A baseball-kesztyű is aluszik

írása színes témában -

060105-lounge

Most hogy két szezon között vagyunk, odakint pedig kopognak a mínuszok meg a hó- és esőcseppek, baseballfelszerelésünk is téli álmot alszik. Az én kesztyűm is ott lapul valamelyik sarokban. Tudom ez nem szép dolog, vannak olyanok, akiket különös érzelmi szálak fűznek baseball-kesztyűjükhöz, én sajnos nem tartozom ezek közé. Pedig lehet szépsége, varázsa – a gyakorlati haszna mellett természetesen – annak is, ha valaki folyamatosan ápolgatja, csinosítgatja, kenegeti, puszilgatja, este jóéjt puszival búcsúztatja, reggel simogatással ébreszti kedvenc sportszerét.

Az amerikaiaknál persze ez még fokozottaban jelentkezik, ott talán még többen vannak az utóbbi típusúak, és kevesebben a hozzám hasonlóak.

Nem kellett sokat bibelődnöm a netes keresőkkel, hogy találjak pár száz oldalt, ahol a kesztyűk karbantartásával foglalkoznak. Ezek közül ollóztam össze néhány jótanácsot, amit érdemes mindenkinek megfogadni. Ja, a tanácsok amerikaiaknak készültek, nem szelektáltam.

  • Ne feledd, a bőrből készült kesztyű anyaga olyan, mint a saját arcod, kezeld tehát ugyanúgy, mint ahogy a saját bőröddel törödsz!
  • Tartsd a kesztyűt száraz, hűvös helyen, amikor éppen nem használod. Soha ne hagyd a kesztyűt olyan helyen, ahol a nepfény vagy forróság közvetlenül érheti (pl a kocsid ülésén)!
  • Ne áztassd soha vízben a kesztyűdet!
  • Ha a kesztyűdet nedvesség éri, törölgessd át ruhával, és hagyd szellőzni, hogy magától megszáradjon.
  • Soha, de soha ne tedd mikrohullámú vagy egyéb sütőbe, vagy közvetlen hő közelébe a kesztyűt!
  • Soha ne vidd túlzásba kesztyű kenegetését, arra gondolva, hogy minél többet raksz rá, annál jobb lesz!
  • Soha ne tartsd a kesztyűt műanyag szatyorban 12 hónapon keresztül (???? szerk.) !
  • Bánj jól a kesztyűddel, ne dobáld össze-vissza!
  • Tartsd mindig szárazon, a szennyeződést száraz ruhával törölgessd le róla!
  • Tarts mindig valamilyen tárgyat a kesztyűben, mondjuk egy baseball vagy softball labdát!
  • Kondicionálószerrel törölgessd jól át a kesztyűt mindenhol, majd hagyd állni egy napig. Ezután törölgessd át száraz ruhával.
  • Használj jó minőségű kondícionálót vagy vazelint (rengeteg speciális szer beszerezhető)! Ne feledd, a bőr pórusait nyitva kell tartani, és néhány olaj eltömíti azokat, ettől keménnyé, nehézzé válik a kesztyű!
  • A kesztyűvel való tökéletes bánásmód nagyban különbözik a kesztyű különböző életszakaszaiban. A legbiztosabb, ha a kesztyű gyártójától szerzel be információkat arra vonatkozóan, hogy milyen szerrel is kell a kesztyűdet karbantartani.
  • Soha ne feledd, a bőrrel úgy bánj, mintha a sajátod lenne!

Aki további jótanácsokra kiváncsi, látogasson el ide, vagy ide, vagy egyszerűen írja be a keresőbe hogy baseball glove care.

Jó kenegetést!

21 hozzászólás ehhez “A baseball-kesztyű is aluszik

  1. boci

    Soha ne tartsd a kesztyűt műanyag szatyorban 12 hónapon keresztül (???? szerk.) !

