NBA-be távozó kosárlabdaedzője szerint a majd kétméteres Winfield volt a legjobb lepattanózó, akivel valaha dolgozott, a kiváló outfielder alighanem jó lóra tett, amikor a baseballt választotta: 22 éves pályafutása során tizenkétszer szerepelt az All-Star gálán, visszavonulása után pedig a Hírességek Csarnokába került.

Másik játékosuk, aki a csapat képviseletében jutott a halhatatlanok közé, “Mr. Padre” Tony Gwynn. Húsz évet húzott le a San Diego-i csapatban, nyolcszor lett ütőbajnok – emberfeletti átlagokkal (1994: .394, 1997: .372), hétszer posztja legjobbja volt támadásban, ötször pedig a legjobb védő. Kétszer jutottak a döntőbe vele, de mindkétszer a rövidebbet húzták. 2001-ben vonult vissza, tavaly nyáron pedig elhunyt a folyamatos rágódohányozás okozta rákban. A csapat meghatározó figurája volt Trevor Hoffman, aki tizenöt idényt töltött el San Diegóban (utolsó két szezonjában a Brewers játékosa volt). Hoffman closer volt egész pályafutása alatt, és e minőségében 601 save fűződik a nevéhez. A korábbi rekord 478 volt, így mind az ötszázas, mind a hatszázas határt először ő érte el.

A télen óriási energiákat és pénzeket mozgattak meg a Padres megerősítése érdekében. Az egyik nagy fogás a mostanában sokat sérült sztár OF, Matt Kemp lehet, aki fantasztikus statisztikákkal boldogította a Dodgers-híveket, amíg össze nem  jött Rihannával, és összeomlott a játéka. Miután szakítottak, Kemp úgy tűnt, hogy visszatalált az igaz útra, és fantasztikus számokat hozott, míg nyugtalanítóan sérülékennyé nem vált. A szintén kicsit megfeneklett, de tavaly magára találó Justin Upton a Bravest hagyta el San Diegóért. Érkezett még a Royalst a nagydöntőbe dobó James Shields, a Rays szupertehetsége Wil Myers, és az Athletics All-Star elkapója Derek Norris is. Pár nappal ezelőtt pedig behúzták Atlantából a másik Upton-tesót, a nevét télen Mel-re változató BJ Uptont és a klasszis closer Kimbrelt.

+++

Los Angeles Dodgers (94–68)

+++

 Yasiel Puig

Várható ütőrend (5): Jimmy Rollins, Carl Crawford, Yasiel Puig (érdemes figyelni: káprázatosan atletikus tehetség), Adrian Gonzalez (a legjobb támadó: 27 HR, 116 RBI), Yasmani Grandal, Howie Kendrick, Joc Pederson, Juan Uribe

Dobórotáció (4/5): Clayton Kershaw (a legjobb dobó: 21 győzelem, 1.77 ERA, 239 K), Zack Greinke, Hyun-Jin Ryu, Brandon McCarthy, Brett Anderson

Legmenőbb bevonulózene: Carl Crawford (Future feat. Pharrell & Pusha T — Move That Dope)

A Giantshez hasonlóan a Dodgerst is New Yorkban alapították, onnan cuccoltak át a nyugati partra 1958-ban. 1883-ban még a Brooklyn Atlantics névre hallgattak, majd számos szerencsétlen próbálkozás után 1932-től lettek Dodgers. Hatszoros bajnokok, első bajnoki címüket a legendás, a feketék elfogadásáért rengeteget tevő Jackie Robinson és a szintén a negro ligából igazolt Roy Campanella vezetésével a nagy rivális Yankees ellen szerezték. Robinsont olyan tisztelet övezi a ligában, hogy a mezszámát (#42) nem csak a Dodgers, de a komplett liga visszavonultatta 1997-ben. A szintén legendás hírű closer Mariano Rivera viselhette utoljára a számot, mert a ’97-ben aktív és 42-est viselő játékosok közül ő vonult vissza legkésőbb. Azóta már senki nem viselheti többé. Győzelmük után két évvel költöztek Kaliforniába, ahol hamarosan három újabb nagydöntőt nyertek (1959, 1963, 1965) leginkább fantasztikus dobóik Sandy Koufax és Don Drysdale vezérletével. Koufax volt MVP, háromszoros Cy Young-díjazott úgy, hogy mindháromszor Triple Crownt ért el, azaz mind győzelmek számában, mind strikeoutok számában, mind ERA-mutatóban a legjobb dobójátékos volt. Mindezt úgy, hogy könyökproblémák miatt már 30 évesen visszavonulni kényszerült.

A nyolcvanas éveiket a teljes ismeretlenségből berobbant venezuelai dobójátékos Fernando Valenzuela szereplése határozta meg. Valenzuela sérülések miatt volt kezdő a csapat nyitómeccsén 1981-ben, ahol az ellenfélnek futást sem engedélyezve nyert, és a szezont 8–0-ás mérleggel indította. Az idény végén az Év Újonca lett, Cy Young-győztes, Silver Slugger-győztes és bajnok. Tombolt a “Fernandomania”. Fantasztikus játékával a Los Angelesben élő, a csapatot addig több okból gyűlölő latin-amerikaiakat is maguk mögé állította.

1988-ban nyerték eddigi utolsó bajnoki címüket. Legnagyobb sztárjuk, Kirk Gibson sérülés miatt nem játszott a döntő sorozat első meccsén, de a kilencedik inning végén a pályára került ütni. Úgy bicegett a ütéshez álláshoz, majd hatalmas home runt ütött.

A csapat számos területen volt úttörő. Robinson személyében ők alkalmaztak először színesbőrű játékost, ők adtak először sisakot az ütőjátékosokra, és az ő meccsüket adta a tv először. Azért a klub kétezres évei is izgalmasnak bizonyultak – a tulajdonosnak hála. Frank McCourt és kedves neje először egy orosz parafenoménnak fizetett egy vagyont azért, hogy a tévében nézze a Dodgers meccseit, és sugározza nekik az energiát, majd zajos váláson estek túl, ami után a bíróság a klub társtulajdonosává tette a friss ex-feleséget is. A Dodgers ügyei olyan zavarossá váltak, hogy a liga átvette az egyesület operatív irányítását, illetve csődeljárást kezdeményeztek. 2012 márciusában egy befektetői csoport, melynek tagja többek között a kosárlabdázó legenda Earvin “Magic” Johnson is, vásárolta meg a klubot 2 milliárd dollárért. Nem sajnálják a pénzt a csapatra sem, a legdrágább játékoskeretet rakták össze – majdnem 270 milliós payrollal vágnak neki az idei szezonnak.

A fényes jövőért legtöbbet a ragyogó Clayton Kershaw tehet, a csapat még mindig igen fiatal dobója, és egyértelmű ásza. Háromszoros Cy Young-győztes, négyszeres All-Star, és nemrég írt alá egy hét éves, 215 millió dolláros szerződést a csapatával. A halványuló fényű outfielder Andre Ethier 2011 áprilisában összehozott egy fantasztikus, 30 meccses ütő-szériát, azóta viszont valamivel szürkébben teljesít. A Dodgers legújabb nagy sztárja a 23 éves, Kubából menekült Yasiel Puig, aki elképesztően kezdte pályafutását. Első öt meccsén 4 HR-t és 10 RBI-t gyűjtött, majd egyetlen hónap alatt 44 ütést ért el, közben pedig helyenként lélegzetelállító mezőnymunkát végzett.

+++

NL EAST

+++

Öt csapat a terítéken, jobbak-rosszabbak egyaránt. Két jó, két rossz, egy olyan nana. Legendás öreg edzők, jövés-menés, gyilkossággal fenyegető levelek, milliárdos csalás ebben a csoportban. A liga legjobbnak tűnő csapata, a Washington Nationals valószínűleg simán nyer, és a Philadelphia Phillies a legesélyesebb az utolsó helyre.

+++

Washington Nationals (96–66)

+++

 Bryce Harper

Várható ütőrend (4/5): Denard Span, Anthony Rendon, Jayson Werth, Bryce Harper (érdemes figyelni: óriási tehetség, nagy éve következhet), Ryan Zimmerman, Ian Desmond (a legjobb támadó: 24 HR, 91 RBI), Wilson Ramos, Yunel Escobar

Dobórotáció (5): Stephen Strasburg (az egyik legjobb dobó: 14 győzelem, 3.14 ERA, 242 K), Max Scherzer (a másik legjobb dobó: 18 győzelem, 3.15 ERA, 252 K), Jordan Zimmerman, Gio Gonzalez, Doug Fister

Legmenőbb bevonulózene: Danny Espinosa (Pantera — Walk)

A washingtoni baseball története kusza. Az első hosszabb életű fővárosi klub, a Senators ritka pocsék csapat volt, ekkoriban terjedt el a csapatról a gúnyos “First in war, first in peace, last in the American League” szlogen is. Ez 1912-től értelmét vesztette, hiszen minden idők talán legjobb dobójátékosa, Walter Johnson és a csapat új tulajdonos-menedzsere Clark Griffith vezetésével remekül szerepeltek, és később még bajnokságot is nyertek. A klub aztán 1960-ban elköltözött Minnesotába, és felvették a Twins nevet.

Washingtonban ekkor új csapat alakult, egy új Senators. A közutálatnak örvendő tulajdonos, Bob Short hamar megelégelte, hogy veszteséges a klub, és bejelentette, ha nem veszi meg tőle az egyesületet valaki, ő elköltözteti azt. Arlington hamar bejelentkezett, és miután a baseball-liga csapatai is áldásukat adták rá, elkerülhetetlenné vált az újabb búcsú a washingtoni csapattól, megszülethetett a Texas Rangers. Az utolsó meccsen a szurkolók két outtal a vége előtt berohantak a pályára, lepacsiztak a játékosokkal, és gyakorlatilag szétkapták a stadiont. Mindenki szuvenírt akart.

34 év után, 2005-ben gyülekezhettek a fővárosiak legközelebb profi baseballmeccsre, amikor a Diamondbacks ellen bemutatkozott a Montreal Expos romjaiból alakult Nationals. Ők költözni ugyan még nem akartak, de elég szerencsétlenek voltak enélkül is. Stephen Strasburg személyében a 2009-es drafton szereztek egy fantasztikus dobót, aki aztán 12 meccs után olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy még a következő szezonban sem tudott tökéletes állapotba kerülni. Azóta azonban, ha egészséges, minden Nationals-rajongót megnyugtató, remek statisztikákat hoz.

Szintén a drafton szerezték meg az MLB legutóbbi – minimum – húsz évének egyik legígéretesebb, de legalábbis leginkább sztárolt, fiatal játékosát, Bryce Harpert, aki aztán időről időre egyre aggasztóbb személyiségjegyeket mutatott. A nagyok közé kerülve úgy tűnik hamar benőtt a feje lágya, bár még mindig elég temperamentumos, de hatalmas küzdő. Tavalyi szezonját sajnos sérülések tették tönkre. A télen Detroitból friss Cy Young-győztesként érkező Max Scherzerrel már egyértelműen a Nationals dobósora a liga legjobbja. A támadószekciót pedig a csodálatos szezont futó Anthony Rendon javította bajnokesélyeshez méltóvá.

+++

Philadelphia Phillies (73–89)

+++

 Chase Utley

Várható ütőrend (2): Ben Revere (érdemes figyelni: 49 bázist lopott az elmúlt szezonban), Freddy Galvis, Chase Utley, Ryan Howard (a legjobb támadó: 23 HR, 95 RBI), Domonic Brown, Darin Ruf, Carlos Ruiz, Cody Asche

Dobórotáció (3): Cole Hamels (a legjobb dobó: 9 győzelem, 2.46 ERA), Cliff Lee, Aaron Harang, Jerome Williams, David Buchanan, Kevin Slowey

Legmenőbb bevonulózene: Ryan Howard (Tyga — Molly)

Nem kell beszarni, itt nem lesz olyan bonyolult történet, mint a washingtoniak esetében. Épp ellenkezőleg, a Phillies az Egyesült Államok történetének legidősebb, egy névvel, egy városban szereplő sportegyesülete (1883 ban alapították). De nem csak ebben csúcstartók. Nincs még egy olyan amerikai proficsapat, amely annyiszor kapott volna ki története során, mint a Phillies. Korai éveik nem csak emiatt értékelhetők siralmasnak. Minimum száz vereséggel zárult szezonok során kívül még számos szomorú esemény keserítette őket. Első neves játékosukat, a kitűnő dobó Charlie Fergusont 25 évesen elvitte a tífusz. Legelső igazi sztárjuk, a később a Hírességek Csarnokába választott Ed Delahanty részegen lezuhant egy hídról, és szörnyethalt. Legendásan smucig tulajdonosuk, William F. Baker annyira hagyta szétrohadni az újonnan szupermodernnek számító stadionjukat, hogy 12 ember meghalt, és 232 megsebesült, amikor egy erkély leszakadt.

A hetvenes évek végére épült fel az a csapat, amelyik sorozatban megnyerve csoportját, 1980-ban végre valahára bajnoki címet ünnepelhetett. Minden idők legjobb harmadik basemanje, kora szuperatlétája, Mike Schmidt fantasztikus formában játszva (.381 ütőátlag) lett a Royals elleni döntő Legértékesebb Játékosa (MVP). Mellette Larry Bowa és a Redstől érkező Pete Rose számítottak a csapat csillagainak. Máig a sorozat utolsó mérkőzése számít a baseballtörténet legnézettebb World Series mérkőzésének 55 millió tv-nézővel.

Ezután legközelebb 2008-ban diadalmaskodtak, miután az előző évi döntős csapatukhoz hozzácsapták még a pazar formában levő closer Brad Lidge-t. A csapat mezőnyjátéka, védekezése a legjobbak közé tartozott. A villámgyors futó, és remek védő Jimmy Rollins, az őserejű ütőgép Ryan Howard, a liga egyik legjobb második basemanje, a később nagyon sérülékennyé váló Chase Utley mind kiváló játékosok (voltak), és bajnokságot nyertek a klubnak, de nyilvánvalóan megkoptak az évek alatt (Rollins télen a Dodgershez távozott). A vezetőség dobóposzton igyekezett kompenzálni, és megszerezte Torontóból a kétezres évek kétségkívül legjobb dobóját, Roy Halladayt, aki mindent elért már, amit dobó ebben a sportban elérhet, csak bajnok nem volt soha. Ugyanebben az évben a Houston dobósztárja, Roy Oswalt is csatlakozott Cole Hamelshez, a Phillies eredeti ászához, egy piszok erős rotációt összehozva. Majd az újságírók és az egész baseballvilág általános csuklása közepette a szabadügynök státuszú dobósztár Cliff Lee is bejelentette, hogy a Phillies játékosa lesz.

