2014. szezon-visszatekintő I. – offseason

írása odakint témában -

A blog nem halt meg, csak jobbára a Facebookra költözött. Naponta 15-20 friss hírt találsz ott majd két éve minden nap. Ha nem vagy fent Facebookon, akkor is látod az oldalt, ha pedig fent vagy, és még nem követed, hát rajta: lájk, get noti, lájk.

Play Ball – Baseball Newz FB

Az utolsó itteni posztjaink még a téli szünetben születtek, azóta elindult, sőt már véget is ért az alapszakasz, megvannak a rájátszás résztvevői, itthon bajnok lett a Szentendre, és elindult a Trollbaseball FB-blog.

140929-PO

Mivel mezei felhasználók számára nincsen normális Facebook-archívum, csak az NSA és társszervei tudnak turkálni a régebbi posztokban, ezért arra gondoltam, hogy végigmegyek az elmúlt egy év posztjain, és kimazsolázom belőlük az érdekesebbeket, hogy átfogó képet kaphassunk az idei év történéseiről. Az eredeti cikkeket mind megtaláljátok a szövegben a linkekre kattintva.

A sorozat első részében az előző World Seriestől a Spring Trainingig tartó holtszezon híreit szedtem össze. Lássuk mi történt tavaly télen!

141929-gilette

Miután a BoSox hat meccsen verte a Cardsot, a bajnokcsapat tagjai szép sorban elmentek borbélyhoz, és jótékonysági célokra ajánlották fel a playoff race óta növesztett szakállaikat. Baseballtörténelmi pillanata volt a hatodik meccsnek, hogy John Lackey a 2002-es Angels-gyűrűje után a BoSox-szal is behúzta a WS utolsó meccsét. Rajta kívül csak két dobónak sikerült ugyanez.

A tavalyi év egyetlen cikkben: BoSox, Puig és Biogenesis. És vicces azokat a tavalyi oddsokat visszanézni az idei World Series-re, amiket rögtön a BoSox győzelme után dobtak ki. Végül is a top tízből csak négy csapat nem jutott be a rájátszásba.

Mindkét tavalyi WS-csapat benne van abban az ötösben, akik 2000 óta dominálnak a playoffban. Az ötből idén csak a Giants és a Cards jutott be a rájátszásba, a Yanks, a BoSox és a Braves pedig most pár évig a csapatuk újraépítésével lesznek elfoglalva.

A tavalyi egyéni díjak győztesei voltak:

140929-mvps

  • MVP: Cabrera és McCutchen
  • Cy Young: Kershaw és Scherzer
  • Év újoncai: Fernandez és Myers
  • Év edzői: Hurdle és Francona

Fontos szabályváltozások is történtek a télen, egyrészt bevezették a videó-visszajátszást, másrészt betiltották a hazai bázison történő ütközéseket. Mindkét újítással voltak problémák a szezon elején, de mostanra nagyjából letisztult a mindennapos alkalmazásuk menete. És bár csak jövőre lesz bevezetve, de már tavaly bejelentették, hogy minden májer stadion kapuját fémdetektorokkal fogják felszerelni.

Az igazolási szezon igazi bombahírrel indult: a Tigers és a Rangers Kinsler-Prince cseréje a Detroitnak jött be, ők most az Orioles elleni divíziószériára készülnek, míg Prince Fielder azon texasiak hosszú sorát gyarapította, akik egész évre kidőltek sérülés miatt. És hogy eleve rosszul kezdődjön Prince új éve, a felesége lefeküdt egy detroiti dobóval.

040929-tanaka

Már tavaly ősszel lehetett sejteni, hogy Derek Jeter az utolsó szezonjának fut neki, ezt februárban hivatalosan is bejelentette, amit a Yanks 12 millió dolláros búcsúszerződéssel honorált. A tavalyi japán bajnok Rakuten Eagles legjobb dobóját, Masahiro Tanakát is végül a Yankees szerződtette. A Japánban bélyegsorozaton megörökített, 24-0 győzelmi szezonsorozattal bíró ászt csak azután tudták 7év/155M$-ért leigazolni, hogy az amerikai és a japán liga újratárgyalta a játékosok májer ligába szerződését. Tanaka nem aprózta el az Államokba költözést, kibérelt egy 200 üléses óriás Boeing 787-est.

A Yanks sem tagadta meg a hírét, súlyos tízmilliókért leigazolták még a kecsör McCann-t, az OF Ellsburyt, az OF Beltránt,  viszont elengedték az egyik legnagyobb sztárjukat: Cano Mikulásra 10év/240M$-os szerződést kapott a Marinerstől és ügynökétől Jay-Z-től.

