Eheti sajtószemle

írása hírek témában -

A jászberényiek próbajátékot hirdettek 16 év felettieknek jövő hétvégére:

*****************************************************

A pápai II. Ökumenikus napokon baseball is volt a programok között:

A programok során a legkisebbeket bábelőadás, kézműves foglalkozások és zenebölcsi szórakoztatta. A fiatalok csocsózhattak, kosarazhattak a Britain’s Got Talent tehetségkutató versenyt is megjárt Face Team egyik tagjával, vagy éppen baseballozhattak NATO-s katonákkal.

Hír6: NATO-katonákkal lehetett baseballozni az ökumenikus napon

*****************************************************

A Hathármon Guillermo Sanchez Perez oktat a baseball fogadások finomságaira:

Néhány dolog viszont van, amivel növelhetjük esélyeinket, ezeket pedig különböző pontokban gyűjtöm össze ebben a cikkben, mindezt pedig egy április 30-ai mérkőzésen mutatom be, ahol az Arizona és a Miami csapott össze. Első ránézésre a Marlinsszal szimpatizáltam, ám miután mindent számba vettem, mégis az underdog Arizonára fogadtam, méghozzá 2.54-es nyereményszorzóval. Akik velem tartottak, végül nagyon elégedettek lehettek, ugyanis a Diamondbacks már korán 7-0-s előnybe került, a mérkőzés pedig 9-5-ös eredménnyel ért véget. Azt javaslom, vágjunk is bele, íme, hogyan kell kielemezni egy baseball meccset!

Hathárom: Egy baseball meccs elemzése – GSP nyerő formulája

*****************************************************

A cikk folytatása

Monty Sheldon

írása színes témában -

Monty Sheldon ohioi művész világéletében Reds szurkoló volt. 1998 óta fest baseball témájú képeket. Baseball labdákra. Eddig 450 képet festett több mint 120 játékosról.  Minden egyes labdája teljesen egyedi, amiket nagyjából 20 óra munkával festeget meg. 20%-os előleg letétele után akár neked is fest a kedvenc játékosodról labdát, elég borsos áron, mivel a kész munkái akár 1500-3000 dolláros áron is elkelnek a piacon.

Az oldala gallériával: Monty Sheldon’s Artballs

A Facebook oldala: Very Mysterious Artball Painter, Monty Sheldon

 

A cikk folytatása

Hétvégi eredmények (05. 19–20.)

írása hírek témában -

Interliga – 6. forduló

Óbuda Warriors – Érd Aeros 8:5
Érd Aeros – Óbuda Warriors 9:8

Jánossomorja Rascals – Szentendre Sleepwalkers 4:1
Szentendre Sleepwalkers – Jánossomorja Rascals 3:5

Slovan Bratislava – Fighting Flies Bratislava 14:4
Fighting Flies Bratislava – Slovan Bratislava 1:20

TJ STU Angels Trnava – BK Apollo Bratislava 6:5
BK Apollo Bratislava – TJ STU Angels Trnava 10:8

+++

NB II – 6. forduló

Szentendre Sleepwalkers II. – Hungarian Astros

Nagykanizsa Ants – Érd Pioneers 13:0

+++

NB III – 6. forduló

Hódmezővásárhely Beavers – Mikepércs Black Sox

CrossRoad Angels – Nemesvámos Tigers 3:13

A. E. 424 – Nemesvámos Sharks 7:23

+++

Softball bajnokság – 5. forduló

Röntgen Kanizsa Ants – Szentendre Sleepwalkers S. 9:0 játék nélkül
Röntgen Kanizsa Ants – Szentendre Sleepwalkers S. 9:0 játék nélkül

Notebooksopron Squirrels – Érd Wild Cats 1:17
Notebooksopron Squirrels – Érd Wild Cats 16:23

+++

Rekordösszeget adtak a baseball-legenda pólójáért

írása odakint témában -

Marinov Iván újabb baseball témájú poszttal jelentkezett blogján, az Urbanlegends.hu-n.

Több mint 4 millió dollárt fizettek Babe Ruth egy New York Yankees-es pólójáért. No, nem azért a csíkosért, amelyhez egy eredetlegenda is kapcsolódik, de az aukció jó apropó arra, hogy itt is felelevenítsük a történetet.