A nagy nevek közül aztán mára szépen lassan mindenki elaggott, a csapat pedig visszasüllyedt a középszer aljára. Utoljára akkor csilloghatott a Phillies szurkolók szeme, amikor hórihorgas outfielder Domonic Brown egy hét leforgása alatt ütött 7 hazafutást, később azonban róla is kiderült, hogy a mezőnyjátéka kritikán aluli, és valószínűleg nem is ő üti vissza a csapatát a rájátszásba.

+++

Miami Marlins (77–85)

+++

 Giancarlo Stanton

Várható ütőrend (3/4): Dee Gordon, Christian Yelich, Giancarlo Stanton (a legjobb rámadó: 37 HR, 105 RBI), Michael Morse, Marcel Ozuna, Martin Prado, Jarrod Saltalamacchia, Adeiny Hechavarria

Dobórotáció (3): Mat Latos, Henderson Alvarez, Jarred Cosart, Dan Haren, Tom Koehler, David Phelps, Jose Fernandez (a legjobb dobó: 8 mérkőzés, 4 győzelem, 2.44 ERA + érdemes figyelni: műtét után vajon mire lesz képes)

Legmenőbb bevonulózene: Jarrod Saltalamacchia (Blake Shelton — Boys ‘Round Here)

Az 1993-ban alapított Marlins a világ leghatékonyabb csapata. Soha nem nyerték meg a csoportjukat, a rájátszásba is csak kétszer vánszorogtak el, mégis kétszeres bajnokok. Először már négyévesen nagydöntőt nyertek, miután a Kevin Brown, Al Leiter, a frissen igazolt hármas, Alex Fernandez és a closer Robb Nen dobójátékával, a szintén nagy pénzért hozott Moisés Alou (23 HR, 115 RBI) és Bobby Bonilla (17 HR, 96 RBI) pedig ütéseivel húzta a csapatot.

Legközelebb éppen tíz év múlva nyerték meg a bajnokságot, amit a szezon elején még kevesen hittek volna. A csapat májusban 19–29-es mérleggel ligautolsó volt, és a klubvezetés a 72 éves Jack McKeont nevezte ki edzőnek. Az igen szigorú Ivan “Pudge” Rodriguezt, minden idők egyik legjobb elkapóját, a dobó Josh Beckettet, vagy a szélsebes Juan Pierre-t is felvonultató csapatba erősítésnek még két fiatal érkezett szezon közben a farmcsapatból, a dobójátékos Dontrelle Willis, és a későbbi Triple Crown- győztes, kétszeres MVP Miguel Cabrera. Valószínűtlen történetük megkoronázásaként a nagydöntőben összességében kevesebb futást elérve (17:21) verték meg a sokkal esélyesebb Yankeest.

A pénzhez való viszonyuk is érdekes. Mindig csak pár nagy nevet tartottak egyszerre a keretben, ám őket agyonfizették. Cserébe a hátukon kellett (volna) vinniük a csapatot. Ez az helyzet aztán még inkább radikalizálódott, amikor Miguel Cabrera és Dontrelle Willis is távozott tőlük. Évekre Hanley Ramirez lett a csapat legnagyobb sztárja, arca, vezére, mindene egyszemélyben. Az igen tehetséges fiatal Ramirez azonban nagyon nehéz egyéniség volt, arrogáns, egoista, és a klub is adta alá a lovat. Amikor edzője az ellenfél megalázása miatt megbüntette, a vezetők azonnal kirúgták. Az edzőt.

Ekkoriban a Marlins kevesebb pénzt (2006: 15 millió dollár) költött a játékosok bérére, mint amennyit a Yankees fizetett egyedül Alex Rodrigueznek (2006: 22 millió dollár). A csapat természetesen eredménytelen volt, a lelátók pedig már hosszú ideje üresek. Ezen próbáltak segíteni a Miamiban 515 millió dollárért épült, nagyon színes új stadionnal és olyan nevek szerződtetésével, mint Jose Reyes, Mark Buehrle vagy a szabadügynök closer, Heath Bell. A csapat mégis siralmasan szerepelt, gyengébben mint az azt megelőző 13 évben bármikor. A klub legújabb arcát, Giancarlo Stantont kivéve lapátra is került mindenki, újabb spórolós idők következtek. Az évek során aztán több ígéretes fiatal is kikerült a Marlins farmcsapataiból, Stanton szerződése pedig a végéhez ért, így a tulajdonosnak el kellett gondolkodnia a hogyan továbbról. Úgy döntött, megér egy próbát a dolog, az őserejű outfielder 325 millió dollárért 13 évre hosszabbított, erősítésnek pedig többek között Michael Morse és a Reds korábbi ásza, Mat Latos érkezett.

+++

New York Mets (79–83)

+++

 David Wright

Várható ütőrend (2/3): Daniel Murphy, Michael Cuddyer, David Wright, Lucas Duda (a legjobb támadó: 30 HR, 92 RBI), Travis d’Arnaud, Curtis Granderson, Wilmer Flores, Juan Lagares

Dobórotáció (3): Matt Harvey (a legjobb dobó: műtét után tér vissza), Bartolo Colon, Jacob DeGrom (érdemes figyelni: tehetséges fiatal dobó, 9 győzelem, 2.69 ERA), Jonathon Niese, Dillon Gee, Noah Syndergaard

Legmenőbb bevonulózene: Juan Lagares (Tercer Cielo — Creere)

A Mets 1962 óta tagja a mezőnynek. Akkor alapították, amikor a Giants és a Dodgers is dobbantott New Yorkból. Tradicionálisan ők “a másik” csapat a városban. Amolyan örök vesztesnek vannak elkönyvelve, sokat gúnyolódnak az eredménytelenségükön, másodhegedűs szerepükön.

A szurkolók nagyon várták, hogy visszatérjen a National League baseball New Yorkba, de 1962-ben negatív rekordnak számító 40 győzelmet sikerült csak összekaparniuk 120 vereség ellenében (két meccset töröltek). Öt évre rá a csapat megszerezte Tom Seavert, és minden megváltozott. A nagyszerű dobó annyit javított a csapaton, hogy 1969-ben, az összehasonlíthatatlanul esélyesebbnek tartott Oriolest legyőzve a döntőben, bajnoki címet ünnepelhettek. Óriási csalódást okozott, amikor 10 szezon után a Mets elcserélte Seavert, akit karrierje befejezése után a valaha mért legelsöprőbb fölénnyel választottak a Hírességek Csarnokába. Mérsékelten hosszan kellett csak böjtölniük a Mets-rajongóknak, hiszen már a nyolcvanas évek közepére ismét ütőképes csapat állt össze. A drafton fixálták le előbb a príma ütő Darryl Strawberry, majd a későbbi Cy Young győztes dobó Dwight Gooden szolgálatait. Hozzájuk csatlakozott a rutinosabb elkapó Gary Carter és az igen színes Keith Hernandez.

Az így összeállt csapat 1986-ban 108 meccset nyert az alapszakaszban, majd a baseballtörténet legizgalmasabb döntő mérkőzésén, ahol egyetlen outra voltak a kieséstől (a másik résztvevő Red Sox pedig a bajnoki ünnepléstől), ellenfelük sorozatos hibái és rossz döntései miatt megfordították a 15 inningesre nyúlt meccs végét. A következő meccsen pedig már a sorozatot is megnyerték a demoralizált bostoniak ellen.

A csapat jelenlegi tulajdonosa az építőiparban érdekelt Fred Wilpon. Őt már régóta sok támadás éri, először is mivel a csapat otthonául szolgáló Citi Fieldet gyakorlatilag az ötvenes végén elköltözött, általa nagyon szeretett Brooklyn Dodgers emlékhelyévé tette. Később kiderült, rengeteg pénzt vesztett a hírhedt Bernie Madoff-féle piramisjátékban, mi több, másokat is arra bíztatott, szálljanak be Bernie barátja alapjába. Az ügyésszel végül 162 millió dolláros kártérítésben állapodtak meg. Természetesen a Mets is megroggyant ettől, így David Einhorn személyében új társtulajdonosa lett a klubnak, aki állítólag idővel átvenné végre a hatalmat Wilpontól. Azután pedig már a játékos-szakszerverzet is vizsgálódik, hogy miért csökken csak egyre a Mets payrollja.

A Mets mostanság a legkevésbé sem számít komoly kihívónak, csapatukban több a kérdőjel, mint az igazán biztos pont. A komoly műtét után visszatérő klasszis dobó Matt Harvey talán felépült teljesen, talán nem. A közelmúltjuk legnagyobb sztárja, a harmadik baseman David Wright egyre többet sérült. A komoly reménységként számon tartott elkapó Travis d’Arnaud pedig egyre kevésbé valószínű, hogy egy új Mike Piazza lesz, a csapat eredményességét döntően befolyásoló sztár. A legnyugodtabb napok valószínűleg azok lesznek, amikor Jacob DeGrom, a tavalyi Év Újonca áll fel dobni.

+++

Atlanta Braves (79–83)

+++

 Julio Teheran

Várható ütőrend (2): Nick Markakis, Andrelton Simmons (érdemes figyelni: a védekezésben talán legfontosabb pozíció messze legjobb védőjátékosa), Freddie Freeman (a legjobb támadó: 18 HR, 78 RBI), Chris Johnson, Jonny Gomes, Zolio Almonte, Jace Peterson, Christian Bethancourt

Dobórotáció (3/4): Julio Teheran (a legjobb dobó: 14 győzelem, 2.89 ERA), Alex Wood, Shelby Miller, Mike Minor, Eric Stults, Wandy Rodriguez

Legmenőbb bevonulózene: Melvin Upton Jr. (Future feat. Lil Wayne — Karate Chop)

A klub története 1871-re nyúlik vissza. Ezzel a leghosszabb ideje működő, amerikai profi sportegyesület (a Cubsot korábban alapították, de a chicagói tűzvész után két évig nem játszottak). Eredetileg még Bostonban volt a székhelyük, a legnevesebb játékosuk ekkor a korszak legjobb dobója, Albert Spalding volt, aki később sikeres sportszergyártó vállalkozást vezetett. Sokat áldozott a baseball történetének kutatására, valamint a sportág első szabálygyűjteménye is az ő műve. 1922-ben egy német származású bíró, Emil Fuchs vette meg a klubot. Folytonos anyagi gondjaikat megoldandó, 1934-ben sikerült megszerezniük a Yankeestől a szupersztár, de már a pályafutása végén járó Babe Ruth-t, akitől a rajongói bázis robbanásszerű növekedését várták. Cserébe alelnökséget, részesedést, segédedzői posztot és szakmai döntéshozói szerepet ígértek neki. Ruth hamar ráébredt, hogy üres ígéretekkel palira vették, játéka visszaesett, a csapat pedig összeomlott (38–115).

Később hét névváltoztatás után Milwaukee-ba kerültek. Itt igazolták le Hank Aaront, miután ötven dollárral ráígértek a Giants ajánlatára. Aaron a későbbiekben húsz évet húzott le a Bravesnél, és 25 All-Star gálán szerepelt. 1966-ban távoztak Atlantába. Aaron olyan ütemben termelte a home runokat (39 évesen ütött negyvenet), hogy az 1973-as szezon végére már csak eggyel volt lemaradva Babe Ruth megdönthetetlennek gondolt csúcsától (714). A klub annyi levelet kapott ezzel kapcsolatban, hogy külön embert kellett alkalmazniuk, aki a temérdek, főleg rasszista (Aaron fekete, Ruth fehér), gyűlölködő levelet szétválogatta. Volt újságíró, aki suttyomban már Aaron nekrológját is megírta, attól tartva, hogy meggyilkolják. Aaron maga is bevallottan félt ettől. A csúcsdöntés aztán sikerült, karrierje végén 755-nél állt meg a számláló.

A Braves egyedülálló módon mindhárom telephelyén nyert bajnokságot. 1991 és 2005 között voltak a legsikeresebbek, zsinórban tizennégyszer nyerték meg a csoportjukat, ötször jutottak el a döntőig, egyszer nyertek. Különösen a dobósoruk volt parádés ekkoriban: a Greg Maddux — Tom Glavine — John Smoltz hármas vezette rotációt nagyon sokan tartják minden idők legkiválóbbjának. Mindhárman friss Hall of Famerek. A csapatot fémjelző legendás edző, Bobby Cox 2010-ben, hetven évesen vonult vissza. Másik elnyűhetetlen kedvencük, karrierje mind a 19 idényét a csapatnál töltő, harmadik baseman Chipper Jones két évre rá követte.

Az idei Braves aligha írja be magát a történelemkönyvekbe, bár pár fiatal tehetségük azért most is akad. Vajmi kevés bizakodásra ad okot, ha egy csapat legjobbja a closer, még ha olyan príma is, mint Craig Kimbrel (2011–14: 185 SV). Akit tegnapelőtt el is boltoltak San Diegoba pár tehetségért cserébe. Ütésben Freddie Freeman a legbiztosabb pont, mezőnyben pedig az MLB messze legpazarabbul védekező shortstopja, az ütésben azonban sajnos kirívóan súlytalan Andrelton Simmons.

+++

NL CENTRAL

Ezzel a többek között költözéseket, kommunistaüldözést és szteroidbotrányok garmadáját bemutató résszel a National League mezőnye le is zárul. A győztes valószínűleg a Pittsburgh Pirates lesz, az utolsó helyet a Cincinatti Redsnek lesz a legnehezebb megúsznia.

+++

Pittsburgh Pirates (88–74)

+++

 Andrew McCutchen

 Várható ütőrend (4/5): Josh Harrison, Gregory Polanco (érdemes figyelni: a legtehetségesebb fiatalok egyike), Andrew McCutchen (a legjobb támadó: 25 HR, 83 RBI), Neil Walker, Starling Marte, Pedro Alvarez, Jordy Mercer, Francisco Cervelli

Dobórotáció (2): Francisco Liriano, Gerrit Cole (a legjobb dobó: 11 győzelem, 3.65 ERA), A.J. Burnett, Charlie Morton, Vance Worley, Jeff Locke

Legmenőbb bevonulózene: Jose Tabata (Marc Anthony — Vivir Mi Vida)

A Pirates 1887-től képviseli az egykori iparvárost a profiligában. Elég hamar elkezdtek sikereket aratni, hiszen 1903-ig háromszor lettek elsők a National League mezőnyében, 1909-ben pedig bajnokságot nyertek. Szurkolóikat soha nem hagyták unatkozni. Ez idáig hétszer jutottak el a nagydöntőbe, és ötször nyertek. Mind az öt döntő sorozatban, ahol a Pirates győzött, hét meccsen dőlt el a bajnoki cím. Az 1960-as finálénak egyenesen walk-off home run (olyan, mint az aranygól) vetett véget. Ilyen azóta sem volt.

Tizenegy évre rá nyertek újból, legendás outfielderük Roberto Clemente vezényletével. Clemente számos rekordot állított fel, mind a Pirates, mind az MLB történetében, és híres emberbarát volt. 1972-ben segítséget nyújtott a nicaraguai földrengés áldozatainak. Miután megtudta, hogy korrupt katonák elvették az első szállítmányokat, úgy döntött, a következőt maga kíséri. Repülőgépe azonban az óceánba zuhant. Clemente ekkor 38 éves volt. Az MLB soron kívül a Halhatatlanok közé választotta, és róla nevezte el a pályán kívül a közösségért legtöbbet tevő játékosok díját.