MLB: Los Angeles Dodgers at Miami Marlins

Azonban a Yankst évek után először költötte túl egy csapat, mégpedig a 211 milliós payrollal kezdő Dodgers. A liga egyik legjobb dobója lett a legjobban fizetett is, Kershaw 7év/215M$ szerződést kapott. A Rays-ász Price-t is vitték volna, de év elején még maradt a Tampában.

Egy másik nagy téli szenzáció a kubai Abreu Dél-Chicagóba szerződése volt, ami aztán az utolsó centig bejött idén a ChiSox-nak.

A legfeltűnőbb igazolási tendencia a closerek keringője volt: az Oriolesban két év alatt 101 save-ig jutó Jim Johnson Oaklandbe, Joe Nathan Detroitba, Benoit Phoenixbe, Balfour a Tampába, K-Rod Milwaukeeba, a nyilazós Rodney pedig Seattlebe igazolt. Év közben aztán kiderült, hogy nem igazán érdemes sok pénzt költeni a záró dobókra.

Télen új edződje lett a Marinersnek (Lloyd McClendon), a Tigersnek (Brad Ausmus), a Nationalsnek (Matt Williams), a Cubsnak (Rick Renteria), a Redsnek (Bryan Price) és a Philliesnek (Ryne Sandberg) – íme egy cikk az edzői generációváltásról.

140929-braves

Télen vált biztossá, hogy a Braves nem költ a stadionja felújítására, inkább kiköltözik Atlantából vidékre egy zsír újba, amit 2017-re fognak átadni. Az Athletics San Joséba költözéséről szóló szappanopera is ekkor kezdődött, a leköszönő főbiztos a kezdetektől fogva ellenezte az ötletet, és a csapat pár hónappal ezelőtt meg is állapodott újabb 10 évre Oakland városával.

Ha már Oakland: a Moneyball c. filmben Brad Pitt játszotta az Oakland GM Billy Beane-t, akiről kiderült egy családfakutatásban, hogy többek között Pitt feleségének, Angelina Jolie-nak a távoli rokona. Ha ő mégsem érne rá a családi összejövetelre, akkor Beane meghívhatja Madonnát, Celine Diont vagy Hillary Clintont, ők is mind sokadági rokonai.

140929-hoffman

És egy rossz hír a Moneyballal kapcsolatban: télen túladagolta magát az Art Howe edzőt játszó Philip Seymour Hoffman. Tavasszal aztán elhunyt a Tommy John-műtétek atyja, dr. Frank Jobe is.

A klasszikus szteroid-érának már vége, a dizájnerdopping és a figyelemhiányos gyerekeknek adott, amfetaminalapú Adderall az új sláger. A tavaly nyáron kirobbant Biogenesis-doppingbotrány azért húzódott el télre, mert a legfőbb gyanúsított A-Rod nem fogadta el a nyáron kiosztott, szezon végéig szóló büntetést. Kiderült, hogy a liga lopott bizonyítékokat vásárolt, A-Rod már könyvet írni és dokumentfilmet forgatni készült, ám az új év első napjaiban robbant a bomba, a liga 211 meccsre, azaz egész évre elmeszelte a Yanks hármasát. Az eltiltásukat elfogadók közül Peralta a Cardstól, Cruz az Oriolestól kapott szerződést.

140929-hof

A 2014-es Hall of Fame class edzői: Tony LaRussa, Joe Torre és Bobby Cox, a játékosok pedig: Greg Maddux, Tom Glavine és Frank Thomas.

Tavaly télen esett szó róla először, hogy a 2020-as tokiói olimpiára visszakerülhet a játékok programjába a baseball és a softball. A japánok érthetően akkor dobnák be teljes lobbierejüket, ha a májerek is mennének, de ez elég valószínűtlen a playoff race ideje alatt.

Az idei Karib-szériát a mexikói Hermosillo nyerte.

hi-res-47ebbd65b71945dd645a034f6bfdf1fc_crop_north

Aztán ahogy kitavaszodott, a Spring Training egyik legviccesebb pillanata az volt, amikor a friss Super Bowl-győztes Seahawks QB kipróbálta magát a Rangersben. Többet aztán nem is nagyon tudtak mosolyogni a Rangers-drukkerek idén.

+++

A folytatás: 2014. szezon-visszatekintő II. – tavasz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.