    Ez fontos lehet, én nem a kesztyümmel, de a cipőmmel ezt tettem, most a napokban kivettem a baseballtáskából, kicsomagoltam a müanyagszatyorból…
    hát az az illat….. :-)

    Amúgy a kesztyüm a helmetbe volt begyürve, tegnap voltam elöször edzésen, mióta vége a szezonnak, nem volt semmi baja… jobban fogott/tam mint újkorába, bár ezt a kesztyümet még nem láttam újnak…

  2. Míhe

    És pincében málhazsákban se tartsd soha fél évig! Még anno Győr feloszlása után megszívtuk; egy kicsit bezöldültek.

    Boci! Eddig is ilyen illata volt a cipődnek.

  3. Mike32

    Cipő kesztyű ruházat… Én csak füttyentek és már futnak is a zsákomból a mosógépbe…:)))

    Amúgy Jeff le lett pucolva és kedvesen begyűrtem a forelle-be. Te Szenyo, lsz edzés vagy valami???

  4. Földessy Miki

    Sziasztok,
    BUÉK

    Én még jegelem a kesztyűmet, de mindenképpen megfogadom a tanácsokat hamarosan.

    Viszont egy másik témám lenne:

    Márciusra szervezek egy kubai körutat, amikor is a baseball play-off lesz és Havanában, valamint Santiago de Cubaban meg tudnánk szervezni baseball meccs nézéseket is és keresek még jelentkezőket, mert nem telt be a létszám.

    Ha valakit érdekel ilyesmi, az írjon a miklosfoldessy@yahoo.com-ra, vagy hívjon a 06-70-314-12-55-ön

    Csók mindenkinek,

    Miki

  5. csabiNAT

    “…mondjuk egy baseball vagy softball labdát!”

    ez mindig is bantotta a fulem. olyen mint a CD lemez. hiszen a besaball, az egy labda, tehat baseball labda nincsen.

    szerintem

  6. gabesz

    ebben nem értünk egyet, mivel a sport neve az hogy baseball, a sporteszköz neve pedig hogy baseball-labda
    a baseball-kesztyű is baseball-kesztyű base-kesztyű helyett, vagy valami ilyesmi…

  7. csabiNAT

    hmm…
    de haz angolt nezzuk, ott van baseball glove, meg baseball bat, meg baseball.

    football labda sztem ugyanez a helyzet.

    kosarlabda labda sincs, meg vizilabda labda sem.

  8. rr.)

    magyar helyesírási kisokos. (én.) mivel a baseball – bármennyire is szeretjük – ánglisul van, mi meg magyarul beszélünk, így azt írjuk és mondjuk, hogy baseball labda, illetve mivel a futbal (football) bal(l)-ja sem magyarul van, ezért ehhez is hozzápökjük, hogy bogyó. a vizilabda és a kosárlabda (és a kézilabda meg a többi) pedig ezek után ugye egyételmű.

  9. Fiz

    nem tom melyik … (bizony-bizony, moderálunk – a szerk.) nem vette észre, hogy a sport neve hogy baseball, és nem a labda neve, mint ahogy a football is a sport neve, és nem a labda neve. tehát mint ahogy azt is használjuk, hogy football labda, így használhatjuk azt is hogy baseball labda.

  10. csabiNAT

    ez a … viszont eszrevette, hogy a CD-t is regen CD lemeznek hivtuk. meg azt is eszrevette, hogy kulfoldiul bizony nincs baseball ball.

    nemtom mit kell itt hisztizni. felvetettem egy szerintem erdekes temat, erre kobunkoek meg itt …-nak. gratulalok.

  11. Brecsi

    Nekem a bacon szalonna is ilyen. a bacon ugye szalonnát jelent. A szalonna szalonna meg értelmetlen:) De mégis úgy mondják, hogy bacon szalonna, tanultabbak esetleg angolszalonnának is mondják, lehet, hogy nem is helyesen?:)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.