A Piratesben kezdte karrierjét az ellentmondásos megítélésű, többnyire inkább utált szupersztár, Barry Bonds. Ő tartja a liga home run-, walk- és mindenféle egyéb csúcsait, de már fénykorában is megosztotta az embereket különös viselkedésével, amikor azonban kipattantak szteroidügyei, közellenséggé vált. Kétszer lett a liga legértékesebbje a pittsburghiek színeiben, de egyszer sem toltak alá túl erős csapatot, így a Giantshez távozott nagyobb sikerekben bízva.

A Pirates a kilencvenes évek elején mély gödörbe került. Veterán játékosaik javát eladták, és olcsóbb, fiatalabb csapatokat küldtek a pályára. Zsinórban húsz szezont zártak negatív mérleggel, ami rekord az amerikai profi sportok történetében. 2013-ban sikerült végül győztes idényt futniuk, köszönhetően a valóban tehetséges fiataljaik támogatására igazolt rutinos játékosoknak (Russell Martin, Francisco Liriano, Jason Grilli). A Pirates (és az MLB egyik legfontosabb) arca jelenleg a négyszeres All-Star, 2013-as MVP Andrew McCutchen, a liga egyik legjobbja. Aki nemrég megvált ikonikus hajzuhatagától, és jótékony célok érdekében levágatta a fürtjeit. Mellette az outfield két oldalán az ígéretes Gregory Polanco és a villámgyors, dominikai Starling Marte (13 HR, 56 RBI, 30 bázislopás) áll. A holtszezonban 4 éves, 11 millió dolláros szerződést kötöttek a mások által is megkörnyékezett shortstoppal, Jung-ho Kanggal, aki a dél-koreai ligában tavaly 40 home runt ütött.

+++

St. Louis Cardinals (90–72)

+++

 Yadier Molina

Várható ütőrend (4): Matt Carpenter, Jason Heyward, Matt Holliday (a legjobb támadó: 20 HR, 90 RBI), Matt Adams, Jhonny Peralta, Yadier Molina, Kolten Wong, Jon Jay

Dobórotáció (3): Adam Wainwright (a legjobb dobó: 20 győzelem, 2.38 ERA), Lance Lynn, John Lackey, Michael Wacha, Carlos Martinez (érdemes figyelni: kezdőként vajon mire lesz képes)

Legmenőbb bevonulózene: Jhonny Peralta (Wisin y Yandel — Party)

A csapat 1882-től létezik, 1900-tól Cardinals néven. Az egyik legsikeresebb klub. Fennállása során eddig tíz bajnoki címet nyertek, aminél többet csak a new yorki óriásklub, a Yankees tudott szerezni (27). Az elsőt még 1926-ban, Rogers Hornsby vezérletével nyerték. A shortstopból lett second baseman volt az MLB első Triple Crown-győztes ütőjátékosa, ami annyit tesz, hogy ütőátlagban, home runok számában, és RBI mutatóban is első lett a ligában. Hornsby tíz évig játszott St. Louisban, majd később edzőként tért vissza.

A negyvenes években a hétszeres ütőbajnok első baseman Stan Musial vált a klub emblematikus figurájává. Egész karriejét a Cardinals színeiben játszotta végig. Huszonnégy alkalommal szerepelt All-Star gálán, csapatát pedig három bajnoki címhez segítette.

A kilencvenes évek végén az Oakland korábbi meghatározó játékosa, a szezonban addigra már 34 home runt ütő Mark McGwire igazolt hozzájuk. A következő idényben pedig beindult az az őrület, ami a baseball iránti érdeklődést elképesztő méretűvé növelte országszerte. McGwire és a St. Louisban utált Cubs játékosa, Sammy Sosa  is olyan ütemben csapkodták ki a stadionokból a labdát, hogy Roger Maris korábbi szezonrekordja (61) veszélybe került. A Cardinals ütőgépe végül 70 HR-nál állt meg, Sosa 66-nál. Elképesztő számok. Olyannyira, hogy később mindkettejüket megvádolták, hogy szteroidokat használtak. McGwire végül bevallotta. Sosa nem, de ettől függetlenül sosem mosta le magáról a gyanút.

Ahogy végigkísérték a klub történetét a korszakos játékosok, nem meglepő módon a 21. század elejére is jutott egy. A csapat dominikai first basemanje, Albert Pujols évtizedes Cardinals karrierje jórészében a liga legjobb játékosának számított. A kétszeres bajnok, háromszoros MVP, mind ütésben, mind védekezésben kiválóan teljesített. A 2011-es szezon után vált szabadügynökké, és nyilvánvalóvá tette, szívesen maradna Missiouriban hasonló pénzért, mint amit A-Rod kap a Yankeestől, ami ugyan jóval nagyobb piacról élő csapat, ám  fanatikus rajongótábora és a kitűnő tévés nézettségi mutatói a Cardinalst is igen lukratív üzleti vállalkozássá teszik. Végül aztán a Los Angeles Angelst választotta, és 10 éves, 254 millió dolláros szerződést írt alá velük.

A csapat azóta sem zuhant meg, meglehetősen sikeres szezonokat hoznak, az elmúlt 15 évben tizenegyszer jutottak a rájátszásba. A Pirates mellett idén is ők a csoport legnagyobb esélyesei. Ehhez a legfontosabb, hogy pazar dobójuk, Adam Wainwright egészséges tudjon maradni. Az évekkel ezelőtt Coloradóból elhappolt, négyszeres All-Star Matt Holliday stabilan hozza azt a szintet, ami miatt a közönség imádja, mióta csak kölcsönkesztyűjével, kölcsöncipőjében, kölcsönütőjével négy ütéssel bemutatkozott nekik. A dörzsölt dobáshívó Yadier Molina a bajnokság legjobban védekező elkapója, és az igen sokat ütő Matt Carpenter is All-Star játékossá vált. A tavalyi szezon nagy tragédiája, hogy sokra tartott outfielderük Oscar Taveras 22 évesen autóbaleset áldozata lett. Idén az ő emléke előtt tisztelegve viselnek egy apró, fekete OT-felvarrót a mezükön. Az ő pályán betöltött helyére érkezett a Bravestől a Gold Glove győztes Jason Heyward.

+++

Milwaukee Brewers (82–80)

+++

 Carlos Gomez

Várható ütőrend (3): Scooter Gennett, Jonathan Lucroy, Ryan Braun, Carlos Gomez (a legjobb támadó: 23 HR, 73 RBI, 34 bázislopás), Aramis Ramirez, Khris Davis, Adam Lind, Jean Segura

Dobórotáció (2/3): Kyle Lohse, Matt Garza, Willy Peralta (a legjobb dobó: 17 győzelem, 3.53 ERA), Mike Fiers (érdemes figyelni: meg tudja-e ismételni tavalyi kiváló teljesítményét), Jimmy Nelson

Legmenőbb bevonulózene: Carlos Gomez (Jose Reyes — No Naci Para Perder)

1970- ben, az alig egy éve alapított Seattle Pilots csődbe ment. Az MLB vezetése megvásárolta a klubot, és Milwaukee-ba költöztette. A csapat a sörgyártásáról híres városban a Brewers nevet kapta. Történetük során először 1982-ben jutottak a nagydöntőbe, miután megnyerték az American League küzdelmeit. A World Seriesben a St. Louis Cardinals győzött, 4–3 arányban múlták felül a Paul Molitor (2 HR, 5 RBI) vezette Brewerst, ahonnan a dobósorból nagyon hiányzott a legendás bajuszos Rollie Fingers.

Miután a liga 1994-ben új playoff-szisztémát dolgozott ki, majd egy évre rá két új csapattal bővítette a mezőnyt, elkerülhetetlenné vált a csoportok átszervezése. Az American League egyik csapatának át kellett kerülnie a National League Central csoportjába. Miután a Royals nem vállalta ezt, a másodikként felkért Milwaukee rábólintott a dologra.

A kétezres évek közepére a csapat olyan keretet hozott össze, hogy többen is esélyesnek tartották őket arra, hogy megnyerjék csoportjukat, megtörve a Cardinals egyeduralkodását. A 2007-es idény nem kezdődött túl jól, hiszen a dobójátékosok terén (Capuano, Sheets) komoly problémák mutatkoztak. A támadósor azonban feledtette ezt, miután Prince Fielder első Brewers játékosként, és a liga történetének legfiatalabbjaként 50 home runig jutott, a kivételes tehetségű third baseman Ryan Braun pedig az Év Újonca lett.

A következő években kiderült, az említett két remek ütő megtartása lehet a komolyabb sikerek biztosítéka, így Braunt előbb egy nyolc éves, 45 millió dolláros (2008–15), majd egy öt éves, 105 millió dolláros szerződéssel 2020-ig magukhoz kötötték. Fieldert azonban 2010-ben nem sikerült hosszútávra elkötelezni, egy évre írt csak alá. Prince végül 2012-ben távozott és a Tigershez írt alá 9 évre 214 millió dollárért, ahonnan aztán tavaly télen meglepetésre elboltolták a Texasba. Braun először túl magas tesztoszteronszintjével bukott meg egy doppingvizsgálaton, majd két éve belekeveredett a Biogenesis (állítólag ez a klinika látta el tiltott teljesítményfokozókkal a játékosokat) botrányába, és 65 meccses eltiltást kapott. A klubvezetés arra kötelezte, hogy egyesével hívja fel az éves bérletek tulajdonosait, és kérjen tőlük személyesen bocsánatot.

Braun egy-egy sérülés és eltiltás közti változó hosszúságú szünetekben még mindig igen produktív játékra képes, és az utóbbi időben már felzárkózott mellé Carlos Gomez is (ha éppen le nem hagyta), aki olyan kitűnő játékos és színes egyéniség, hogy igazán különös, miért nem tartozik (egyelőre) a liga leghíresebb, legnépszerűbb játékosainak szűk elitjébe.

+++

Cincinatti Reds (76–86)

+++

 Jay Bruce

Várható ütőrend (3): Billy Hamilton (érdemes figyelni: a liga leggyorsabb játékosa, tavaly 56 bázist loptt), Todd Frazier (a legjobb támadó: 29 HR, 80 RBI), Joey Votto, Devin Mesoraco, Jay Bruce, Brandon Phillips, Marlon Byrd, Zack Cozart

Dobórotáció (2/3): Johnny Cueto (20 győzelem, 2.25 ERA, 242 K), Homer Bailey, Mike Leake, Anthony DeSclafani, Jason Marquis, Raisel Iglesias

Legmenőbb bevonulózene: Todd Frazier (Frank Sinatra — Fly Me To The Moon)

A Reds 1882-ben alakult. Akkor még az American Association kötelékébe tartoztak, ami a National League vetélytársa volt a XIX. században. Hamarosan azonban átcuccoltak az utóbbiba. Kilencszer szerepeltek a nagydöntőben, és eddig ötször lettek bajnokok. Az ötvenes években a rossz emlékű McCarthy szenátor, a kommunista boszorkányüldözés és a hidegháborús paranoia túlzásaitól tartva a klub kétszer is megváltoztatta a csapat nevét (Cincinatti Redstockings), így próbálva elkerülni mindenféle negatív asszociációt.

A hatvanas évek elején kezdődött a cincinatti baseball egyik aranykora. Ekkor remekül működött a klub játékos utánpótlásnevelése, és csak úgy sorakoztak a bevetésre váró fiatal tehetségek. 1975-re kialakult az a félelmetes kezdőcsapat (tagja volt többek között a Reds egyik legendája, Pete Rose, a csapatnál két MVP címet nyerő Joe Morgan, vagy a Morganhez hasonlóan a Hírességek Csarnokába is beválasztott, kubai közönségkedvenc Tony Perez), amit csak úgy neveztek: “The Big Red Machine”. Ez a gárda két bajnoki címet gyűjtött be. Az ütések (hit) örökranglistáját toronymagasan vezető (4256H) Pete Rose később az edzőjük is lett, ám amikor kiderült, hogy fogadott baseballmeccskre, a liga azonnal örökre eltiltotta minden baseballtevékenységtől.

A későbbiekben is jól szereplő Reds meglepetésre a kétezres évek végére kicsit elhasalt, és csak a 2010-es szezonra sikerült orvosolniuk a problémákat, és megnyerniük a csoportjukat. Jó szereplésük leginkább Joey Votto fantasztikus formájának volt köszönhető. A két lábon járó walk-gyárat a National League Legértékesebb játékosának is megválasztották. Legfontosabb támasza azóta is a második baseman Brandon Phillips és az erős ütő Jay Bruce. Az ő szerepük azért is nagy, mert a rotációjuk elég harmatos. A bámulatosan teljesítő Johnny Cueto, és a jó képességű (már két no-hittert összehozó), de sérüléssel bajlódó Homer Bailey mögött nincs igazán kiemelkedő kezdődobó a csapatban. Ellenben náluk van az MLB leglehengerlőbb záró dobójátékosa,  a bivalyerős karú, kubai closer Aroldis Chapman, akinek 105 mph-s sebességű gyorslabdája az abszolút rekord.

+++

Chicago Cubs (73–89)

+++

 Starlin Castro

 Várható ütőrend (3/4): Dexter Fowler, Starlin Castro, Anthony Rizzo (a legjobb támadó: 32 HR, 78 RBI), Jorge Soler, Miguel Montero, Chris Coghlan, Mike Olt, Arismendy Alcantara

Dobórotáció (4): Jon Lester (a legjobb dobó: 16 győzelem, 2.46 ERA, 220 K), Jake Arrieta (érdemes figyelni: tavalyi átütő szezonja után milyen lesz a folytatás), Jason Hammel, Kyle Hendricks, Travis Wood

Legmenőbb bevonulózene: Eddig nem volt. Ilyen jellegű zene szólt, ha állt a játék. Ám idén ez megváltozott, a Wrigley Field új, óriáskivetítőjével már a Cubbiek is zenére vonulhatnak be.

A csapat a kezdetektől, 1876-tól tagja a National League mezőnyének. Az akkor még Chicago White Stockings névre hallható klubhoz a tulajdonos számos sztárt tudott megnyerni, köztük a már szóba került kiváló dobó Albert Spaldingot, aki a visszavonulása után egészen elfogadható kosárlabdákat kezdett gyártani. Az 1900-as évek elejére príma csapat jött össze Chicagóban. Zsinórban két bajnokságot nyertek (1907, 1908), a harmadik sok históriáskönyv szerint csak azért maradt el, mert rutinos dobójuk, Johnny Kling elhagyta a Cubst, és profi billiárdosnak állt. Vagy mert megátkozta őket egy nézőjük, akit nem engedtek be a meccsre – a kecskéjével!