Pár hete írtam egy cikket a Play ball! blogra baseballos legendákról. A válogatásban szerepelt egy olyan szóbeszéd is, miszerint azért lett csíkos a New York Yankees meze, hogy a puskási adottságokkal megáldott, legendás Babe Ruth ne látszódjon olyan kövérnek.

Bár e két legenda – a múlt évszázad harmadik legjobb amerikai sportolójának választott játékos és a mára szimbolikussá vált mez – összemosásával mindkét legenda erősebb lehetne, nincs köztük ilyen összefüggés. Babe Ruth még közelében sem volt New Yorknak és későbbi súlyának, amikor a város csapata már csíkos mezben játszott – írtam akkor a Snopes-ra hivatkozva.

A mostani rekordaukcióról pedig itt olvashattok részletesebben: Babe Ruth’s Yankees jersey sells for record-setting $4.4M at auction

Előző írása nálunk:

Play ball! Nyolc agybomlasztó, de kamu baseball-legenda

 

HBF Pubcast #7

írása pubcast témában -

120518-pubcast-07

Elkészült a HBF Pubcast hetedik adása. Hallgassátok!

Meghallgathatod a pubcast oldalán.

Vagy direktben le is töltheted: hbfpubcast7.mp3 (58 MB)

iPhone, iPad, iPod:

iTunes – Podcasts – HBF Magyar Baseball

Facebook oldalunk: Hungarian Baseball Freaks

+++

Az előző adásban meghirdetett játék megfejtése:

Andy Pafko

szenyo blogján bővebben: Minden kötődik mindenhez…

Nyerteseink:

A cikk folytatása

Napizöld #6

írása színes témában -

Ötlet levélpapírhoz:

A mű – merthogy ez műalkotás papír és cérna felhasználásával – Elissa Goldstone 2010-es munkája. Erről és egyéb baseball témájú kollázsairól ill. inspirációjáról a Bomblog művészeti oldalon olvashatsz:

Draft Picks: Christopher Gideon & Elissa Goldstone

A cikk folytatása

A baseball-történet 10 megdönthetetlen rekordja

írása odakint témában -

A Bleacher Report összeszedte nekünk azokat az egyéni csúcsokat, amiket szinte képtelenség túlszárnyalni.

A rekorderek mellett zárójelben az aktív éveik, a neveik alatt wikilinkek, illetve napjaink ligaelsői nevei alatt a baseball-reference idevágó listáinak linkjei:

1. Walter Johnson (1907–1927) dobó 110 shutoutja (komplett meccs run nélkül)
– a jelenlegi ligaelső: Roy Halladay 20

2. Old Hoss Radbourn (1880–1891) dobó szezonrekord 59 W (1884)
hozzátartozik, hogy az akkoriban szokásos 73 kezdésből
– a még aktív rekorder: Barry Zito 23 W (2002)

3. Pete Rose (1963–1986) 4 256 karrier hit
– a jelenlegi első: Derek Jeter 3 143 H

4. Ty Cobb (1905 – 1928) .366 karrier ütőátlaga
– napjainkban: Albert Pujols és Ichiro Suzuki .325

5. Cy Young (1890–1911) 749 komplett meccse
a 815 kezdőjéből ez 92%-os arány
– jelenleg aktív:  Roy Halladay 66

6. Rickey Henderson (1979–2003) 1 406 lopott bázis
– napjainkban: Juan Pierre 559

7. Nolan Ryan (1966–1993) 5 714 karrier strike outja
– mostani ligaelső: Jamie Moyer 2 429

A cikk folytatása

Rheingold

írása színes témában -

Miről ismerszik meg a jó játékos? Természetesen olyan egyértelmű jelekből, mint például a jó sör a Rheingold címkéről.

Lassan itt az ideje sört pattintani a mai meccsek mellé. Csak hogy biztosabb szemmel vedd észre, ki a jó játékos a pályán.

via Mighty Flynn

Wiki: Rheingold Bier

Egyéb, a sörökhöz kapcsolódó írásaink:

Moxie

MLB csapatok sörnyelven

A hirdetésekről szóló posztjainkat pedig a ‘reklám’ címke alatt találod.

 

Hétvégi eredmények (05. 12–13.)