Az azóta eltelt 106 évben a klub egyszer sem volt képes bajnokságot nyerni, és amolyan szimpatikus kiscsapat szerepbe süllyedtek. Egy kisebb aranykor azonban még volt történetükben, miután a rágógyáros William Wrigley Jr. felvásárolta a klub részvényeit. A dúsgazdag, új tulaj számos sztárt csábított a csapathoz, például a Cardinals esetében már szóba hozott Rogers Hornsbyt. Ennek eredményeként a Cubs kilenc év alatt négyszer játszhatott döntőt, ám a győzelem mindig elmaradt.

A kilencvenes években a csapat rengeteget szerepelt a címlapokon, amikor szupersztárjuk, Sammy Sosa elképesztő home run-versenyfutásba kezdett a Cardinals first basemanjével, Mark McGwire-rel. Sosa vesztett, “mindössze” 66 hazafutást ért el. Ezután komoly vádak érték, hogy szteroidokat használt, ám ő ezt soha nem ismerte be.

A kétezres évek elejére egészen pocsék csapat lett belőlük. A Cubs a szánalmas mérleggel zárult 2006-os év után lecsapott a Washingtonban szenzációs idényt (46 HR, 95 RBI, 41 SB) futó Alfonso Sorianóra, és egy klubrekordot jelentő nyolc éves, 136 millió dolláros szerződéssel magukhoz láncolták az utána jócskán elszürkülő, dominikai outfieldert.

Később aztán szerződtették a Red Sox iszonyatosan hosszú átkot megtörő bajnoki címében jelentős szerepet betöltő általános igazgatót Theo Epsteint, akinek úgy fest most sikerült végre nagyobbat dobnia. A leginkább körüludvarolt szabadügynök, a dobó Jon Lester végül őket választotta számos kérője közül. Ez az igazolás, valamint Joe Maddon szerződtetése edzőnek azonnal a komolyan vehető csapatok közé sorolta őket. Ha a még mindig elég fiatal Starlin Castro szigorít mezőnymunkáján, valamint Anthony Rizzo állandósítani tudja jó formáját, a Cubs harcba szállhat a rájátszásért. Ha pedig a tűkön ülve várt szupertehetségük, a tavaly (.325 AVG, 43 HR, 110 RBI a farmligákban) és idén tavasszal (.425 AVG, 9 HR, 40 AB) is bődületes számokat produkáló, hármas Kris Bryant is bekerül végre a csapatba, és hozza amit várnak tőle, merészebb céljaik is lehetnek.

+++

AL WEST

+++

A National League kivesézése után jöhet az American League. Ha érdekelnek a Nintendo, a Disney és George W. Bush csapatai, most mindent megtudhatsz róluk. A győzelemre a Los Angeles Angels, az utolsó helyre pedig a Texas Rangers számíthat a szezon végén.

+++

Seattle Mariners (87–75)

+++

 Felix Hernandez

Várható ütőrend (3): Austin Jackson, Seth Smith, Robinson Cano, Nelson Cruz, Kyle Seager (a legjobb támadó: 25 HR, 96 RBI), Logan Morrison, Mike Zunino, Dustin Ackley, Brad Miller

Dobórotáció (3): Felix Hernandez (a legjobb dobó: 15 győzelem, 2.14 ERA, 248 K), Hisashi Iwakuma, James Paxton, Taijuan Walker (érdemes figyelni: idén teheti le a névjegyét), J.A. Happ

Legmenőbb bevonulózene: Felix Hernandez (Six Def — I’m The King)

A csapatot 1977-ben alapították, miután létrehozói perrel kényszerítették a ligát, hogy az egy szezon után Milwaukee-ba költöztetett Pilots helyett újra legyen profi baseball a városban. A Mariners ugyanolyan kétarcú, mint Seattle, a grunge és a Starbucks hazája. Történetük során leginkább a gyenge középcsapat szerepét hozták, ennek ellenére ők tartják a győzelmi rekordot a Red Soxnak és a Yankeesnek is otthont adó American League mezőnyében. 2001-ben 116 győzelmük katartikus lezárása volt a hat, roppant eredményes, felejthetetlen esztendőnek.

1989-ben mutatkozott be a drafton elsőként kiválasztott centerfielderük, Ken Griffey Jr. Második szezonjától kezdve folyamatosan tagja volt az All-Star csapatoknak, miután kiderült, hogy a fiatal játékos nem csak hogy kitűnően üt, de a mezőnymunkája is közel tökéletes. A liga egyértelműen legjobb játékosa lett. 1992-ben a csapatot 100 millió dollárért megvásárolta a Nintendo, akik később játékot is elneveztek Griffeyről. Ő ekkorra már rengeteg reklámban szerepelt, a Nike pedig cipőt is kreált neki.

Seattle hőse végül 10 év után továbbált, a csapat pedig vezér nélkül maradt. Ezt orvosolandó, 2000-ben 13 millió dollárt fizettek csak azért, hogy tárgyalhassanak a japán baseball-liga szupersztárjával, Szuzuki Icsiróval. A megállapodás létrejött, Szuzuki pedig udvariasan jelezte, hogy ő bizony Randy Johnson kvázi visszavonultatott mezszámával (#51) kíván játszani. Megüzente Randy Johnsonnak, hogy nem fog szégyent hozni a számra. Megkapta. Ekkor már mindenki őrülten kiváncsi volt, ki az, akiért ennyire teper a Mariners. Szuzuki első idényében az Év Újonca és a Legértékesebb Játékos lett. Egymaga megváltoztatta a japán játékosok megítélését. Játékstílusában senki nem volt még jobb nála.

Ichiro aztán szépen lassan megöregedett, és tavalyelőtt távozott. A másik sztárjuk, a Cy Young-győztes, ötszörös All-Star, venezuelai dobó Felix Hernandez azonban tartja a frontot. A perfect game-et is dobó King Felix 2013-ban 7 éves, 175 millió dolláros szerződést írt alá, tulajdonképpen kinyilvánítva szándékát, hogy a Marinersből kíván visszavonulni. Mára az udvartartása is sokkal bíztatóbban fest. A saját alomból Kyle Seager szépen lassan All-Star játékossá fejlődött. Tavaly télen számos komoly vetélytárs elől sikerült elcsaklizniuk a Yankees klasszis második basemanjét Robinson Canót, mindössze egy 10 évre szóló, 240 millió dollárt érő szerződést kellett elé tenni. Idén pedig a tavaly még az Oriolesban villogó (40 HR, 108 RBI) Nelson Cruzt sikerült begyűjteni melléjük.

+++

Houston Astros (70–92)

+++

 Jose Altuve

Várható ütőrend (2): Jose Altuve (érdemes figyelni: az American League ütőbajnoka), Luis Valbuena, Evan Gattis, Chris Carter (a legjobb támadó: 37 HR, 88 RBI), George Springer, Colby Rasmus, Jed Lowrie, Jake Marisnick, Jason Castro

Dobórotáció (2/3): Dallas Keuchel (a legjobb dobó: 12 győzelem, 2.93 ERA), Scott Feldman, Collin McHugh, Brett Oberholtzer, Roberto Hernandez

Legmenőbb bevonulózene: Alex White (Billy Squire — The Stroke)

A houstoniak már jóval 1962 előtt is szerettek volna baseballcsapatot a városukba, de a liga csak ekkor adott engedélyt a klubalapításra. A klub létrehozásáért harcoló urak ugyanis bejelentették, hogy az addig létező két bajnokság (American League és National League) mellé kreálnak egy harmadikat (Continental League). A meglevő ligák képviselői a piacukat védendő ekkor rászánták magukat a létszámbővítésre, Houstonban pedig éltek a lehetőséggel, és végül eltekintettek a Continental League beindításától.

A csapat a Colt .45’s nevet kapta, amit azonban szerencsére három év múlva megváltoztattak, miután áttették székhelyüket az Astrodome-ba. Ez igen jó döntésnek bizonyult, mivel maga, a különlegességnek számító, fedett stadion is vonzotta a nézőket. A csapat ugyanis ekkoriban annyira nem. Joe Morgan azonban már kezdett sztárrá válni, és az első Astros játékos lett, aki a Sports Illustrated címlapján is szerepelhetett (csapattársával Sonny Jacksonnal együtt). A karrierje után kevéssé népszerű sportriporterré váló kiváló second baseman Morgan nyolc évet húzott le Houstonban, majd később visszatért még egy szezon erejéig. A kettő közt pedig nyert két bajnoki, és két MVP címet. Máshol.

Bajnokságot ugyan még nem nyert a csapat, és sokáig inkább csak legendás mezéről volt híres, de miután összekalapáltak egy pompás dobórotációt (Oswalt, Pettitte, és a hat Oscar-díra jelölt Boyhood-ban is megcsodálhatott Clemens) 2005-ben már a World Series-ig jutottak. A főcsoportdöntőben négy meccsen ütötték ki a Bravest, az utolsó összecsapás 18 inningen át, majdnem hat óráig tartott. Lance Berkman grand slamet ütött, Chris Burke pedig egy walk-off home runt. A labdát mindkét ütés után ugyanaz a szurkoló kapta el, aki később tízezer dolláros ajánlatokat visszautasítva a Hírességek Csarnokának ajándékozta azokat. A nagydöntőben aztán a White Sox 4–0-lal söpörte a csapatot.

2012-ben az új tulajdonos, Jim Crane és az MLB megállapodtak arról, hogy az Astros több mint 50 év után elhagyja a National League mezőnyét, és az AL West csoportjába távozik. A váltás egyelőre túl sok sikert nem hozott, búcsú idényükben negatív klubrekordot döntöttek (55–107), amit AL-debütánsként sikerült még tovább rontaniuk (51–111). Tavalyra ezen már egészen sokat sikerült javítaniuk, köszönhetően leginkább pöttöm ütőbajnokuknak Jose Altuvénak, illetve a túl sok nagy nevet nem tartalmazó, ám meglepően szépen helytálló dobósoruknak. A Bravestől megszerezték az elkapó Evan Gattist, aki későn, 27 évesen került a profik közé, miután megküzdött függőséggel, mentális problémákkal, igazi amerikai sikertörténetet írva.

+++

Oakland Athletics (88–74)

+++

 Josh Reddick

Várható ütőrend (4): Coco Crisp, Ben Zobrist, Josh Reddick (a legjobb támadó: 12 HR, 54 RBI), Billy Butler, Ike Davis, Brett Lawrie (érdemes figyelni: egészséges tud-e maradni és átlépni a saját árnyékát), Stephen Vogt, Craig Gentry, Marcus Semien

Dobórotáció (3/4): Sonny Gray (a legjobb dobó: 14 győzelem, 3.08 ERA), Scott Kazmir, Jesse Chavez, Jesse Hahn, Drew Pomeranz

Legmenőbb bevonulózene: A.J.Griffin (Wolfgang Gartner — Illmerica)

Az 1901-ben alapított csapat is a sokat vándorlók közé tartozik. Philadelphiában kezdték, ahol hamar sikeresek lettek, ún. “dinasztiákat” (sokat nyerő csapatokat) kezdtek építeni. 1910 és 1914 között háromszor is bajnokok lettek, és később, 1929-ben és 1930-ban hozzácsaptak még kettőt. Miután a csapat húsz évig semmit sem nyert, átcuccoltak Kansas Citybe. Itt tizenhárom idényen át húzták, de nem történt semmi extra. 1968-ban újra továbbáltak, ezúttal Oaklandbe. Na, itt megint hamar jó lett nekik. 1972 és 1974 között nyertek újabb három bajnokságot a csodálatos nevű bajuszhuszár Catfish Hunter és szintén bajuszos társai vezetésével. Aztán 1987-től jött a negyedik dinasztiájuk, amikor háromszor is megnyerték az American League küzdelmeit, végül pedig a nagydöntőt is, az azóta nem túl pozitív megítélésű Mark McGwire és a közutálatnak örvendő Jose Canseco közreműködésével.

A csapat alighanem már komolyabb szurkolótábort tudhat maga mögött a világ minden tájáról, köszönhetően a Moneyball című filmnek, ami az azonos című Michael Lewis könyvből, a legismertebb baseball-témájú könyvből készült. A történet röviden annyi, hogy Billy Beane (a filmben Brad Pitt játsza), az Athletics general managere nagyon kevés pénzből kényszerül csapatot építeni, és ez arra készteti, hogy ne pénzből és megérzésből, hanem új szempontok, új elvek, főleg statisztikai mutatók alapján válogasson játékosokat.

A mostani csapatról már kevésbé valószínű, hogy készül film, bár még mindig Billy Beane a GM. A hollywoodi drámai csúcspontok valahogy hiányoznak most. A dobójátékuk talán jó lesz idén is, ám a tavalyi, csúfos kudarcba fulladt szezonvég után a Lester –  Samardzija páros a lehető leggyorsabban távozott. Nincsen megbízható nagy sztár dobójuk Barry Zito óta, akit alighanem idén tavasszal láttunk utoljára A’s mezben a pályán. A keret igen alaposan kicserélődött, és csupa olyan játékos érkezett, aki bár tehetséges, számos gyenge pontja is van. Billy Butler hosszú évek jó játéka után elfelejtett erőset ütni, Brett Lawrie borzasztó sérülékeny, Ike Davis pedig elég gyenge ütőátlagokat hoz. Talán még, a kis túlzással a pálya bármely pontján bevethető Ben Zobrist számít tuti fogásnak. Ha ez a csapat prímán muzsikál meglesz a Moneyball 2.

+++

Texas Rangers (67–95)

+++

 Prince Fielder

Várható ütőrend (2): Leonys Martin, Elvis Andrus, Prince Fielder, Adrian Beltre (a legjobb támadó: 19 HR, 77 RBI), Mike Moreland, Jake Smolinski, Shin-Soo Choo, Robinson Chirinos, Rougned Odor (érdemes figyelni: idén eldőlhet, mire viszi)

Dobórotáció (2): Yovanni Gallardo, Derek Holland, Ross Detwiler, Colby Lewis, Nick Martinez

Legmenőbb bevonulózene: Prince Fielder (Wolfgang Amadeus Mozart — Requiem)

A Nationals kapcsán már szóba került a korábbi fővárosi csapat, a Senators, amit a rühellt tulajdonos, Bob Short lepasszolt a texasi Arlingtonba. Nos, ez az a csapat, amit most Texas Rangersként ismerünk. 1989-ben, amikor híre kelt, hogy az aktuális tulajdonos a forró déli államból is továbbállna, egy ifj. George W. Bush nevével fémjelzett csoport megvásárolta azt. Sikerült kibuliznia, hogy a város új stadiont építsen a Rangersnek mintegy 200 millió dollárért, majd 1994-ben politikai karrierje miatt távozott a csapattól.