írása hírek témában -

Interliga – 3. forduló

BK Apollo Bratislava – Slovan Bratislava 8:0
Slovan Bratislava – BK Apollo Bratislava 14:1

Érd Aeros – Jánossomorja Rascals 0:17
Jánossomorja Rascals – Érd Aeros 7:6

Szentendre Sleepwalkers – Óbuda Warriors 11:17
Óbuda Warriors – Szentendre Sleepwalkers 7:4

TJ STU Angels Trnava – Fighting Flies Bratislava 13:8
Fighting Flies Bratislava – TJ STU Angels Trnava 5:10

+++

NB II – alapszakasz – 5. forduló

Hungarian Astros – Érd Pioneers 10:6

Nagykanizsa Ants – Szentendre Sleepwalkers II. 23:3

+++

NB III – alapszakasz – 3. forduló

Mikepércs Black Sox – Jászberény Stinky Sox 5:7

NB III – alapszakasz – 5. forduló

Mikepércs Black Sox – Jászberény Stinky Sox 8:7

Hódmezővásárhely Beavers – Debrecen Panthers

A. E. 424 – CrossRoad Angels 0:15

Nemesvámos Sharks – Nemesvámos Tigers

NB III – alapszakasz – 7. forduló

A. E. 424 – CrossRoad Angels 19:29

+++

A cikk folytatása

Boldog születésnapot Yogi…

írása odakint témában -

…és éljenek az anyukák is (ha már múlt hétvégén nem ünnepeltük itt őket)! A mai meccsnapon sokszor lehet majd látni rózsaszín ütővel hadonászó játékosokat, rózsaszín csuklószorítókkal, rószaszín cipőben rózsaszín bázisok felé szaladni, az amerikaiak ugyanis május második vasárnapján ünneplik az anyák napját és a baseball pályákon így köszöntik őket a játékosok.

Két évvel ezelőtt Dallas Braden épp anyák napján dobott perfekt meccset, amit ő már csak elhunyt anyukájának ajánlhatott, de nagymamája a nézőtéren volt aznap. Baseball pályán ezt az ajándékot nehéz lesz felülmúlni, de ilyenkor sok játékos nyílik meg a médiának és osztja meg saját, gyakran szívbemarkoló történetét. Ezekből egy nagy csokorravalót egy helyen olvashattok az mlbcommunity weboldalon.

Az MLB egyébként hivatalosan 2006-ban kezdte a pályákon az anyák napi kampányt és a Louisville céggel karöltve rózsaszín ütőket gyártanak erre a napra, hogy a mellrák elleni küzdelem fontosságára felhívják a figyelmet. Az MLB elindított egy programot is ‘Honorary (Tiszteletbeli) Bat Girl’  néven, melynek keretében minden csapathoz pályázat útján kiválasztanak egy rákból felgyógyult hölgyet vagy olyan lányt, aki rákos betegség miatt veszítette el édesanyját. A kiválasztottak aznap a meccs előtt a pályán tartózkodnak a csapattal, megosztják történetüket a nagyközönséggel és természetesen MLB ajándékcsomagot és meccsbelépőket kapnak.

És erre a hétvégére esett egy igazi nagyágyú Yogi Berra születésnapja is, szombaton lett 87 éves a legendás catcher, aki egy igazi karakter a baseball történelemben, róla Gabesz írt hosszabban 6 évvel ezelőtt.

 

New York: így nézett ki száz éve a Nagy Alma

írása színes témában -

Pár hete jelent meg a HVG Nagyítás gallériájában a hír, miszerint:

870 ezer régi fényképet szkenneltek be és tettek elérhetővé online a nagyközönség számára a New York City Municipal Archives munkatársai az intézet mintegy 2,2 millió felvételt tartalmazó gyűjteményéből. A fotókon a város fejlődése és mindennapjai láthatók az 1890-es évektől máig.

Az elképesztő mennyiségű archív fotó között természetesen rengeteg baseball témájú kép is található, 34 oldalon keresztül böngészheted az idevágó képanyagot.

HVG.hu Nagyítás: New York: így nézett ki száz éve a Nagy Alma

NYC.gov: NYC MUNICIPAL ARCHIVES GALLERY

NYC DoR: Baseball photos

A cikk folytatása

Itthoni sajtószemle

írása hírek témában -

Az Óbuda oldalán a múlt heti Little League Senior meccseikről írnak:

2012.05.06-án került sor az érdi Kalózok és az óbudai Gladiátorok visszavágó mérkőzésére. Előző héten Érden súlyos (4-14) vereséget szenvedtünk, így a vasárnapi double-headeren (7 inning, 5 inning) volt szépíteni valónk. Szépítettünk, de nem is akárhogy. Az első meccsen nálunk Miskolczi Máté kezdett a dombon, míg az ellenfelünknél Tóth Krisztián, akinek a múlt héten sikerült nagy mennyiségű borsot törnie az orrunk alá.