A kétezres évek elején a klub egy nem mindennapi átigazolási hír miatt került a címlapokra. Szerződtették a Mariners szupersztárját, Alex Rodriguezt 10 évre 252 millió dollárért. A-Rod kivételes képességeit senki nem vonta kétségbe, ám mégis rengetegen kritizálták a vezetőket, hogy ennyi pénzt adtak egyetlen játékosért. Rodriguez végül három elképesztően produktív idényt töltött el Texasban, egy MVP címet is elnyerve. A Rangers elégedett lehetett vele, ő azonban utált náluk játszani, nagyon bánta, hogy nem a Mets ajánlatát fogadta el. Később, már a Yankees játékosaként elismerte, hogy a 3  texasi idénye alatt szteroidokkal élt. A többit lásd a Yankeesnél.

Történetük legnagyobb sikereit a 2010–2011-es World Series-szerepléseikkel érték el. ifj. Bush pedig ennek örömére körbe golfautókázott idősebb Bush-sal, bősz eksztázisba integetve a rajongókat. A sikerekhez kellett két, jó érzékkel megvalósított játékoscsere. Először a később csúfosan lebőgő dobóért, Kevin Milwoodért megkapták Colby Lewist és a jól ütő, pocsékul védekező Vladimir Guerrerót. Majd pár reményteljes fiatalért megszerezték az egyik legjobb pitchert, Cliff Leet is. Egy harmadik csere kapcsán jött még Bengie Molina is, enyhítendő a csapat óriási gondjait catcher poszton, de sokat ő sem tudott enyhíteni ezeken. A rájátszásban fantasztikusan játszó Lee mellett az MVP címet nyerő Josh Hamilton volt a másik kulcsfigura a fináléba jutásban. Ő korábban drog és alkoholproblémákkal küzdött, de számos sorstársához hasonlóan az istenhit segített neki továbblépni. (Egészen idén télig, de ez már az Angels problémája.) Rajta kívül a támadásban, védekezésben egyaránt kiváló Ian Kinsler, és Nelson Cruz számítottak elit derékhadnak. A holtidényben aztán távozott Lee, megszerezték viszont Adrian Beltrét, aki kiváló képességei mellett arról volt híres, hogy olyan szezonokban képes csak jól játszani, amikor szerződése véget ér – hátha vastagabban fog a vevő ceruzája. Erre a későbbiekben aztán rácáfolt.

A Rangers tavaly pocsék idényt produkált, főleg mert egy jobb csapatra való játékosa sérült le, és ki tudja idény mennyit sikerül javítaniuk. A hatalmas szerződéssel bíró Prince Fielder tavaly egy súlyos sérülés miatt még egyáltalán nem tudta megmutatni Texasban, hogy mit tud, de idén bizakodóak vele kapcsolatban. Ám hogy hamar végetérjen a tavaszi eufória, Tommy John-műtét (könyök) miatt egész évre kidőlt a japán ász dobó Yu Darvish. A Brewerstől elhozott dobó Yovani Gallardo jó ugyan, de ő nem az a kategória, aki félelmetessé tesz egy dobósort.

+++

Los Angeles Angels (98–64)

+++

 Mike Trout

Várható ütőrend (5): Kole Calhoun, Mike Trout (a legjobb támadó: 36 HR, 111 RBI), Albert Pujols, Matt Joyce, David Freese, C.J. Cron, Erick Aybar, Johnny Giavotella, Chris Ianetta

Dobórotáció (4): Jered Weaver (a legjobb dobó: 18 győzelem, 3.59 ERA), C.J. Wilson, Garrett Richards (érdemes figyelni: ragyogó idénye volt a tavalyi), Matt Shoemaker, Andrew Heaney, Hector Santiago

Legmenőbb bevonulózene: Efren Navarro (Banda El Recodo — El Toro Mambo)

Ha az FC Chelsea székelhet Fulhamben, a Los Angeles Angels miért ne lakhatna Anaheimben? Nem meglepő módon ők is számos változáson estek át, mire a jelenlegi csapat létrejött. A mostani nevüket 2005-ben kapták, de a klub már 1892 óta létezik. Ezzel ők a legrégebbi Los Angeles-i sportegyesület. 1966-ban cuccolt át az akkor már California Angelsnek hívott gárda Anaheimbe. Harminc évvel később megvásárolta őket a Walt Disney cég, akik nagyon bevették magukat akkoriban a kaliforniai város sportéletébe (a helyi hokicsapat is a tulajdonukban volt). 2002-ben pedig megszerezték eddigi egyetlen bajnoki címüket is.

A csapatnál játszott ekkoriban újkori történetük két legjobb mezőnyjátékosa, az őrült mennyiségű klubrekordot tartó Garret Anderson és Tim Salmon is, valamint a hétmeccses döntő legértékesebb játékosa Troy Glaus, aki csak azért szorul egy sorral lejjebb az Angels-almanachokban, mert egy évvel később némileg érthetetlen módon lemondott róla a vezetőség. Igazi erősségük pedig a Jarrod Washburn vezette dobósoruk volt, ami a legkevesebb futást engedélyezte a ligában. Ennek a tagja volt két tejfeles szájú, az azóta híressé vált, mostanában sokat nyavajgó save-rekorder Francisco Rodriguez, és a mostanában már jóval kevésbé megbízható John Lackey is.

A csapat és a baseballsport jelenlegi legjobb játékosa az aktuális MVP Mike Trout, aki stílszerűen minden idők legjobb újonc idényét (.326 AVG, 30 HR, 83 RBI, 49 bázislopás) tette le az asztalra, amikor belépett a nagyok közé, és azóta igazából semmi nem történt, ami megingatta volna a státuszát. Az idősödő Albert Pujols még mindig jó, de már nem az a játékos, aki St. Louisban egy évtizedig megoldhatatlan feladat elé állította a dobókat. Josh Hamilton szakadatlanul sérülésekkel küzd, ráadásul visszaesett, és újra az alkoholhoz és kokainhoz nyúlt, ahogy erről maga tájékoztatta a ligavezetést. Problémák ide vagy oda, Trout extraklasszisa, és az ász Jered Weaver, valamint Garrett Richards vezette dobórotáció elég biztos alap egy jó szerepléshez.

+++

AL CENTRAL

A csoport csapataiból sokan feltűntek a mozivásznakon is, itt játszik a Nagy Csapat és a Világverők is, valamint az is kiderül, kik Obama elnök kedvencei, illetve szóba kerül a legunszimpatikusabb szupersztár is. A csoportból valószínűleg a Cleveland Indians bizonyul a legjobbnak, a leggyengébb pedig valószínűleg a Minnesota Twins lesz.

+++

Chicago White Sox (73–89)

+++

 Chris Sale

Várható ütőrend (3): Adam Eaton, Melky Cabrera, Jose Abreu (a legjobb támadó: 36 HR, 107 RBI), Adam LaRoche, Avisail Garcia (érdemes figyelni: nagyon tehetséges, szokatlanul nagydarab outfielder), Alexei Ramirez, Conor Gillaspie, Tyler Flowers, Emilio Bonifacio

Dobórotáció (2/3): Chris Sale (a legjobb dobó: 12 győzelem, 2.17 ERA, 208 K), Jeff Samardzija, Jose Quintana, John Danks, Hector Noesi, Carlos Rodon

Legmenőbb bevonulózene: Daniel Webb (Brooks & Dunn — Hillbily Deluxe)

A csapatot 1901-ben alapították, ekkor még a White Stockings névre hallgattak. Chicago városának nevét nem használhatták, mert az a Cubs privilégiuma volt. Később persze ez változott, és a rövidebb, White Sox nevet is vették fel mellé, miután úgyis mindenki így ismerte őket. Már a korai időkben tudtak sikereket elérni. Döbbenetes állóképességű dobójuk, Ed Walsh és asszisztenciája segítségével 1906-ban bajnokságot nyertek a toronymagas favorit Cubs legyőzésével. Ekkoriban dobójátékukkal és halálpontos mezőnyvédekezésükkel tűntek ki.

1917-ben másodszor is bajnokok lettek, majd 1919-ben már úgy jutottak a döntőbe, hogy ők számítottak az esélyesebbnek. Hamar kiderült azonban, hogy szar van a palacsintában. Egyrészt elveszítették a sorozatot, másrészt a csapat bundagyanúba keveredett. A főkolompos Chick Gandil addigra már elhagyta az ekkoriban Black Soxnak nevezett csapatot, és visszavonult, hét további, érintett játékost pedig a liga egy életre eltiltotta a profi baseballtól.

Bud Selig, a liga tavaly leköszönt főbiztosa régebben a milwaukee-i baseball nagy patrónusának számított. A hatvanas évek végén többször is odacsábította vendégszerepelni a közeli chicagói csapatot a sörvárosba, és miután a nézőszám sokkal meggyőzőbb volt a haknik során, mint otthon, komolyan felvetődött a költözés lehetősége, amit végül a liga vétózott meg, Selig pedig Seattle-ből vett csapatot, ahogy azt a Brewersnél már írtam.

A White Sox 2005-ben nyert utoljára bajnokságot. A húzóemberek akkor a kubai dobó Jose Contreras és Jermaine Dye voltak, szomorú módon ugyanis Frank Thomas, a csapatot akkor már 16 éve erősítő szupersztár a sérülése miatt nem léphetett pályára. A White Sox drukker Obama elnök egyik kedvence, Mark Buehrle szintén a klubtörténet meghatározó alakja. Még mindig jól teljesít ugyan, most éppen Torontóban, de korábbi chicagói formájától (no-hitter, perfect game) már messze van.

A jelenlegi csodadobójukat Chris Sale-nek hívják, és az utóbbi időben a liga dobóinak legszűkebb élvonalába küzdötte magát. Másik oszlopuk a múlt évben érkezett, kubai ütőgép Jose Abreu, aki méltó módon foglalta el a tavaly visszavonult Paul Konerko megüresedett helyét. Konerko 15 évet húzott le a White Soxnál, amiből 8 évig a csapat kapitánya is volt, és hatszor játszhatott az All-Star gálán.

+++

Detroit Tigers (90–72)

+++

Miguel Cabrera

Várható ütőrend (4/5): Ian Kinsler, Rajai Davis, Miguel Cabrera (a legjobb támadó: 25 HR, 109 RBI), J.D. Martinez, Yoenis Cespedes (érdemes figyelni: mind támadásban, mind védekezésben látványos megoldásokra képes), Nick Castellanos, Alex Avila, Anthony Gose, Jose Iglesias

Dobórotáció (4): David Price (a legjobb dobó: 15 győzelem, 3.26 ERA, 271 K), Justin Verlander, Anibal Sanchez, Alfredo Simon, Shane Greene

Legmenőbb bevonulózene: Alex Avila (The Black Keys — I Got Mine)

A csapatot 1901-ben alapították, és egyike annak a négy klubnak, amelyek még egyszer sem költöztek. 1903-ban megszerezték a liga akkori talán legjobb játékosát, a triplakirály Sam Crawfordot, majd két évre rá Ty Cobbot, akit sokan minden idők legjobbjai közé sorolnak. Cobb kiváló játékos volt, ütőátlaga például a legmagasabb a liga történetében (.366), de játékostársai rühellték személyisége miatt. Egyszer eltiltást kapott, miután megvert egy félkarú szurkolót. Crawforddal nagyon hamar megutálták egymást, de háromszor is döntőbe vezették a Tigerst, ám mindháromszor vesztettek, köszönhetően leginkább a két sztár nagyon gyenge teljesítményének. 1915-ben a két rivalizáló kulcsember mellé harmadiknak megérkezett Bobby Veach, s összeállt a baseballtörténet egyik legjobb outfieldje.

1935-ben, az ütősztár Hank Greenberg vezetésével végül bajnokságot nyertek egy olyan kerettel, amiben Greenberg, az eredeti “Hebrew Hammer” (most Ryan Braun birtokolja a nevet) mellett még három, később a Hírességek Csarnokába választott játékos szerepelt. Legközelebb 1945-ben ünnepelhettek bajnoki címet, egy olyan szezonban, amelyben sok sztár nem játszott, mivel nem tértek még vissza a háborúból. Valószínűleg a gyengébb kereteknek köszönhető, hogy egy chicagói újságíró a döntő színvonalára célozva, esélylatolgatás címén azt mondta: “Nem hiszem, hogy bármelyik csapat képes lenne megnyerni.” Greenberg végül eldöntötte a sorozatot.

1968-ban ismét közel kerültek a tűzhöz. Edzőjük Mayo Smith a rájátszásra átalakította a csapatot, egy nagy húzással ismét világverő outfieldet kreálva, a detroiti legenda Al Kaline vezérletével és dobóik segítségével újból diadalmaskodtak. 1984-ben ünnepelhettek utoljára bajnoki címet, majd a Tigers hanyatlani kezdett. 1994 és 2005 között egyszer sem végeztek pozitív mérleggel, 2003-ban 119 vereséggel új rekordot állítottak be az American League történetében.

A későbbiekben sok drága átigazolással próbáltak javítani a renomén, több-kevesebb sikerrel. Az egykor csodás dolgokra képes dobó Dontrelle Willis és Edgar Renteria megszerzése például nagyon nem vált be. Más szerzeményeik, mint a később a liga ütőbajnokává váló Magglio Ordonez vagy Miguel Cabrera azonban pompásan szerepeltek, sőt Cabrera a csapat legjobb támadója még most is. Mellette a legkiválóbb játékos Justin Verlander, a tavaly érthetetlen módon (bár sokan egyértelműen Kate Uptonnal való kapcsolatát sejtik a háttérben) összeomló dobó (volt). Ő már lassan ott tartott, hogy minden egyes bevetése országos médiaérdeklődést váltott ki. Megdobta karrierje második no-hitterét, aztán még legalább négyszer flörtölt vele. Volt olyan meccse is, ahol 14 strikeoutot dobott. A detroitiak aligha bánnák, ha tisztábban láthatnának vele kapcsolatban, Verlandert ugyanis szerződése még hét évre 180 millió dollár ellenében az autógyártás és a techno szülővárosába köti. Egy biztos, jelen pillanatban a Raystől megszerzett David Price jobb nála. Persze ha a támadósor két másik fontos embere, a Bostonból hozott, kubai Yoennis Cespedes és az elkapóból mára kijelölt ütővé (DH) átsorolt Victor Martinez hozzák amit tudnak, a dobóktól kevésbé földöntúli produkció is elég lehet.

+++

Kansas City Royals (89–73)

+++

Alex Gordon

Várható ütőrend (2/3): Alcides Escobar, Alex Gordon (a legjobb támadó: 19 HR, 74 RBI), Kendrys Morales, Eric Hosmer, Salvador Perez, Alex Rios, Omar Infante, Mike Moustakas, Lorenzo Cain (érdemes figyelni: tavaly a főcsoportdöntő MVP-je lett)

Dobórotáció (3/4): Yordano Ventura (a legjobb dobó: 14 győzelem, 3.20 ERA), Jason Vargas, Danny Duffy, Edinson Volquez, Jeremy Guthrie

Legmenőbb bevonulózene: Moises Sierra (Don Miguelo feat. Chimbala & El Mayor — Pa Que Tu Ma Saluda)

Az 1969-ben létrehozott kansasi baseballcsapat is követi a város sportcsapatainak (Kings,Monarchs) keresztelési szokásait, bár valójában az Egyesült Államok talán leghíresebb marhavásáráról, az American Royalról kapta nevét. A csapatot felesége unszolására hozta létre a gyógyszeriparban érdekelt Ewing Kauffman, aki aztán mindent igyekezett is megtenni annak sikeréért, többek között megépítette nekik a profi liga első és sokáig egyetlen, kizárólag baseballmeccsek lebonyolítására alkalmas stadionját – a világ legnagyobb (98m), egyéni finanszírozású szökőkútjával a háttérben.

Hamar képesek lettek igazán jó játékosokat magukhoz édesgetni, emellett pedig igen eredményesen működő farmcsapat-hálózatot építettek ki. A kezdeti években különösen a dobósoruk teljesített egyenletesen jól. Paul Splittorf, Steve Busby, Dennis Leonard vagy Larry Gura megbízhatóan dobáltak, a támadók pedig hamarosan felnőttek hozzájuk. Legnevesebbjük a kiváló 3B George Brett volt. 1983-ban egy Yankees elleni meccsen Brett ütött egy home runt, ám miután a bírók megvizsgálták az ütőjét, kiderült, hogy azon a megengedettnél sokkal több gyanta van. Az ütést elvették, mire Brett dührohamot kapott, Gaylord Perry dobó pedig rögtön kapcsolt, és lepasszolta az ütőt egy labdaszedő srácnak, hogy dugja el gyorsan. Brett végül visszakapta az ütését, a meccs hátralevő részét pedig később lejátszották.

Zsinórban háromszor nyerték meg a csoportjukat ekkoriban. 1985-ben aztán első bajnoki címüket is megszerezték az amerikai mércével szomszédnak mondható Cardinals ellen. A problémák 1993-ban kezdődtek, amikor Kauffman elhunyt. Az alapító-tulajdonos tartott tőle, hogy senki nem tartana fent egy veszteségesen működő csapatot egy ilyen kis városban, így részletes tervet dolgozott ki a Royals röghöz kötésére. A csapat ugyan azóta is Kansasben székel, és az azóta Kauffmanról elnevezett stadionban játssza meccseit, de az új tulajdonosai óriási spórolásba kezdtek. Rendszeresen az MLB egyik legalacsonyabb payrollját költik a játékosaik fizetésére, és általában három számjegyű vereséggel zárnak. Nagy sztárjaikat, mint Johnny Damon, Jermaine Dye vagy Carlos Beltrán, szépen sorban eladták, és csak néha akadt egy-egy kiemelkedő képességű fiataljuk. Pl. olyan, mint Zack Greinke, aki 2009-ben káprázatosan játszva Cy Young-győztes lett, és a Yankees is kacérkodott a leigazolásával, de mentális problémái miatt elálltak ettől. Utóbb a Milwaukee már nem volt ilyen finnyás.

Később aztán a kezdetben húzóágazatnak számító dobójáték számított a csapat leggyengébb pontjának. Farmcsapataik a legproduktívabbak közé tartoztak, mi több, egyes vélemények szerint a Royals azon állománya, amelyből például a bivalyerős Eric Hosmer, a harmadik baseman Mike Moustakas, és a Miamiba távozott All-Star dobó, Aaron Crow került fel, volt az MLB történetének legjobbja.

Hosmer, és az idény korábbi részében rengeteget bénázó Moustakas is vastagon kivette a részét a Royals tavalyi, mindenkit megdöbbentő nagydöntőbe meneteléséből. A dobórotáció feje, James Shields szabadügynökként aztán távozott, de maradt a mind támadásban, mind védekezésben kitűnőt nyújtó outfielder Alex Gordon, és a bajnokság egyik legígéretesebb elkapójának tartott Salvador Perez is. Plusz a titkos fegyver, a Royals cseredobó-sora, akikhez hasonló minőségűt egy csapat sem tud kiállítani rajtuk kívül.

+++

Cleveland Indians (85–77)

+++

Jason Kipnis

Várható ütőrend (4): Michael Bourn, Jose Ramirez, Michael Brantley (a legjobb támadó: 20 HR, 97 RBI, 23 bázislopás), Carlos Santana, Brandon Moss, Yan Gomes (érdemes figyelni: Santana más posztra kerülésével már tavaly is meggyőző számokat hozott), Jason Kipnis, Nick Swisher, Lonnie Chisenhall

Dobórotáció (4): Corey Kluber (a legjobb dobó: 18 győzelem, 2.44 ERA, 269 K), Carlos Carrasco, Trevor Bauer, T.J. House, Zach McAllister

Legmenőbb bevonulózene: Jason Kipnis (Benny Benassy & The Biz — Satisfaction (RL Grime Remix))

A csapat 1901-ben kezdte meg működését, akkor még Bluebirds néven. Komoly jogi hercehurca után egy évvel később sikerült bebiztosítaniuk a kiváló second baseman Nap Lajoie szolgálatait. Lajoie nem okozott csalódást, és a közönség nagyon hamar megszerette. Sőt, még a játékosok is, akár más csapatokból is. Sam Crawford és a Detroit Tigers több játékosa is gratulált neki, amikor a liga legjobb ütője lett, megelőzve csapattársukat, a zseniális képességű, de rémesen antipatikus Ty Cobbot. Későbbb Lajoie már játékos-edzőként segítette a csapatot, amit népszerűsége csúcsán róla neveztek el. A Cleveland Naps azonban nem szerepelt igazán sikeresen, és új edzőt kerestek. 1915-ben Lajoie játékos pályafutása is véget ért a klubnál, és visszatért Philadelphiába, a csapat pedig megkapta az Indians nevet.

1920-ban, miután a bundabotrányba keveredő és kulcsjátékosait elvesztő White Sox-ot a szezon hajrájában megelőzve megnyerték csoportjukat, az első bajnoki cím is összejött. 1936-ban megszerezték az akkor 17 éves, dobó Bob Fellert, aki igen hamar igazolta klasszisát. Hétszer volt az American League strikeout-királya, és dobott három no-hittert. Egész karrierjét az Indiansnél töltötte, amiben volt egy négy éves szünet, amikor a háborúban szolgált. 1946-ban az excentrikus Bill Veeck vásárolta meg a klubot, aki sok fura húzással igyekezett sikeressé és népszerűvé tenni azt. Például szerepeltette játékosait egy általa szponzorált filmben, aminek a forgatása után holtfáradt fiatalemberek próbáltak a pályán valami baseballra emlékeztetőt előadni. Bár tény, hogy valóban népszerűek lettek, a Dodgers elleni győztes döntőjük például 84 000 nézőt vonzott.

Aztán elkezdődött a csapat szörnyű szériája, ami borzasztó játékoscserékben és tragikus balesetekben öltött testet. Ekkoriban készültek a Nagy csapat-filmek is, amik egy baseballcsapat útját mutatják be a rázós kezdetektől a sikerig. Elég népszerű mozik voltak, az első két részben pedig az Indians volt a “nagy csapat”. A következő komolyabb sikerre 1997-ig kellett várni, amikor szintén a döntőbe jutottak, ahol a Florida Marlins volt az ellenfél. Hat meccs után egál volt az állás, a hetediken pedig vezettek 2 outtal a vége előtt, amikor a closer Jose Mesa hagyta kiegyenlíteni a Marlinst, akik aztán Edgar Renteria révén a győzelmet is megszerezték. Omar Vizquel a csapat sztár shortstopja ezek után könyvében is Mesát okolta a vereségért, aki ezt nagyon rossz néven vette, és később kétszer is megdobta Vizquelt.

A kétezres években számos kiváló játékos megfordult a csapatban, mind dobók (Cliff Lee, C.C. Sabathia, Bartolo Colón), mind mezőnyjátékosok (Manny Ramirez, Sandy Alomar Jr., Jim Thome), a kiugró eredmény azonban elmaradt. Most is rogyásig tele vannak ígéretes játékosokkal, a rájátszásról azonban az elmúlt szezon legvégén sikerült lecsúszniuk. Az egykor nagyon várt, posztja majdani legjobbjának remélt elkapó Carlos Santana nem tudta kijavítani hiányosságait, így már first baseman poszton nyújt egészen jó támadójátékot. A helyére lépő brazil Yan Gomes, valamint a szintén tavaly berobbanó Michael Brantley sokat lendített az Indians támadásain.Dobóoldalon úgyszintén két, korábban szinte ismeretlen játékos írt figyelemreméltó számokat az almanachokba. Corey Kluber lett az American League Cy Young-győztese, a venezuelai Carrasco pedig már a második helyet harcolta ki mögötte a csapat rotációjában. Ha még a tavaszra érthetetlen módon visszaeső Danny Salazar, és az eleve félve leigazolt Gavin Floyd is összekapja magát, az ex-bostoni, félistenként tisztelt edzőnek, Terry Franconának bőven lesz miből sikeres csapatot főznie.

+++

Minnesota Twins (70–92)

+++

Joe Mauer

 Várható ütőrend (3/4): Danny Santana, Brian Dozier (a legjobb támadó: 23 HR, 71 RBI), Joe Mauer, Kennys Vargas, Torii Hunter, Trevor Plouffe, Oswaldo Arcia, Kurt Suzuki, Eduardo Escobar

Dobórotáció (2): Phil Hughes (a legjobb dobó: 16 győzelem, 3.52 ERA), Ervin Santana, Kyle Gibson, Ricky Nolasco, Tom Milone, Mike Pelphrey (Santana 80 meccses eltiltást kapott doppingvétség miatt)

Legmenőbb bevonulózene: Joe Mauer (T.I. — What You Know)

A csapat Kansas Cityből indult, majd közel hatvan évig a fővárosban játszottak, 1961-ben onnan költöztek Minneapolisba. Miután a város NBA-csapata, a Lakers éppen egy évvel korábban Los Angelesbe távozott a gyér nézőszám miatt, a baseballcsapat tulajdonosa úgy vélte, mindez annak volt köszönhető, hogy az “ikerváros” St. Paul lakosai nem voltak hajlandók a másik város csapatának szurkolni. A terv az volt, hogy a csapat a Twin Cities Twins névre hallgat majd, finoman utalva a két város kapcsolatára. Az MLB ezt leszavazta, a Twins név és a TC logó azonban maradt.

A csapattal több remek játékos is érkezett a fagyos államba. Harmon Killebrew például korának egyik legkiválóbb erős ütője volt, azóta a Hírességek Csarnokának is tagja. Segítségükkel már az első időkben is kiválóan szerepeltek. 1965-ben a döntőig jutottak, ahol azonban a zseniális dobó ász Sandy Koufax és a Dodgers már megoldhatatlan feladatnak bizonyult. Később többek között az éppen Koufax hatására baseballozni  kezdő, holland származású dobó Bert Blyleven tett sokat a klub nagyobb sikereiért. 1987-ben, és 1991-ben is bajnokok lettek. Különösen az utóbbi sikerült emlékezetesre – elképesztően szoros meccsekkel és hosszabbításban eldőlt utolsó mérkőzéssel. Ekkor már a multimilliárdos bankár Carl Pohlad volt a tulajdonos, aki gondolkodott a csapat Észak-Karolinába, a Piedmont Triádba költöztetésén, ami végül nem valósult meg.

A népszerű Nagy Csapat-filmek harmadik epizódjában már a Twins körül forgott a történet. Ekkoriban több filmest is megihletett a csapat, a Világverők című moziban például egy kiskölyök kezébe kerül a gárda irányítása. A kétezres évekre a csapat ismét kellemetlen harcmodorral nyerte meccseit. Először a hatvanas évek végén Billy Martin edző utáltatta meg a liga csapataival a Twins elleni meccseket a rengeteg futást használó taktikájával. Rod Carew például egy szezon alatt hétszer lopta el a hazai bázist. Majd negyven évvel később Ron Gardenhire telepakolta az ütősort gyors lábú, nem kimondottan erős ütőkkel, akik állandóan kijutottak a bázisokra, apránként gyűjtögetve a futásokat. Ezt a felállást nevezte Ozzie Guillen, a White Sox edzője kis piranháknak, amit a Twins örömmel vett, és ragadozóhalakkal díszített bögréket, sapkákat, bábokat és mindenféle csetreszt kezdtek forgalmazni.

Ekkoriban is jópár sztár szerepelt náluk, 2006-ban például Justin Morneau MVP, Joe Mauer ütőbajnok, Johan Santana pedig Cy Young-győztes volt. A csapat szupersztárja, Mauer azóta rengeteget bajlódott sérülésekkel, az elkapó poszt helyett ma már első baseman, és nagyon úgy tűnik, az ütőereje nagy része is oda. Ráadásul a nagy reményekkel igazolt dobót, Ervin Santanát a liga 80 meccsre eltiltotta illegális teljesítményfokozók használata miatt. Ami pozitívum, hogy a tavaly MLB rekordot jelentő dobóteljesítményt (186 K/ 16 BB) nyújtó Phil Hughes hosszabbított a csapattal, az óriási tehetségnek tartott ifjú Byron Buxton idén talán már bemutatkozhat a nagyok közt, illetve, hogy az egykori nagy közönségkedvenc, ma már vénülő Torii Hunter visszatért az AL leggyengébb csapatához.

+++

AL EAST

+++

Itt játszik a Yankees és a Red Sox. Továbbá az egyetlen külföldi csapat. Lesz még szó törpékről, doppingról, bíróvesztegetésről, Marilyn Monroe-ról, arról, hogy hány ló volt híresebb Babe Ruthnál, valamint hogy kiről írt Ernest Hemingway és énekelt Jennifer Lopez. A legvalószínűbb az, hogy a Boston Red Sox zár a csoport élén, az Orioles pedig az utolsó helyre süllyed.

+++

Baltimore Orioles (96–66)

+++

Chris Davis

Várható ütőrend (4): Alejandro De Aza, Manny Machado (érdemes figyelni: mire lesz képes a visszatérő fiatal reménység), Adam Jones (a legjobb támadó: 29 HR, 96 RBI), Chris Davis, Steve Pearce, J.J. Hardy, Travis Snider, Caleb Joseph, Jonathan Schoop

Dobórotáció (2/3): Chris Tillman (a legjobb dobó: 13 győzelem, 3.34 ERA), Wei-Yin Chen, Bud Norris, Miguel Gonzalez, Kevin Gausman, Ubaldo Jimenez

Legmenőbb bevonulózene: Bud Norris (IAMSU! — I Love My Squad)

A csapat az American League alapítói közé tartozik. A liga akkori elnöke, Ban Johnson alapvetően St. Louis városába szeretett volna csapatot telepíteni, ám nem talált megfelelő befektetőt. Így Milwaukee lett az otthonuk, és a Brewers névre hallgattak, ám egy felejthető év múltán csak áttelepültek Missouri államba és Brownsként folytatták. Az elkövetkező húsz évben csak négyszer zártak pozitív mérleggel, leginkább azzal hívták fel magukra a figyelmet, amikor edzőjük megpróbálta elcsalni az ütőbajnoki címet a közutálatnak örvendő Ty Cobbtól a clevelandi Lajoie javára. Miután kiderült, hogy még a bírót is megvesztegette volna a cél érdekében, kirúgták és élete végéig eltiltották a baseballtól. Hiába következett pár sikeresebb szezon, a Cardinals 1926-os nagydöntőbeli szereplésétől fogva az addig népszerűbbnek számító Brownst lenyomva a város első számú csapatává vált.