Jack Sparrow @ Spartacus, azaz Pirates vs. Gladiators

*****************************************************

A Hajdú Sport beharangozója:

Program: Reggel 9.30-tól a Mikepércs Black Sox–Jászberény Stinky Sox NB III-as bajnoki mérkőzést rendezik, majd 15 órától a Debrecen Tigerkids–Diósd Dodgers utánpótlásmeccset rendeznek.

Baseball-dömping lesz szombaton a Debreceni Tigers Fielden

*****************************************************

A cikk folytatása

1%

írása hírek témában -

Idén lehetőség van a MOBSSz utánpótlás programok támogatására, az 1% adományok immár közvetlenül a MOBSSz részére is felajánlhatók.

Ehhez az alábbi számlaszámot használjátok: 18065255-2-41

Nyilatkozat: letöltés

Előre is KÖSZÖNJÜK a támogatást!

A személyi jövedelemadó 1+1%-áról bárki rendelkezhet, aki a bevallási kötelezettségét személyi jövedelemadó-bevallás vagy egyszerűsített bevallás benyújtásával, illetve munkáltatói adómegállapítás útján teljesíti. Bár évről évre többen ajánlják fel személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát, még mindig sokan nem választják a segítségadás e formáját, amellyel idén május 21-ig élhetünk. Ez csupán néhány percet vesz igénybe, viszont annál nagyobb segítséget jelent annak, akinek adjuk.

(A Honi Baseballért Alapítvány jelenleg problémákkal küzd, új kuratóriumra lesz szükség a további működtetéséhez. Sajnálattal értesültünk arról decemberben, hogy az alapítványnak tavaly felajánlott 1% adományok emiatt nem értek célba.)

A cikk folytatása

HBF Pubcast #6

írása pubcast témában -

120504-pubcast-06

Elkészült a HBF Pubcast hatodik adása. Hallgassátok!

Meghallgathatod a pubcast oldalán.

Vagy direktben le is töltheted: hbfpubcast6.mp3 (51,5 MB)

iPhone, iPad, iPod:

iTunes – Podcasts – HBF Magyar Baseball

Facebook oldalunk: Hungarian Baseball Freaks

+++

Eheti kérdésünk:

Ki az a leftfielder, akihez egy Bruce Willis filmben szereplő baseball-relikvia köthető, és aki az “ütés, amit hallott az egész világ” akciónál arra számított, hogy a falról visszapattan a labda, ellenben walk-off home run lett az ütés. Ki ő?

Ide küldd a választ: szenyo kukac gmail pont com

Díj: két eredeti, baseball témájú DVD.

+++

A cikk folytatása

Hétvégi eredmények (04.28. – 05.01.)

írása hírek témában -

Interliga – 3. forduló

Fighting Flies Bratislava – Jánossomorja Rascals 16:15
Jánossomorja Rascals – Fighting Flies Bratislava 9:18

Slovan Bratislava – Óbuda Warriors 12:8
Óbuda Warriors – Slovan Bratislava 8:13

TJ STU Angels Trnava – Érd Aeros 12:2
Érd Aeros – TJ STU Angels Trnava 1:13

+++

NB II – alapszakasz – 3. forduló

Nagykanizsa Ants – Hungarian Astros 16:6

Szentendre Sleepwalkers II. – Érd Pioneers

+++

NB III – alapszakasz – 2. forduló

Mikepércs Black Sox – Hódmezővásárhely Beavers 10:0

NB III – alapszakasz – 3. forduló

Debrecen Panthers – Hódmezővásárhely Beavers 12:22

Nemesvámos Tigers – A. E. 424 9:0 játék nélkül

Nemesvámos Sharks – CrossRoad Angels 24:13

A cikk folytatása

Duna Kupa élő közvetítés

írása meccsek témában -

Nézzétek, szurkoljatok!!!

Duna Kupa élő közvetítés:

http://www.ustream.tv/channel/donaupokal-2012

Meccsek
2012. május 01. – Sportzentrum Spenadlwiese, Bécs
10:00 AUT vs SVK
13:30 SVK vs HUN
17:00 HUN vs AUT

Eredmények via Balu:

Ausztria – Szlovákia talán 1:8
Szlovákia – Magyarország 6:5
Magyarország – Ausztria 3:10