1951-ben a hajmeresztő húzásairól ismert Bill Veeck vette meg a klubot, aki hamarosan szerződtette a 110 cm magas Eddie Gaedelt, aki első meccsén ki is harcolt egy walkot, miután a dobó képtelen volt érvényeset dobni egy ekkora termetű ütőjátékos ellen. A dühtől tomboló ligaelnök másnap érvénytelenítette Gaedel kontraktusát. 1953-ban – miután a söróriás Anheuser-Busch megvásárolta a Cardinalst – Veeck már tudta, a csapatnak új piac után kell néznie, és Baltimore-ba adta el azt.

Hamar sikeressé váltak, mivel sok más minőségi játékos mellett, hozzájuk került a klubtörténet meghatározó játékosa, a később 18 All-Star gálán szereplő Brooks Robinson is.1965-ben a csapat, az amúgy nagyszerű dobóját, Milt Pappast elcserélte Cincinattibe Frank Robinsonért, aki aztán Triple Crown győztes lett (ligaelső ütőátlagban, HR számában és RBI mutatóban), a csapat pedig 1966-ban és 70-ben is bajnokságot nyert. 1981-ben mutatkozott be a csapatban a shortstop legenda Cal Ripken Jr., aki félelmetes rekordot felállítva, 2131 egymást követő mérkőzésen segítette az Oriolest, ahol végül 21 évet töltött el.

A 2010-es éveket a csapat igencsak sikertelenül kezdte, számos mélypont után 2012-ben találtak vissza a helyes útra. Manapság a csapat az egyre fegyelmezettebb erőgép Chris Davis, és a sokoldalú, atletikus Adam Jones (33 HR, 108 RBI) vezetésével támadásban borzasztóan hatékonnyá vált, ám további sikereiket jelentősen hátráltatta dobórotációjuk borzalmas szereplése. Ezen a korábban Coloradóban igen szép, Clevelandben azonban igen keserves éveket töltő Ubaldo Jimenez leigazolásával próbáltak javítani, ám tavaly gyászosan leszerepelt. Távozott az outfieldjükről Nelson Cruz és Nick Markakis, de Buck Showalter edző már 2012-ben is egy igen szedett-vedett játékosokkal összerakott csapattal masírozott be a rájátszásba 14 év szünet után. Tavaly is meglepetésre végeztek a ligamásodik mutatóval, és csak a még nagyobb meglepetést okozó Kansas állította meg őket a ligadöntőben. De előtte a félmetes támadósorral és rotációval felálló Detroitot pl. söpörték.

+++

Toronto Blue Jays (83–79)

+++

 Edwin Encarnacion

Várható ütőrend (4): Jose Reyes, Russell Martin, Jose Bautista (a legjobb támadó: 35 HR, 103 RBI), Edwin Encarnacion, Josh Donaldson, Justin Smoak, Andy Dirks, Devon Travis, Dalton Pompey

Dobórotáció (3): R.A. Dickey (a legjobb dobó: 14 győzelem, 3.71 ERA), Mark Buehrle, Drew Hutchison (érdemes figyelni: lesz-e kulcsjátékos a reményteli dobóból), Aaron Sanchez, Daniel Norris

Legmenőbb bevonulózene: Chris Colabello (Mark Morrison — Return Of The Mack)

A torontói csapat 1977-ben csatlakozott a baseball ligához, és az új csapatokra jellemző módon pocsék szezonokat futottak. Majd Bobby Cox irányítása alatt fejlődésnek indultak, ráadásul 1983-ban a varázslatosan védekező, későbbi közönségkedvenc Tony Fernandez is csatlakozott a csapathoz. A nyolcvanas évek végére aztán már Cito Gaston irányítása alatt, olyan új játékosokkal, mint a 21 évesen megszerzett, a klubtörténet legjobbjává váló Roberto Alomar (a csapat eddigi egyetlen játékosa aki a Hírességek Csarnokába került), vagy Joe Carter, többször is megnyerték a bivalyerős AL East -et. 1991-ben az első csapatként érték el egy szezonban a négymilliós nézőszámot. Érződött, hogy mindez valami kivételesnek ágyaz meg, és lőn, a csapat a Twins dobósztárját Jack Morrist is Kanadába csábítva 1992-ben és 1993-ban is bajnok lett.

2000-ben a csapatot megvásárolta Kanada legnagyobb mobilcége, a rajongók pedig arra számítottak, hogy komoly összegekért erősödhet a Blue Jays. Az új GM, a Billy Beane szárnyai alól kikerülő J.P. Ricciardi ellenben az idősebb, nevesebb játékosok elpasszolása és a fiatalok beépítése mellett döntött. A korszak két meghatározó játékosa a későbbi Cy Young-győztes, klasszis dobó Roy Halladay, és a lassan kiöregedett Carlos Delgado helyébe lépő Vernon Wells voltak.

Mostanság a középszerű játékosként érkező, de Kanadában szezononként 40–50 home runt is szerző Jose Bautista és Edwin Encarnacion a fő ütőfegyvererek. Melléjük egy 2013-as óriási blockbuster játékoscserében és egyéb szorosan ezt követő ügyletekben csatlakozott a Mets 37 évesen Cy Young-győztes dobója R.A. Dickey, Jose Reyes, a doppingvétség miatti eltiltásból visszatérő Melky Cabrera és még sokan mások. A Rogers Communication Inc. végre a zsebébe nyúlt. A csoport utolsó helye lett a jutalom. Melky télen Dél-Chicagoba távozott.

+++

Tampa Bay Rays (77–85)

+++

 Matt Moore

Várható ütőrend (3): Desmond Jennings, John Jaso, Evan Longoria (a legjobb támadó: 22 HR, 91 RBI), James Loney, Steven Souza (érdemes figyelni: mennyire tudja kamatoztatni igen komoly ütőerejét), Kevin Kiermaier, Asdrubal Cabrera, Rene Rivera, Nick Franklin

Dobórotáció (3/4): Chris Archer, Alex Cobb (a legjobb dobó: 10 győzelem, 2.87 ERA), Drew Smyly, Jake Odorizzi, Alex Colome, Matt Moore

Legmenőbb bevonulózene: Evan Longoria (Tantric — Down & Out)

A Rays története még a Blue Jays-énél is rövidebb. Közel 30 évnyi küzdelem, sikertelen próbálkozások – a Twins, a Giants, a White Sox, a Rangers és a Mariners Tampába csábításának is nekifutottak – után végül 1995-ben kaptak jogot az indulásra. Ezután három évnyi előkészítő munka következett, és ’98-ban villanthatta meg először párját ritkítóan csúnya mezét a Tampa Bay Devil Rays. Létezésük első fél évtizedében kibérelték a csoport utolsó helyét. Pedig még egy 35 éves fizikatanárt is leigazoltak dobni, hátha. Később hozzájuk került a későbbi kétszeres All-Star mindenes, a felesége vallásos dalaira bevonuló Ben Zobrist, illetve a később óriási pénzért Bostonba távozó (és ott leszereplő) villámgyors Carl Crawford.

2008-ban a csapat nevet változtatott, a feldobott majd elvetett Aces, Dukes, Bandits, Cannons, stb. nevek helyett csak egyszerűsítettek, így lettek Rays. Megérkeztek a klub mai sarokkövei is, a liga egyik legjobb third basemanje Evan Longoria és a dobó David Price – bár utóbbit tavaly elboltolták a detroiti Smylért cserébe. A csapat bőven feledtetve előző évi borzalmas statisztikáit, mind mezőnyben, mind dobásban kiválót nyújtva és igazi csapatként viselkedve – a krokodilbőrkesztyűs Akinori Iwamura mintáját követve az egész csapat edzőstül irokézfrizurát vágatott szezon közben – a nagydöntőig meneteltek, ahol a Phillies már megoldhatatlan feladatot jelentett számukra.

Továbbra is nyerő szezonok következtek. 2011-ben a csapat és a Red Sox azonos mérleggel végzett, így mindenről az utolsó, Yankees elleni meccs (na meg a Boston Orioles elleni mérkőzése) döntött. A nyolcadik inningnek még 7:0-ás New York-i vezetéssel kezdtek neki, de a Rays egyenlített, majd a tizenkettedik játékrészben a győzelmet is behúzták. Mostanság sem szerepelnek rosszul, David Price 2012-ben Cy Young-győztes lett, majd  komoly kihívót kapott a csapat első számú dobó pozíciójáért a tehetséges Matt Moore és Chris Archer személyében. Longoria és Zobrist mellé pedig megérkezett a Royals farmcsapataiban kupálódó, 2013-as Év Újonca Wil Myers.  Idén távozott Zobrist, Myers és Price is. És ami talán még fontosabb, lelépett a general manager és az edző is, így teljesen új klubvezetéssel vágnak neki a szezonnak. Ha ez nem lenne elég, ami lekonyul a tulaj Stuart Sterberg szája, ott van még a meccsek gyér látogatottsága is. Előfordult, hogy a baseball létjogosultságát is megkérdőjelezte Florida államban. (Bár ott van ugye Miami is.)

+++

Boston Red Sox (71–91)

+++

David Ortiz

Várható ütőrend (3): Mookie Betts (érdemes figyelni: tavaly sokan csodálkoztak, mit tud), Dustin Pedroia, David Ortiz (a legjobb támadó: 35 HR, 104 RBI), Hanley Ramirez, Pablo Sandoval, Shane Victorino, Mike Napoli, Xander Bogaerts, Christian Vazquez

Dobórotáció (3): Clay Buchholz (a legjobb dobó: 8 győzelem, 5.34 ERA), Rick Porcello, Wade Miley, Joe Kelly, Justin Masterson

Legmenőbb bevonulózene: Koji Uehara (Darude — Sandstorm)

Az amerikai sportsajtó szerint a Yankees  –  Red Sox rivalizálás a legnagyszerűbb, legádázabb sportellenségeskedés az egész világon. Az Egyesült Államokban mindenképpen önálló kategória – annak ellenére, hogy a Red Soxnak volt egy hosszúnak mondható, 86 éves periódusa, amíg egyetlen bajnoki címet sem szereztek, a Yankees ellenben addig huszonhatot. Ez idő alatt a bostoniakra kövült a szimpatikus vesztes szerepe, akik próbálkoznak, de valamiért mindig elbuknak, a new york-i sztárcsapat pedig egy, mindent a pénzével megoldó hatalmas lélektelen gépezet, amit közel annyian utálnak, mint ahányan istenítenek. Majd 90 év hosszú idő, így a tény, hogy a Red Sox már hosszú ideje a legtöbbet költő csapatok egyike, valamint a XXI. század egyik háromszoros bajnoka, egyelőre nem változtatott a képen. (A másik a Giants.)

Az 1901-ben alapított Red Sox igen sikeresen kezdte működését, 17 év alatt nyertek öt bajnokságot, majd a rengeteg sztárjátékost pénzzé tevő tulajdonos, Harry Frazee eladta a csapat sztár dobó- (2.28 ERA) és ütőjátékosát (új rekord — 29 HR, 113 RBI) Babe “Bambino” Ruth-t a Yankeesnek, hogy finanszírozhassa My Lady Friends című színielőadását. Ezzel megkezdődött a már említett átok (Curse of the Bambino). A harmincas évek végére kezdtek magukra találni olyan játékosok vezetésével, mint a Philadelphiában már bődületes számokat (1930: 28 győzelem, 2.54 ERA, 209 strikeout — Triple Crown győzelem) hozó Lefty Grove, vagy az ütőgép Jimmy Foxx és a 19-szeres All-Star Ted Williams. Utóbbi három évre megszakította sportkarrierjét, a mikor  a tengerészgyalogságnál szolgált a második világháborúban. Majd visszatért, nyert egy MVP-címet, aztán szolgált a koreai háborúban, és  40 évesen még hatodszorra ütőbajnok lett. Szabadidejében pedig pecázott.

A legközelebb 1986-ban jutottak közelebb bajnoki álmaik megvalósításához. Ellenfelük a Mets volt, és a bostoniak vezettek a sorozatban 3–2-re, a hatodik, hosszabbítást hozó meccs tizedik inningjében pedig 5:3-ra. Két Mets játékos már kiesett. Pár szerencsétlen döntéssel (mint a Cy Young-győztes és MVP dobó Roger Clemens lecserélése) sikerült innen is elbukniuk. A mérkőzést, majd a döntőt is. Az átok tovább élt. A kétezres évek elejére folyamatos építkezéssel sikerült egy ütőképes csapat alakjait lerakni, általános igazgatónak pedig az ígéretes, mindössze 28 éves Theo Epstein érkezett. Az American League 2003-as döntőjét még elbukták a Yankees (ki más?) ellen, 2004-ben azonban sikerrel jártak, megszakítva egy szinte példátlan rossz sorozatot. A sikerért a legtöbbet a két kiváló dobó, Pedro Martinez és Curt Schilling, valamint a nagy ütők, a zseniális, de problémás Manny Ramirez, valamint a hatalmas termetű David Ortiz tették. A bajnoki ünneplésen közel 3,5 millió ember vett részt (Boston lakossága 640 ezer fő).

Az ezredforduló óta összesen háromszor jutottak a csúcsra, legutóbb tavalyelőtt, egy évvel azután, hogy előző évben óriási meglepetésre csoportjuk utolsó helyén végeztek. Last to best. A csapat egyik legfontosabb játékosa a már 38 éves, dominikai David “Big Papi” Ortiz, aki amellett, hogy még ennyi idősen is igen produktív, igazi szellemi vezére, jelképe a Red Soxnak, és óriási közönségkedvenc. A legutóbbi bostoni polgármester választáson harmadik lett úgy, hogy nem is indult. Fontos játékos még az apró termetű, de mind támadásban, mind mezőnyben kitűnő korábbi Év Újonca és MVP Dustin Pedroia. A rotációjukat tavaly ugyan kiárusították, de bíznak benne, hogy a frissen igazolt kubai disszidensekkel megerősített ütősoruk megtámogatja a kissé gyengének tűnő kezdődobóikat.

+++

New York Yankees (84–78)

+++

Chase Headley

Várható ütőrend (3): Brett Gardner, Jacoby Ellsbury (a legjobb támadó: 16 HR, 70 RBI, 39 bázislopás), Carlos Beltran, Brian McCann, Mark Teixeira, Chase Headley, Garrett Jones, Stephen Drew, Didi Gregorious (érdemes figyelni: Jeter posztjának örököseként mit mutat)

Dobórotáció (4/5): Masahiro Tanaka (a legjobb dobó: 13 győzelem, 2.77 ERA), C.C. Sabathia, Michael Pineda, Nathan Eovaldi, Chris Capuano

Legmenőbb bevonulózene: Alex Rodriguez (Jay-Z & Kanye West — Niggaas In Paris)

A Yankees minden kétséget kizáróan a világ leghíresebb baseballcsapata. 27 bajnoki címet nyertek, 44 játékosuk lett a Hírességek Csarnokának tagja, egy Louis B. Tiffany nevű híres ékszerész közel 150 éve eredetileg teljesen más célokra alkotott logóját használó sapkájukból manapság több mint 20 millió van forgalomban. LeBron James, a világ legjobb kosárlabdázója és a Boston Red Sox “résztulajdonosaYankees drukker. Amerika egyik legimádottabb-legutáltabb csapata (a másik kettő a Dallas Cowboys és a Los Angeles Lakers).

A csapatot 1901-ben alapították Baltimore Orioles néven. Két évvel később költöztek New Yorkba, és tíz évre rá vették fel a Yankees nevet. Az 1920-as szezon előtt csábították el a Red Sox előbb dobó-, majd ütőjátékosát, Babe Ruth-ot, aki később négy bajnoki címet nyert a csapatnak. Ruth elemi erejű ütőjátékosnak bizonyult, 1927-ben például 60 home runt ért el, ami 34 évig rekord maradt. Játéka, egyénisége és színes nőügyei elképesztően népszerűvé tették (a húszas években úgy tartották csak Jack Dempsey bokszoló és Man O’ War, a versenyló lehetnek népszerűbbek nála). Népszerűségének hála a Yankees bevételei megsokszorozódtak, és képesek voltak saját stadiont építtetni, amire csak úgy utaltak “a ház amit Ruth épített”. Távozása után az addig árnyékba szoruló kiváló first baseman Lou Gehrig került a középpontba, és hamar erősítést is kapott Joe DiMaggio személyében, akivel zsinórban négy bajnoki címet nyertek. 1939-ben derült ki, hogy Gehrig súlyos betegségben szenved, és visszavonulni kényszerült. Búcsúzásként beszédet mondott, amiben a világ legszerencsésebb emberének nevezte magát. Két évvel később hunyt el. DiMaggio nyert még öt bajnoki címet, szolgált a háborúban, majd feleségül vette minden idők egyik színésznőjét Marilyn Monroe-t, és megszületett Amerika álompárja. Kitörölhetetlen részévé vált az ország kultúrájának.

Az ötvenes évek elején az inkább kicsit bolondnak, mintsem különösebben sikeresnek tartott Casey Stengel lett a Yankees edzője, Mickey Mantle pedig az ügyletes sztárja. A csapat hat bajnoki címet csapott hozzá a meglevőkhöz abban az évtizedben. Átmeneti megtorpanásukat a az amatőr játékoskiválasztó (draft) hatvanas évek közepén történt bevezetése hozta el. Ekkortól már nem igazolhattak le bárkit, pótolandó öregedő csillagaikat. 1973-ban egy clevelandi hajógyáros, George Steinbrenner vásárolta meg a csapatot, aki a következő tizenhárom évben ötször kirúgott és újraszerződtetett Billy Martin edzővel egy merőben kaotikus, drága szabadügynököket (Catfish Hunter, Reggie Jackson) szerződtető, botrányoktól hangos Yankeest rakott össze. Az állítólag alkoholbeteg, indulatait rosszul kezelő Martin és a finoman szólva is excentrikus Jackson viszonya végig feszült volt, de két bajnoki címet ’77-ben és ’78-ban csak összehoztak.

Legközelebb csak ’96-ban sikerül a csúcsra érniük, ekkor már olyan fiatalok húzták a csapatot, mint a shortstop Derek Jeter és a dobó Andy Pettitte és Mariano Rivera. Új, korszakos csapatot kívántak építeni, miután négy bajnoki cím már ismét a zsákban volt, magukhoz csábították egy gigantikus szerződéssel (275 millió dollár/10 év) a liga legértékesebb játékosát Alex Rodriguezt. Hiába játszott azonban Rodriguez még hét káprázatos szezont csíkosban, a csúcsra már csak egyszer, 2009-ben értek fel, mielőtt utolérték a sérülések. Ezután már inkább csak szteroidhasználatáról szóltak a hírek, melyek miatt közellenséggé vált, végül a liga a teljes 2014-es szezonra eltiltotta. A baseball történetének alighanem a legjobb closere Mariano Rivera pedig a 2013-as idény végén visszavonult. A csak Kapitánynak hívott New York-i ikon, a kiváló játékáról, profizmusáról, no meg rengeteg hódításáról ismert Jeter pedig a 2014-es szezonból csinált egy igen hosszú tiszteletkört. A csapat húzóemberei a nyáron felére fogyó, aztán télen visszahízó dobó CC Sabathia, a Bostonból tavalyelőtt egy vagyonért elcsábított outfielder Jacoby Ellsbury, illetve a Japánból importált csodadobó Masahiro Tanaka lehetnek. Tanaka tavaly nyáron már kidőlt, és idei első startja sajnos azt vetíti előre, hogy ő lehet a következő Tommy John-esélyes.

+++

És akkor a szabályokról:

+++

A játék menete, a pálya

Először is ez egy nagyon rövid ismertető, ha bővebbet, pontosabbat szeretnél, nézd meg itt.

Nos a baseball lényege tulajdonképpen annyi, hogy a dobó (pitcher) igyekszik úgy dobni a labdát, hogy az ütő (hitter) ne tudja érvényes területre (az ún. foul territoryn belülre) ütni azt. Ha ez mégis sikerülne, az ütő futni kezd, hogy elérje valamelyik bázist (base), mielőtt a dobó csapattársai eljuttatnák a labdát oda.

Ha az ütő a gyorsabb, szépen letáborozik az adott bázison, míg valamelyik csapattársa szintén el nem üti a labdát, akkor ugyanis ismét nekiiramodik, hogy elérje a következő bázisokat.

Ha egy ütő labdáját még a levegőben elkapják, édesmindegy meddig futott, kiesett (flyout).

Minden ütőnek más és más a specialitása. Vannak akik csak elvétve találják el a labdát, de akkor leütik a térképről, és jöhet a népszerű hazafutás (home run), amikor a futó körbefutja a pályát, az összes bázist érintve. És vannak akik nagyon gyakran elütik a labdát, de nem olyan messze, hogy hazafutást érjenek el, leginkább csak az első, vagy a második bázisig tudnak elfutni.

Az ütő mögött guggoló rácsos maszkos pali a dobó csapattársa, aki a lába közé nyúlva mindenféle kézjeleket mutatva jelzi a társának, milyen dobástípus lenne a leghatékonyabb az adott ütő ellen. Ha a dobó egyetért, bólint, ha nem ért egyet ingatja a fejét, amíg a maszkos (elkapó-catcher) olyat nem mutat, amiben meg tudnak állapodni.

Ahogy egy korábbi játékos Ken Harrelson megfogalmazta, a baseball az egyetlen sportág, ahol soha nincs a támadó csapatnál a labda.

Támadó csapatnak mindig a bázisszerzésre hajtó ütő-futó csapat számít, a labdát dobó, majd begyűjtő csapat a védő. Természetesen itt is vannak mindenféle posztok, nem csak teljesen random módon vannak felhányva a játékosok a pályára.

A dobó úgy gondolom egyértelmű. Természetesen az ő játéka sem olyan egyszerű, hogy eldobom a labdát valahogy, oszt helló. Egy jó dobó sokféle dobásfajtát ismer. Létezik többféle fastball (ez a legalapabb dobás, ha ezt valaki nem dobja kb. 90 mérföldes sebességgel és sebészi pontossággal, ne is ábrándozzék profi karrierről), valamint különféle csavart labdák (curveball, changeup, cutter, slider, stb). Ezeket minél jobban tudja egy játékos variálni, annál nehezebben fejtik meg az ütők. A bírók természetesen azt is figyelik, hogy érvényes területen belülre érkezik-e a labda, hiszen ilyen is van, az hülye játék lenne, ha három méterrel odébb dobná, és próbálja csak elütni az a szerencsétlen barom. A videón az ifjú Hollandnek ez nagyon nem megy, így az ütőjátékosok számára folyamatosan új dobásokat (ball) ítél meg a bíró, majd miután négyszer új labdát ítélnek meg valaki számára, az illető zavartalanul az első bázisra slattyoghat (walk). Ha a dobó háromszor érvényeset (strike) dob, és az ütő egyszer sem tudja elütni, kiesik (strikeout).

A lenti rajzon a csúcsára állított négyzet az úgynevezett infield. Minden, a csúcsokon levő bázist véd egy-egy játékos (first baseman, second baseman, third baseman) plusz van még egy shortstop is a második bázisnál, arrafelé ütik ugyanis a legtöbb labdát.

Az első bázist védő játékos feladata, hogy az ütőt kiejtse, mielőtt az akár egy bázist is elfoglalna. Az elütött labdát neki igyekeznek csapattársai mielőbb visszadobni, hogy előbb érintse meg a bázist a labdát a kezében tartva, mielőtt az ütő megérinthetné azt. Értelemszerűen, ha ez nem sikerülne, és az ütő már a második bázis felé száguld, az ott posztoló játékosnak dobják a labdát, és így tovább. Az első bázis őre fut általában a legkevesebbet, így nagyon gyakran a legjobb ütő strázsál itt, ne fáradjon feleslegesen.

A második baseman feladata tökugyanez, a neki segítő shortstop azonban a legfoglalkoztatottabb védőjátékos. Ahol ő áll, arra repül a sok labda, így az ezen a poszton szereplő játékosoknak, ha kiváló védők, megbocsájtják, ha béna ütők.

A harmadik baseman feladata elég egysíkúnak tűnhet. Az ő melója kilencven százalékban kimerül abban, hogy a neki jutó labdákat villámgyorsan és hajszálpontosan visszadobja a tőle jó messze álló first basemannek, hogy amaz kiejthesse a felé futó ellenfelet.

Ha figyelmesen megnézzük a lenti ábrát, láthatjuk, hogy a négyzeten kívül is van még három embere a védőcsapatnak. Ők az outfielderek.

A right fieldernek hasonlóan karszaggató feladata van mint a harmadik basemannek, hiszen neki általában olyan labdák jutnak amik marha messze elszálltak, így az ütőből lett futó már árkon-bokron túl jár, maximum a harmadik bázisnál van esély megállítani, nehogy hazaérjen.

A centerfielder hasonló játékos, mint a shortstop. Nagyon nagy terület tartozik a fennhatósága alá, és előfordul, hogy igen messzire kell dobnia a labdát. Védekezésben kulcsfontosságú szerepe van, így nála is elnézik, ha nem képes a parkolóba ütni a labdát.

Az ütő mögött guggoló emberről már esett némi szó, nos ő a catcher, vagyis elkapó, ennek megfelelően neki kell elkapnia az ütő által érdemben el nem ütött labdákat (Itt említeném meg, hogy egy baseball labda összevarrásához közel egymérföldnyi cérnát használnak el). Emellett ő instruálja a dobót, mit is dobjon az adott ütőjátékos ellen.

Kicsit még a pályáról. Ezen négy fehér gumiból készült ötoldalú bázis található. Ezeket az óramutató járásával ellentétes irányban számozzák első, második, illetve harmadik bázisnak. A negyedik bázist hazai (home) bázisnak nevezik. Ezek a bázisok kijelölnek egy 27,4 méter oldalhosszúságú négyzetet, ami a pálya úgynevezett infield területe. Ezen kívül is van még érvényes játékterület, melyet úgy kapunk meg, hogy a hazai bázistól az első bázisig, illetve a hazai bázistól a harmadik bázisig húzott vonalat meghosszabbítjuk. Az így körülhatárolt infielden kívüli terület az outfield. A régi szabálykönyvek 762 méterben határozták meg a minimális távolságot a hazai bázis és az érvényes területen belüli legközelebbi kerítés, vagy bármely egyéb, ilyen jellegű akadály között. 1958 óta 99,1 méter a minimális távolság a home plate és az infield jobb-, illetve baloldala között, és 121,9 méter a hazai bázistól az infield középső részét határoló kerítésig.

Az infield közepe táján, valamivel közelebb a hazai, mint a második bázishoz van a dombocska amiről a dobójátékosok dobnak. A hazai bázistól 18,4 méterre van a domb csúcsa, ami nem lehet 25,4 centinél magasabban. Régebben sokat trükköztek a csapatok ezzel a magassággal, ami minél nagyobb, annál inkább segíti a dobót. A szóbeszéd szerint az LA Dodgers büszkélkedhetett a legnagyobb földkupaccal a stadionja közepén. A kis domb ápolása igen komoly munkát igényel a gondnokoktól, hiszen a dobók szétrúgják a tetejét, nap szívja, eső veri, így gyakorlatilag lehetetlen ugyanolyan állapotban tartani estéről estére.

+++

Fontosabb elnevezések, rövidítések

AB: At Bat. A játékos ütéshez állásainak száma

Run: futás, a játékos által elért pontok

Hit: ütések száma

HR: Home Run, hazafutás

RBI: Run Batted In. A játékos ütése nyomán befutott pontok száma

BB: Base on Balls. A játékos által elért “séták” (walk) száma, a dobó négy rossz kísérlete után

K: Strike Out. A játékos kieséseinek száma a dobó 3 sikeres dobását követően

SB: Stolen Base. Ellopott bázisok száma

AVG: Batting average. Ütési átlag. (H/AB)

SV: Save. A mérkőzés utolsó dobója által megmentett meccsek száma

ER: Earned Run. A dobó ellen befutott kiérdemelt pontok száma

ERA: Earned Run Average. A dobó ellen kiérdemelt pontok átlaga 9 inningre vetítve

PO: Put Out. A védő által kiejtett támadók száma

AS: Assziszt. A védő “segédkezései” (dobásai) kiejtésekhez

Out: A támadójátékos kiejtése

E: Error. A védő által elkövetett védekezési hibák száma

DP: Double Play: Nagyon leegyszerűsítve, egy játékban két támadó kiejtése

FAVG: Fielding Average. Védekezési hatékonyság átlaga

(Forrás a rövidítések bővebb magyarázatához)

+++

a szerk: a cikk először a Mediumon jelent meg, azonban miklosmohr leigazolásával behúztuk ezt is ;)

+++

Hasonló témájú posztjaink voltak:

Hunt for October – Ki Kicsoda (NL, I. rész)

Hunt for October – Ki Kicsoda (NL, II. rész)

Hunt for October – Ki Kicsoda (NL, III. rész)

Hunt for October – Ki Kicsoda (AL, I. rész)

Hunt for October – Ki Kicsoda (AL, II. rész)

Hunt for October – Ki Kicsoda (AL, III. rész)

5 hozzászólás ehhez “Válassz kedvencet! (2015)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.